Csak a Puffin

Almaleves

Almaleves almából. Klasszik, habarásos. Finom. Szeretem. Ha alma lennék, szívesen végezném így. De ha nem, akkor mindenképpen ilyen almás piteként

(Milyen egy sumák ez az almagyerek azér’?! Kívülről szép kis pirospozsgás, belül meg ilyen seszínű. Szemben például a pisztáciával, ami kívül seszínű és belül szép. Mondanám erre, hogy “csak kívül vagyok szőke, de belül sötét vagyok”:) De nem is vagyok szőke, szóval ezt csak úgy mondom.:) Ja és sötét se.

Hozzávalók: (6-8 személyre):
3-4 nagyobb savanykás alma (mondjuk idared)
1 db citrom
1 púpozott ek liszt
2 dl tejföl
1 cs. vaníliás cukor
só, cukor, ízlés szerint

1. Az almákat meghámozzuk, magházukat kivágjuk és felkockázzuk. A citromokat megmossuk és félbevágjuk.
2. 1liter vizet felforralunk pici cukorral, beletesszük a félbevágott citromokat, aztán az almát és közepes lángon főzzük.
3. A liszthez hozzáadunk egy kevés cukrot, a vaníliás cukrot, és két-három csipet sót és egy kevés tejföllel simára keverjük. Ezután hozzáadjuk a többi tejfölt és tovább keverjük.
4. Amikor az alma már megfőtt, a forró levéből egy merőkanállal a tejfölös habaráshoz adunk, elkeverjük, majd hozzáadunk még 3 merőkanálnyi levest, azt is elkeverjük és az egészet visszaöntjük a levesbe.
5. Állandó kavargatás mellett felforraljuk a levest, ha túl sűrű lenne, adunk hozzá még egy kis vizet, és ha úgy érezzük, esetleg még egy pici cukrot.
6. A citrom darabokat a végén kivesszük. Hidegen, vagy melegen esszük. No nem a citromot, hanem a levest.

Kakaós-kókuszos kalács

No, hát itt tart a kalácsprojekt és nem is rossz az állás. Ez a verzió például elég jófajta. Gyorsan meg lehet sütni, amíg nem jön vissza a meleg. Apropó, apró popó: a hírlevélre feliratkoztatok már? Remélem, igen. Itt lehet pótolni, ha mégsem. De sajnos már csak a folyosó mellett van hely és nem tudom egymás mellé adni. Haha. Na hírlevélre feliratkozni, kalácsot sütni, kedveseket írni, kommentelni ér.

Hozzávalók
1 tasak porélesztő
100 ml tej
500 g liszt
100 g tejföl
100 g cukor
1 cs vaníliás cukor
50 g kókuszreszelék
2 db tojás
70 g vaj
1 kk só

+ fél ek kakaópor
+ fél ek liszt

1. A tejet mikróban langyosra melegítjük, beleszórjuk a porélesztőt, egy pici cukrot és lefedve megfuttatjuk.
2. Közben a vajat megolvasztjuk egy tálban, hozzáadjuk az összes többi hozzávalót (kivéve a plusz kakaóport és plusz lisztet), majd ha az élesztős tej felfutott, akkor azt is, és összegyúrjuk. Letakarva meleg helyen kelesztjük.
3. Ha megkelt a tészta, két részre szedjük, a feléhez hozzáadjuk a + kakaóport, a másik feléhez a +lisztet és összegyúrjuk. (nekem elég volt fél-fél evőkanálnyi, hogy ne ragadjon a tészta, de lehet, hogy nektek picit több kell majd, vagy kevesebb:)
4. A fehér tésztát 3 részre szedjük és hurkákat söndörgetünk belőlük, a kakaós tésztát szintén 3 részre szedjük és abból is hurkákat sodrunk. Felváltva egymás mellé rakjuk a hurkákat és kalácsot fonunk belőlük, úgy, ahogy ez a lenti videó mutatja. A kész kalácsot tepsire helyezzük és lekenjük tojással.
5. 180 fokra melegítjük a sütőt, betoljuk a tepsit – rajta a kaláccsal:) és kb. 30 percig sütjük.

 

Fordított epres cheesecake

Na jó, nincs sütve, de ugyanazok az alapanyagok vannak benne, mint egy sima sajttortában, úgyhogy bátorkodtam így nevezni. A krémmennyiség jó nagy adag, az eprekbe meg csak kevéskét lehet adagolni, úgyhogy ehhez a krémhez jó sok eper kell, de sose legyen nagyobb bajunk, ugye? A legbonyolultabb dolog az egészben a kész töltött eprek elhelyezése. Fektetve nem túl jó, mert lehullik róla a morzsa, én szalvétagyűrűkbe ültettem, de biztos van sok más lehetőség is, csak nekem ez jutott eszembe momentán. Az ötlet a csudálatos Pinterestről van, ott láttam egy ilyen fotót. A megvalósítás saját.

Hozzávalók:

sok eper (lehetőleg nagyobb szemeket válasszunk, azt könnyebb lesz megtölteni).
kekszmorzsa

A krémhez:
1 dl tejföl
10 dkg krémsajt
4 dkg porcukor
1 cs. vaníilás cukor

A krém hozzávalóit jól elkeverjük, a kekszmorzsát is előkészítjük (ha kell, kekszet darálunk, aprítunk). Az  epreket kicsumázzuk és egy kis késsel/karalábévájóval mélyedést vájunk bele. Megtöltjük a krémmel és kekszmorzsával szórjuk meg a tetejét.

Epres-joghurtos torta (BB-torta 3.)

Gondolom, lélegzetvisszafojtva várjátok minden hónap 5. napját, hogy kirakjam végre a legújabb BB-tortát:), úgyhogy jó hírem van, megint eltelt egy hónap, a kis mókus tegnap múlt 3 hónapos és epertilalom ide vagy oda, a szezonalitás szellemében most egy ilyen készült. Laci szerint sürgősen iktassam a nagyon kedvelt, bármikor, előzetes engedélykérés nélkül elkészíthető sütik táborába, annyira kis könnyű, finom, pompás süti szerinte. Szerintem is, de én csak picit ettem belőle. Az a jó benne, hogy a krém az citromos-epres, kicsit savanykás és pont jól kiegészíti a piskóta édessége. Csudálatos. Na boldog miniszülinapot kicsi Brúnó.

Hozzávalók (18 cm átmérőjű tortaformához):
A piskótaalaphoz:
2 db tojás kettéválasztva
2 ek cukor
2 ek liszt
1/3 cs sütőpor
1 ek olaj

A joghurtos részhez:
2 dl tejszín
125 g natur joghurt
80 g mascarpone
1 citrom reszelt héja és leve
1 cs. vaníliás cukor
4 kk porcukor
fél csomag zselatinfix
15 dkg eper

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra és előkészítünk egy 18 cm átmérőjű tortaformát és sütőpapírral béleljük ki.
2. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját elkeverjük a cukorral és az olajjal, majd hozzáadjuk a lisztet és a sütőport és végül óvatosan hozzákeverjük a felvert tojásfehérjét is. Sütőbe toljuk és kb. 12 percig sütjük. Tűpróbával teszteljük, ha kész, kicsit kinyitjuk a sütő ajtaját és hűlni hagyjuk. Majd ha már nem forró, kicsit összeesett, akkor kivesszük és megvárjuk, míg teljesen kihűl.
3. Ha teljesen kihűlt, elkészítjük a tetejét: Az epret kicsumázzuk, megmossuk és felkockázzuk. A tejszínt kemény habbá verjük, a joghurtot és a mascarponét simára keverjük a cukrokkal, a citrom reszelt héjával és levével és a tejszínhabhoz keverjük. Hozzáadjuk a zselatinfixet, elkeverjük és az egészet a piskóta tetejére öntjük. Hűtőbe tesszük míg megdermed.

(Nekem nem állt össze nagyon erősen, lehet, hogy hozzá kellett volna adni a többi zselatinfixet is, de azért így is volt egy kis tartása. Ebben az esetben a szilikon tortaforma nem ideális, kapcsos formával jobb lehet.)

Darázsfészek

Ami tulajdonképpen diós csiga, nem? Szerintem igen. Masszívabb leves után második fogás klasszikus ebédekhez. Mondjuk gulyásleves után. Mondtam már, mennyire szeretem a gulyáslevest? Ki sem nézném magamból.. Pedig de.

Hozzávalók (egy közepes méretű pecsenyesütőhöz, 15 db-hoz)

A tésztájához:
0,5 kg liszt
3 tojás
2 dkg friss élesztő
2 dl tej
5 dkg porcukor
csipet só
6 dkg vaj, v. zsír

Töltelékhez:
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
15 dkg darált dió

Tetejére locsolni:
1,5 dl tej
5 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
2-3 dkg vaj a tepsi kikenéséhez

1. Az élesztőt egy kávéskanál cukorral, kevés langyos tejben megfuttatjuk. A vajat megolvasztjuk.
2. A lisztet, a porcukrot, a sót egy tálba mérjük és összekeverjük. Hozzáadjuk a tojásokat, a megkelt élesztőt, a vajat és a maradék tejet és jól kidagasztjuk (vagy kelesztő tálat használunk). Meleg helyen duplájára kelesztjük.
3. Közben a töltelékhez a vajat a cukorral habosra keverjük.
4. Ha megkelt a tészta, gyúródeszkán kevés liszttel átdolgozzuk majd kétfelé vágjuk. A részeket egyenként, kb. 35×30 cm nagyságura nyújtjuk, és mindegyiket megkenjük a vajas cukor felével, majd rászórjuk a dió felét. Az így megtöltött tésztát feltekerjük, mint a beiglit. A két végét kicsit benyomkodjuk, majd kb. 5 cm-es darabokra vágjuk (7-8 db jön ki egy tekercsből, összesen 14-16 db). Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és kivajazunk egy pecsenyesütő tepsit.
5. A csigákat a tepsibe sorakoztatjuk úgy, hogy 1-2 cm távolságra legyenek egymástól, hogy még legyen hely a keléshez. Az egyes darabok között 1-2 cm közöket hagyunk a keléshez.
6. Sütőbe toljuk és kb 20-25 percig sütjük.
7. A locsoláshoz a tejet a cukorral és vaníliával felforraljuk, és ha a tészta teteje kezd pirosodni, a forró tejjel meglocsolgatjuk, majd folytatjuk a sütést, amíg a tészta a próbatűre már nem ragad.

Néró - klasszikus aprósüti

Na ez egy mekkora klasszik aprósüti. Huh, kiskoromban szerintem ezt szerettem a legjobban. Volt pucin is, aztán volt a lekváros, de mind közül azt szerettem a legjobban, ami lekváros is volt, kakaós is volt és még csoki is volt rajta. És hogy meg tudott puhulni másnapra. Talán még a dióformában sütött krémes valamit szerettem, de legjobban akkor is ezt. Arról fogalmam sem volt, hogy ez a Néró. Csak azt tudtam, hogy egyszer már csináltam egy kakaós sütit, ami nagyon finom volt, na és most azt fejlesztettem át, hogy végül ilyen legyen, mint a régi klasszik lekváros-mindenes aprósüti. Olyan is lett. Laci szerint “mesés”:)

Hozzávalók:
25 dkg liszt
25 dkg vaj
10 dkg porcukor
40 g vaníliás cukor
1 tojássárgája
2 db tojás

+ 2,5 dkg liszt a fehér kekszhez
+ 2,5 dkg kakaópor a barna kekszhez

Baracklekvár az összeragasztáshoz
Étcsoki a csokibevonathoz

1. A szobahőmérsékletű vajat, a lisztet, a cukrokat, a tojásokat és a tojássárgáját egy tálba mérjük és kézzel összegyúrjuk. Ha megvan, elfelezzük, az egyik feléhez hozzáadjuk a 2,5 dkg lisztet és összegyúrjuk, majd hűtőbe tesszük. A másik feléhez hozzáadunk 2,5 dkg kakaóport, összegyúrjuk és hűtőbe tesszük.
2. Előmelegítjük a sütőt 170 fokra és előkészítünk két nagy tepsit és sütőpapírral béleljük ki őket.
3. Kb. 1 óra múlva elővesszük a tésztákat és kézzel kis gombócokat formázunk belőle, tenyérrel ellapítjuk és a tepsire rakjuk őket, egymástól nem túl távol. (A világos és a barna kekszből is 55 db lesz kb, összesen tehát 110.)
4. Sütőbe toljuk és 8-10 percig sütjük. A világos színű keksszel érdemes kezdeni, és kb 8 perctől figyelni nagyon, és egyből kivenni a sütőből, ha kezd a talpuk pirulni.

Ha teljesen kihűltek a kekszek, akkor baracklekvárral vékonyan megkenjük a talpukat és kettőt összeragasztunk, majd ha megvannak a kész kekszek, akkor olvasztott csokit csorgatunk rájuk.

Mentás eperkrémleves pirított kaláccsal

Na ez jó dolog. Eltapsolhatod a maradék, 3 nap alatt már halálra unt kalácsot, ami egyébként is száraz már egy kicsit, de nincs szíved kidobni. Plusz felszabadíthatod a mélyhűtőd egy fiókját is, ha még mindig van benne eper tavalyról. Nálunk momentán úgy áll a helyzet, mintha tavaly egész júniusban epret dobozoltam volna, pedig nem is.. Bruttó 10 perc ez a leves, viszont nagyon kis finom cserébe, úgyhogy hajrá.

Hozzávalók:
40 dkg eper
1 dl tejszín
3,5 dl tej
1 dl joghurt
3-4 ek cukor
10 g házi vaníliás cukor (1 tasak boltinak felel meg)
5-6 levél menta

2-3 szelet kalács

1. A hozzávalókat egy tálba mérjük és turmixgéppel pépesítjük. Ha kell, még adunk hozzá cukrot, ha nem, akkor nem.
2. A kalácsot felkockázzuk, a sütőt előmelegítjük 210 fokra. Alufóliára rakjuk a kalácskockákat és 5-8 perc alatt megpirítjuk.

Narancsos muffin

A legnyomoroncabb muffinok evör. Pedig amúgy finom, csak ilyen kis suta lett, szorri. Viszont rájöttem, hogy kár tartalékolni a muffinpapírokat, viszonylag kicsi az esélye, hogy hirtelen 500 db muffinpapírra lenne valaha szükségem, úgyhogy halálmegvető bátorsággal elkezdtem használni őket. 12 el is fogyott. Van még vagy 400. Majd jól beosztom:)

Hozzávalók:
27 dkg liszt
3 dkg kakaópor
1 kk sütőpor
1 kk szódabikarbóna
10 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
5 dkg puha vaj
1,5 dl tej
0,5 dl olaj
2 narancs
2 ek narancslé

1. Előkészítjük a muffinsütőt, ha fém, akkor kivajazzuk, ha szilikon, akkor nem csinálunk semmit. A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
2. A lisztet elkeverjük a kakaóporral, sütőporral, szódabikarbónával.
3. A vajat megolvasztjuk, hozzákeverjük a cukrot, vaníliás cukrot, tejet, olajat és narancslevet.
4. A narancsot meghámozzuk, kicsi kockákra vágjuk.
5. A cukros-vajas keverékhez hozzáadjuk a lisztes-kakaóporos tál tartalmát, jól elkeverjük, majd a végén hozzáadjuk a narancskockákat is.
6. A muffintepsibe adagoljuk a masszát és kb 20 perc alatt készre sütjük.

Banános rolád

Hát gyerekeeek! Képzeljétek, Puffinka bekerült a Goldenblog szavazáson az 50 kiválasztott közé. Jól meg is lepődtem, de azért örülök nagyon és akárki volt is, aki benevezett, köszi szépen, én is szeretlek. Gondolom, hogy aki akar, úgyis szavaz, aki meg nem akar, azt nem fogom erőltetni, tudhatjátok mennyire durván nyomulós vagyok:):) hehe. Na back to normal business. L egyik kedvence ez a süti, igen jó darab, mondjuk a banán és a kakaó/csoki kombó ritkán rossz, ebben megegyezhetünk.

A tésztához:
5 tojás
4 ek porcukor
1,5 ek kakaópor
1 kk szódabikarbóna
2,5 ek liszt

A töltelékhez:
1,5 dl tej
2 csomag vaníliás cukor
2 dkg liszt
15 dkg vaj
10 dkg porcukor
2 banán

Előmelegítjük a sütőt 180-200 fokra. Egy tepsibe sütőpapírt fektetünk és félretesszük.
A tojás fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, hozzáadjuk a tojások sárgáját és azokkal is verjük még egy kicsit. Jöhet a szódabikarbóna, liszt, kakaópor, ezeket óvatosan fakanállal belekeverjük. A tepsibe öntjük, egyenletesen eloszlatjuk és kb 20-30 percig sütjük. Közben előkészítünk egy tiszta konyharuhát, liszttel megszórjuk és amikor megsült a süti, akkor erre borítjuk. Levesszük a sütőpapírt, és azonnal feltekerjük 3-4-szer, majd feltekerve hagyjuk kihűlni.
Addig elkészítjük a tölteléket: a lisztet, a vaníliás cukrot először csak annyi tejjel amennyit felvesz simára keverjük, majd fokozatosan adjuk hozzá a többi tejet, és az egészet sűrű masszává felfőzzük. Gyakran kevergetve hagyjuk kihűlni.
A vajat a cukorral habosra keverjük, és kanalanként a kihűlt masszához adjuk, és vele habosra keverjük.
Ha minden kihűlt, akkor a tésztatekercset kigöngyölítjük, és a krém kb háromnegyedét rásimítjuk.
Az így kapott krém kb. ¾ részét rásimítjuk a kigöngyölt tekercsre. Két banán végét levágjuk – nyilván megpucolva – és a krémre helyezzük, majd ha minden megvan, akkor feltekerjük megint a tésztát. A megmaradt krémmel bekenjük a tekercset kívülről, és díszítésként villával hullámos barázdákat húzogatunk bele. Fél napig hűvös helyen tartjuk – ha bírjuk.

Narancsos-fügés rakott tészta

A képen látható mérsékelten esztétikus tészta maradékpusztítás céljából készült, Csibe ötlete alapján. És innen üzenem a látogatottságorientáltaknak, hogy ha valamire, akkor a fodros tészta témára érdemes ráfeküdni. Egészen megdöbbentően kevés érdemi receptet találtam, úgyhogy erre rá lehet feküdni, ha valakit ez izgat:)

Hozzávalók:
25 dkg fodros tészta
20 dkg szárított füge
450 g tejföl
2 tojás
4 ek cukor
2 cs. vaníliás cukor
1 narancs reszelt héja
1 dl narancslé
4 dl tej

Egy nagyobb jénaiba beleborítjuk a tésztát és nagyjából elegyengetjük. A szárított fügét felnegyedeljük és a tésztára szórjuk. Az összes többi hozzávalót egy nagy tálban összekeverjük és a fügés tésztára öntjük. 170 fokon sütjük 30 percig, aztán felvesszük 200 fokra és így további 20 percig (vagy addig, amíg már kicsit kezd pirulni a teteje.

Az ötlet Csibétől származik.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!