Csak a Puffin

25 perces túrógombóc eperrel

Vegyünk egy olyan hibátlan klasszikust, mint a túrógombóc és tegyünk bele egy hibátlan gyümölcsöt, vagyis epret, ami mindent csak jobbá tesz. Mi lesz belőle, na mi? Hát persze! Fantasztikus epres túrógombóc. Onnantól kezdve pedig nem kellenek szavak. Csak eszed, eszed, ahogy bírod:D

turogomboc epres 2

Hozzávalók:
klasszikus túrógombóc – ki, hogy csinálja

én általában így:

50 dkg túró
4,5 evőkanál liszt
2 db tojás (kettéválasztva)
csipetnyi só
(most került bele 80-100 g búzadara is, de általában nem szoktam használni)

5 dkg vaj
6-7 evőkanál zsemlemorzsa

15-20 kisebb szem eper

tálaláshoz: tejföl és porcukor

 

1. Egy nagyobb lábasban vizet forralunk. Az epret kicsumázzuk, megmossuk és kicsit feláztatjuk róla a vizet.

2. Közben a vajat egy teflonserpenyőben felforrósítjuk, és kis lángon átpirítjuk rajta a zsemlemorzsát. Kb. 3 perc az egész. (közben a víz forr:)

3. A túrót villával összetörjük, hozzáadjuk a lisztet, a sót és a tojássárgáját és jól összedolgozzuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan hozzáadjuk a túróhoz. Az első felét jó alaposan kell, a másodikat kissé óvatosabban, de homogén legyen a massza.

4. A masszából nedves kézzel nagyobb diónyi gombócokat formázunk, úgy, hogy közepükbe 1-1 szem epret teszünk. Óvatosan beleeresztjük a lobogó vízbe. Kb. egy perc után már indulnak is felfele a gombócok, ezután még kb. 5 perc kella lobogó vízben ahhoz, hogy kész legyenek, ekkor szemmel láthatólag kissé meg is nőnek. Szűrővel kivesszük őket és lecsepegtetjük és meghempergetjük a zsemlemorzsiban.

Tipp: zsemlemorzsa helyett megforgathatjuk kókuszreszelékben is, akkor szép fehér lesz kívülről és jó kókuszos. Az is finom, elhihetitek!

Ez pedig itt a facebook oldalam, ha érdekel.

 

epres turoogmboc 2

Hamburger házilag

Méghozzá nagyon finom kis hamburger. Ha sok időd van, sütheted a bucit is otthon, ha nincs, akkor egy jobb bolti buci is bevethető. Isteni finom, a citromtól kicsit spéci – nálunk ez a favorit. Boldog új évet mindenkinek!!

hamburger 570

Hozzávalók:
A húspogácsához:
1 kg darált marhahús
1 csokor petrezselyemzöld
2 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 nagyobb kaliforniai paprika
1 db tojás
1 citrom reszelt héja
2-3 evőkanál zsemlemorzsa
só, bors
A sütéshez: kevés étolaj
A burgerhez:
hamburgerbuci – házi készítésű bucihoz recept itt
kaliforniai paprika
édes chili lekvár (elhagyható)
lilahagyma
salátalevél
A fokhagymát, a vöröshagymát, a petrezselymet és a kaliforniai paprikát apróra vágjuk, a citrom héját lereszeljük. A húspogácsa hozzávalóit összegyúrjuk, majd kevés olajon kisütjük. Minden húspogácsára édes chili lekvárt kenünk, és a zöldségekkel “kibélelt” hamburgerbuci közepére rakjuk.

hamburger fekvo 570

Töltött csirkecomb

Ünnepekre, vagy csak simán hétvégére. Anyukám receptje. Nyilván, mivel nagyon jó. Azon ritka csirkecombból készült ételek egyike, ami még másnap is jó.

Hozzávalók:

3 egész nagy bőrös csirkecomb
1 zsömle
4 főtt tojás
2 nyers tojás
1 kis csokor petrezselyemzöld
1 fej vöröshagyma
1-2 kk só, bors, pirospaprika (ízlés szerint)
2 ek zsír
6-7 ek zsemlemorzsa
1. A húst megmossuk, hártyájától megtisztítjuk, a felső részét a csontjánál kicsit kibontjuk, besózzuk és állni hagyjuk – akár egy éjszakára is.
2. Megfőzzük a 4 tojást és kockákra vágjuk. 1 zsemlét vízben áztatunk, majd kinyomkodjuk és a tojáshoz adjuk. A vöröshagyma egyik felét apróra kockázzuk és a zsiradékon megfonnyasztjuk. A hagyma másik felét is felkockázzuk és a töltelékhez adjuk. Hozzáadjuk a fűszereket, az apróra vágott petrezselymet, a kihűlt fonnyasztott hagymát – a zsiradékkal együtt – hozzáütjük a két nyers tojást és összekeverjük a 6-7 ek zsemlemorzsával. Kézzel összegyúrjuk. Közepesen lágy masszát kapunk. Ezt a masszát a csirkecomb bőre alá betöltjük, úgy, hogy ne szakadjon ki a bőr. A széleken hústűvel, vagy fogpiszkálóval rögzítjük a töltelékes csirkecombokat. Ha túl sok a töltelék, akkor a maradékból gombócokat formázunk. Egy zománcos tepsibe helyezzük el a megtöltött combokat és a gombócokat, olajat, vagy zsírt teszünk a tepsibe és 1-2 dl vizet öntünk alá. Letakarjuk alufóliával és 200-220 fokon sütjük, kb. 30 perc után levesszük az alufóliát és pirosra sütjük. Összesen 60-70 perc alatt sül meg. (Gázsütőt a végén alsó lángra kapcsoljuk, hogy az alja is megpiruljon).
Krumplipürével és savanyúsággal tálaljuk.

Pampuska (nem fánk)

Tisztában vagyok vele, hogy a pampuska általában inkább valami fánkfélére utal, de én most jól kiszúrok a google-ben keresőkkel, mert itt pampuska címszó alatt nagyon nem fánkot találtok. Valami miatt mi ezt hívtuk pampuskának, becézve pampinak:) Túrólepény tulajdonképpen. Sokszor mentett már életet gyors vacsoraként, kisebb, közepes és nagykoromban is. Enyhén megsózva, paradicsommal majdnem olyan élmény, mint egy jó bundás kenyér. Főleg ha a paradicsom itt terem a kert végében.

Hozzávalók 15-18 db-hoz:
25 dkg túró
5-6 dkg juhtúró
1 tojás
1 kávéskanál só
2 ek liszt
6-8 dkg búzadara
1 ek zsemlemorzsa

kevés olaj

1. Minden hozzávalót egy tálba mérünk és kézzel összegyúrjuk. Ha nagyon ragad, akkor adunk még hozzá búzadarát és vagy zsemlemorzsát, esetleg lisztet.
2. Serpenyőben kevés olajat hevítünk, a masszából gombócokat formázunk, ellapítjuk tenyérrel és a serpenyőbe tesszük. Mindkét oldalukat barnásra sütjük. (kb 4-5 cm átmérőjű lepénykék lesznek).

Salátával, simán friss paradicsommal, chutney-val, vagy akár magában is ehetjük.

Rántott máj

Most az a helyzet, hogy nagyon egyszerű nyulas receptre van szükség, ezért lett májpástétom helyett sima rántott máj. Nem is bánom. A máj olyan nálam, mint a gomba, rántva is imádom, pirítva is, szinte bárhogy. Sikerült is tegnap rosszullétig tolni…

Hozzávalók:
nyúlmáj
liszt
tojás
zsemlemorzsa

olaj

1. A májat megmossuk, ha akarjuk, kisebb darabokra vágjuk, de ha nem akarjuk, akkor nem. Ez esetben jó nagy májdarabok lesznek, kb tenyérnyi.
2. Előkészítjük a panírozást: egy tányérba lisztet szórunk, egy másik tányérban felverünk 1-2 tojást, egy harmadik tányérba pedig zsemlemorzsát szórunk. Egy nagy serpenyőben olajat hevítünk, de nem nagyon forróra, csak közepes lángon.
3. A májat bepanírozzuk, vagyis megforgatjuk lisztben, aztán a tojásban, végül a zsemlemorzsában is, ezután, ha akarjuk picit megsózhatjuk, de nem muszáj. Az olajban kisütjük.

Krumplipürével ettük.

További nyúlhúsos receptek:
www.gasztrabbit.blogspot.com

Sajtgolyók

Nem tudom, mondtam e már, de van egy varázsfüzetem, amibe a blogos dolgokat, ötleteket rögzítem. Ez a füzet egyike a legszebbeknek, nagyjából mindig nálam van és mostanra majdnem tele lett a sok okosságtól, amit az utóbbi fél évben beleírtam. Ebbe jegyeztem fel az első néhány nap statisztikáit, gondosan melléírtam, hogy mit tettem fel és hogy hányan, honnan jöttek, nomeg persze jó ötleteket másoktól, dátumokat a fontosabb eseményekről és még sok minden egyebet is. Itt kezdtem el összeírni azokat a kategóriákat is, amelyek a nagy megújulás során blogszerkesztésem vezérfonalául szolgálnak. A kategóriák amelyeket feljegyeztem a következők: levesek, húsos ételek, vendégváró falatkák, tészták, kenyérfélék, vegakaja, kelt tészták, sós sütemények, tepsis sütemények, krémek, italok, aprósütemények. Hozzárendeltem a kategóriákhoz a már elkészült ételeket, és most azokból igyekszem kiegyensúlyozottá tenni kis édes blogom ízvilágát:) Az alábbi sajtgolyót a vendégváró falatok listájáról sorsoltam. Íme:

Hozzávalók:
7,5 dl húsleves (én a múltkori húsleves maradékát használtam fel)
1 ek vaj
1 kicsi, finomra vágott hagyma
36 dkg rizs
1,25 dl fehérbor
csipetnyi őrölt sáfrány
5 dkg reszelt parmezán
2 enyhén felvert tojás
10 dkg mozzarellasajt, kb. 1×1 cm-es kockákra vágva
10 dkg zsemlemorzsa
olaj
só, bors

1. A levest feforraljuk, majd csökkentjük a hőmérsékletet és gyöngyöző állapotban tartjuk.
2. Egy nagyobb lábosban felhevítjük a vajat, beletesszük a hagymát, üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a rizst, 2-3 percig óvatosan kevergetjük, hogy összekeveredjen a hagymás vajjal.
3. Ráöntjük a fehérbort, hozzáadjuk a csipetnyi sáfrányt, végül lassanként hozzáadjuk a húslevest, összekeverjük és fedő alatt 15-20 perc alatt lassú tűzön megfőzzük. Ha kész, félretesszük hűlni.
4. Ha már majdnem teljesen kihűlt, összekeverjük a tojásokat a parmezánnal, sózzuk-borsozzuk. Hozzáadjuk ezeket is a kihűlt rizshez, összekeverjük, majd gombócokat formázunk a rizses masszából úgy, hogy a közepébe beleteszünk egy kocka mozzarellát.
5. A kész gombócokat megforgatjuk a zsemlemorzsában, majd minimum 1 órára hűtőbe tesszük őket.
6. Ha letelt a hűtési idő, forró olajban aranybarnára sütjük.

Forrón tálaljuk, csak akkor érvényesül igazán a “sajthatás”!

Forrás: Nélkülözhetetlen vendégváró falatok

Szezámmagos csirkefalatok

Az alábbi receptet a Pater Marcusban próbált szezámmagos pulykafalatok ihlették. Ott pici pulykadarabokat adtak hideg fokhagymamártással, én most csirkemellből nagyobb darabokat készítettem meleg fokhagymamártással.

Hozzávalók:
Csirkemell
Liszt
Tojás
Zsemlemorzsa
Szezámmag
Olaj

A fokhagymamártáshoz:
Olaj
Liszt
Fokhagyma
Húsleveskocka (néha csak ez van…)

1. A csirkemellet megmossuk, enyhén sózzuk-borsozzuk, majd apró darabokra vágjuk (türelmünktől függően apróra).

2. Bepanírozzuk úgy, hogy a liszt és tojás után kevés zsemlemorzsával elkevert sok szezámmagba forgatjuk. Bő olajban kisütjük.

3. Három evőkanál olajon megpirítunk két evőkanálnyi lisztet (világos rántást készítünk), beletesszük az összepréselt 5-6 gerezd fokhagymát és felöntjük két deciliter húslevessel, végül kevés sót adunk hozzá.

Köretként sütőben sült krumplit ettünk hozzá (na nem ilyen keveset, mint a képen:).

Mandulatorta

Az alábbi recept eredetileg répatorta néven fut, de szerintem inkább nevezhető mandulatortának. Egyébként nagyon kellemes, nem túl édes, ropogtatnivaló torta. A recept a Gasztrotippen olvasható.
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!