Csak a Puffin

Poharas moszkauer

Elmondom hogy volt. Vártuk és vártuk a havat karácsony előtt, de nem jött, így hiába álmodoztunk a fehér karácsonyról Brúnóval, idén nem jött össze. Pedig mi megadtuk az esélyt neki, összesen 4 szentesténk volt, szóval igazán össze is jöhetett volna akár, de csak nem akart esni a hó – gondolom, ti is észrevettétek:). Így amikor múlt héten végre eljött az a szép nagy hóesés, akkor hétfőn délután kitaláltam, hogy csináljunk még egy mini szentestét, legyen meg a fehér karácsony:) A karácsonyfa még úgyis itt volt, mindhármunknak akadt 1-1 apróság, amit még gyorsan becsomagoltam, Brúnónak nem kell kétszer mondani, hogy vegye fel a legelegánsabb ruháját és énekeljünk karácsonyi dalokat, úgyhogy már csak az ünnepi vacsoráról kellett gondoskodni gyorsan. Nyilván csak abból dolgoztam, ami itthon volt, de így is sikerült egy klassz kis estét és jó kis menüt összerakni, úgyhogy január 4-én, az 5. szentesténk szuper havas hangulatban telt. Ez volt a desszertünk:)

moszkauer

Hozzávalók 4-6 adaghoz:

4 dl habtejszín
2 evőkanál porcukor
2 narancs reszelt héja
5 dkg darált dió

Moszkauer-grillázs:

15 dkg dióbél
10 dkg cukor
6 dkg kandírozott narancshéj
5 dkg vaj
1 dl habtejszín
2 dkg liszt

Elkészítjük a moszkauer-grillázst:

1. A diót és a kandírozott narancshéjat apróra vágjuk, majd a vajjal, a cukorral és a tejszínnel együtt egy lábasba tesszük és összeforraljuk. Ha kész, lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a lisztet.
2. Sütőpapírral bélelünk ki 2 tepsit és vékonyan megkenjük olvasztott vajjal. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
3. A masszából kiskanálnyi adagokat kanalazunk és a tepsire helyezzük, majd picit a kanál lapjával ellapogatjuk.
4. 10-13 percig sütjük, az a jó, ha a szélein kezd már aranybarnává válni.
5. Megvárjuk, míg teljesen kihűl, és felaprítjuk.
6. Ekkor jöhet a krém elkészítése: a habtejszínt a porcukorral felverjük, majd hozzákeverjük a narancsok reszelt héját és a diót.
7. Poharakba adagoljuk és tetejükre rászórjuk a grillázst. És két napig nem állunk mérlegre:)

moszkauer fekvo

Kókuszos-citromos tiramisu

No kávé az nincs benne, úgyhogy ilyen értelemben nem tiramisu, meg nyers tojás és mascarpone sem, érzem én, hogy távolodunk erősen a tiramisu intézményétől, de ez is réteges, áztatós-babapiskótás, szóval ennyi hasonlóság meg igenis van. A pohárkrém nem a kedvenc gasztroszavam, így végül nyert a tiramisu, úgyis az íz az úr.

00citrom_kokusz_poharkrem

Hozzávalók:
20 dkg tejföl
1 db citrom leve
3 dl habtejszín
1 db citrom reszelt héja
3 evőkanál (elhagyható) kókuszreszelék
3-4 evőkanál porcukor
8 evőkanál limoncello
20 dkg babapiskóta

  1. A tejfölt kikeverjük a porcukorral és a reszelt citromhéjjal.
  2. A tejszínt kemény habbá verjük, és óvatosan összekeverjük a cukros-citromos tejföllel, majd végül hozzákeverjük a kókuszreszeléket is.
  3. A babapiskótát kisebb – a tálaló poharaknak megfelelő méretű – darabokra törjük.
  4. Egy lapos edénybe öntjük a citrom levét és a limoncellót. A poharak aljára kis adag krémet kanalazunk, majd a limoncellós citromlében pár pillanatra megmártott babapiskóta darabokat a krémre helyezzük, és tovább folytatjuk a rétegezést egészen a pohár tetejéig úgy, hogy legfelül krémmel zárjuk a sort.
  5. A kész pohárkrémeket néhány órára hűtőbe tesszük, majd tálaláskor kókuszreszelékkel szórjuk meg.

001 fg

Cseresnyés álom - az olcsóbb tiramisu

A citromos álom nevű pohárkrém óta tudjuk, hogy ilyen egy olcsóbb tiramisu: mascarpone helyett tejföl kerül bele. Ettől persze még a tejszín és egyebek nem spórolhatók ki, de vegyük úgy, hogy olcsóbb:)

cseresznyes

 

Hozzávalók kb. 4 adaghoz:

babapiskóta, vagy bármilyen sütimorzsa (nálunk a süti így készült, ahogy ez a citromos-epres süti eper nélkül)
pár löttyintésnyi citromlé
100 g tejföl
150 g habtejszín
fél citrom reszelt héja és leve
2 ek porcukor

2-300 g cseresznye

1. A tejszínt felverjük, a porcukrot és a citrom héját és levét elkeverjük a tejföllel. Óvatosan hozzákeverjük a tejszínhabot is.
2. A cseresznyét megmossuk és kimagozzuk, a süti maradékot szétmorzsoljuk
2. Előveszünk kisebb poharakat és összeállítjuk az álmot. Alulra jön egy kis krém, rá egy adag sütimorzsa, rá egy pici citromlé, aztán cseresznye, rá megint krém, megint piskóta. Egészen a pohár tetejéig tetszőleges sorrendben
3. Hűtőben érleljük 2-3 órán át, de ha sütimorzsával dolgoztunk és nem babapiskótával, akkor még annyi sem kell.

cseresznyes alom fekvo

Epres desszert - a májusi kanalas orvosság

Epres és ha akarjuk rebarbarás is. De nem kötelező rebarbarázni, simán mehet csak eperből, tökéletes lesz az a verzió is. Hogy ne lenne az, hiszen az eperről beszélünk. Nem is tudom, hogy lennénk meg nélküle..

poharkrem 5

 

Hozzávalók:
2 dl hideg tejszín
2 dl natúr joghurt
3 evőkanál méz
fél citrom reszelt héja

6-8 db zabkeksz vagy mézes keksz

A rebarbarás-epres kompóthoz:
20 dkg rebarbara
20 dkg eper
5 dkg (házi) vaníliás cukor
2-3 evőkanál facsart narancslé

1. A rebarbara végeit levágjuk, szárát feldaraboljuk. Az epret kicsumázzuk, feldaraboljuk.
2. A cukorral és a facsart narancslével együtt egy lábasba tesszük az epret és a rebarbarát és közepes lángon 8-10 perc alatt sziruposra főzzük. Ha kész, lehúzzuk a tűzhelyről és hűlni hagyjuk.
3. A kekszet egy nylonzacskóba tesszük, és klopfolóval morzsásra törjük.
4. A mézet és a citrom reszelt héját elkeverjük a natúr joghurtban. A tejszínt kemény habbá verjük és összeforgatjuk a mézes-citromos joghurttal.
5. Kisebb poharakban összeállítjuk a desszertet: A pohár aljába kanalazunk 1-2 kanál kompótot, rászórunk egy kisadag kekszmorzsát és erre kanalazzuk rá a joghurthabot. A tetejét meglocsoljuk a kompót levével és kevés morzsát is szórunk rá.

Itt találjátok a facebook oldalamat, ha keresnétek. 

desszert2

 

Fitness epres édesség hedonista diétázóknak

Hedonista diétázóknak igen. Nagyon szofisztikált vagyok, tudom. De komolyan. Nincs benne százezer kalória, csak kevéske, viszont nagyon finom, szóval ezzel simán lehet bűnözni, nem kell utána meaculpázni. De akinek még a kukoricapehely is kizárva, operálhat zabpehellyel is, az még jobb.

epres desszert allo5

Hozzávalók 4 kisebb adaghoz
20 dkg eper
40 dkg natúr joghurt
2 evőkanál méz
10-15 dkg kukoricapehely
5 dkg szeletelt mandula

1. Az epret kicsumázzuk, megmossuk és feldaraboljuk. Botmixerrel turmixoljuk, majd az így kapott eperpüréből kb. 10-12 dkg-ot a mézzel elkevert natúr joghurthoz keverünk.

2. 1,5-2 dl-es poharakat készítünk elő és összeállítjuk a desszerteket: A poharak aljába kukoricapelyhet szórunk, erre adagoljuk az epres joghurtot, majd újabb adag kukoricapehely következik, amire egy kis réteg eperpürét kanalazunk. A tetejét megszórjuk szeletelt mandulával és pár db kukoricapehellyel.

Ez pedig itt a facebook oldalam.

epres desszert5

Mogyorós-csokis bomba

Nagyon finom, egy picike adag is nagyon tömény és – sajnos – kegyetlenül hizlal:) De ha már nekiálltunk, csináljuk végig, szökőévben egyszer egy-egy ilyen is belefér. Előtte-utána szigorúan salátázás javallott. Vagy inkább az sem..

mogyorovajas 02 570

Hozzávalók:

Mogyoróvajas krém
100 g natúr krémsajt
120 g mogyoróvaj
2 evőkanál habtejszín (nem felverve)
2 evőkanál porcukor

Csokikrém (ebből lehet, hogy maradni fog, de sebaj, a hűtőben eláll pár napig, rá lehet járni:)

100 ml habtejszín
15 g cukor
15 g méz
100 g étcsokoládé

50-100 g vajas keksz – pl. házi, ami így készül

2 dl habtejszín

5 dkg sótlan mogyoró

1. Elkészítjük a csokikrémet: A tejszínt, a cukrot és a mézet egy kis lábasban forrásig melegítjük, beletördeljük a csokit és addig kevergetjük, míg el nem olvad a csoki és szép krémet nem kapunk. Kicsit félretesszük hűlni, sűrűsödni.

2. A mogyoróvajas krémmel folytatjuk: az alapanyagokat egy tálba mérjük és alaposan kikeverjük.

3. A 2 dl habtejszínt felverjük, a mogyorót felaprítjuk, a kekszet morzsásra törjük.

4. Összeállítjuk a desszertünket: Kicsi, tényleg nagyon kicsi poharakat készítünk elő és jöhet a rétegezés: Alulra egy kis mogyoróvajas krém, rá kekszmorzsa, rá csokikrém, megint keksz, mogyoróvajas krém, csokikrém és végül tejszínhab és mogyoró aprítva.

Ha keresnél a facebookon, itt találsz.

mogyorovajas01 570

Csokis-epres emeletes desszert

A március tipikusan az a hónap, amikor már unalmasak a banános, narancsos, mandarinos édességek, látszik az eper, a málna és a barack az alagút végén és már a fél karunkat odaadnánk egy üde, áfonyás nyári sütiért is, hogy a meggyes pitékről ne is beszéljünk. Na ilyenkor kell kinyitni a mélyhűtőt és elhasználni a tavaly elrakott gyümölcsöket. Ha jó kisdobos voltál, márpedig miért is ne lettél volna az, akkor beosztottad a készleteket – ami nálunk azt jelenti, hogy addig-meddig tartogatjuk vészhelyzet esetére a nagy becsben tartott gyümölcsöket, míg végül még akkor is lesz, amikor már rég tele lesznek a piacok a friss gyümölcsökkel…:) – Szóval beosztottad, minden második hónapban megengedtél magadnak pár szem málnát, ha jól viselkedett a család, egy doboz epret kiolvasztottál karácsony környékén, de hála a tavaly nyári gondos dobozolásnak még mindig van ott pár adag. Pár adag, amit most végre felhasználhatsz. Kezdheted egy ilyen kis bemelegítéssel. Krémes, csokis is, epres is és szupergyorsan elkészül.

epres csokis poharkrem

Hozzávalók:
4 dl habtejszín
50 g étcsokoládé
4-5 teáskanál porcukor
150 g eperpüré

1. Elkészítjük az eperpürét: a kiolvasztott epret botmixerrel turmixoljuk.
2. Megolvasztjuk az étcsokoládét, majd félretesszük kicsit hűlni – de ne dermedjen meg, mert akkor kezdhetjük elölről.
3. A habtejszínt a porcukorral felverjük, majd kettéosztjuk.
4. A tejszín egyik feléhez hozzáadjuk a megolvasztott, kicsit kihűlt étcsokit és jól elkeverjük, a másik feléhez hozzáadunk kb. 100-120 g eperpürét és azt is jól elkeverjük. Kóstoljuk meg, ha szükséges, adjunk még hozzá porcukrot/eperpürét.
5. Poharakba adagoljuk a krémeket: alulra kerül a csokis tejszínhab, rá az epres tejszínhab és hogy még szebb és jobb legyen, a tetejére adagolunk egy kis eperpürét is.

 

(Megtalálsz a facebookon is, ha nagyon keresnél. Itt az oldalam.)

 

epres csokis krem fekvo 2

epres csokis krem fekvo

Banános-áfonyás desszert

Ez itt a tökéletes túlélő desszert. Mit tudunk róla? Édesnek édes, villámgyorsnak villámgyors, szépnek szép és még majdhogynem kímélő. Egy nagy szelet Dobos-tortánál biztos, hogy könnyedebb, szóval ha munka után a vacsora végén még kívánsz valami édességet, de nem akarsz másnap órákat az edzőteremben tölteni, akkor ez pont jó lesz. A banán helyett lehet egyébként ananászt, jobb napokon majd epret, málnát is használni.

 

joghurtosafonyasbananos

Hozzávalók 4 adaghoz:
4-50 dkg natúr joghurt
3-4 evőkanál méz
8 db zabkeksz
3 db banán
5 dkg szárított áfonya
5 dkg étcsokoládé

1. A zabkekszet apró darabokra törjük (legegyszerűbb egy zacskóba tenni és klopfolóval ütögetve felaprítani), a banánt felszeleteljük, a csokoládét felaprítjuk.

2. A joghurtot kikeverjük a mézzel és előkészítünk 4 db 2 dl-es poharat.

3. A poharak aljába mézes joghurtot kanalazunk, rászórunk egy adag kekszmorzsát, erre tesszük a banánszeleteket és megszórjuk szárított áfonyával. Ezután ismét joghurt következik, majd a tetejére ismét kekszmorzsa, banán és áfonya, és végül egy kis aprított étcsokoládé.

A facebookon is megtalálsz, ha keresnél, itt az oldalam.

bananos fekvo

Rákóczi túrós pohárban

A Rigó Jancsi és a túró rudi torta poharas verziója után íme egy újabb kanalas orvosság. Én mondom nektek, hogy receptre kellene felírni ezeket a túrós édességeket, istenbizony’ gyógyító erejük van:) (Na jó, egy laktózérzékenynek nem ajánlanám, de amúgy…simán!)

rakoczi_turos_poharban_2

Hozzávalók kb. 6 adaghoz:

Habcsókok:
1 db tojásfehérje
4 dkg porcukor

Túrókrém:
50 dkg túró
3 dl tejföl
1 dl habtejszín
8 dkg porcukor
1 tasak vaníliás cukor (bolti, vagy 10 g házi)
1 citrom reszelt héja

sárgabarack lekvár

vajas keksz (bolti, vagy házi – recept itt)

1. Előmelegítjük a sütőt 140 fokra és sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit.

2. A tojásfehérjét a porcukorral kemény habbá verjük és a sütőpapíros tepsire kis csúcsos kupacokat adagolunk (kiskanállal).  15-20 percig sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

3. Ha a habcsók kihűlt, elkészítjük a túrókrémet: A tejszínt felverjük, a túrót kikeverjük a porcukorral, vaníliás cukorral, a tejföllel és a citrom héjával, majd összeforgatjuk a tejszínhabbal.

4. Kb. 2 dl-es poharakat készítünk elő és összeállítjuk a desszerteket: a pohár aljába széttördelt vajas keksz darabokat szórunk, rákanalazunk egy adag túrókrémet, rá lekvárt, megint kekszet, megint túrókrémet, lekvárt és a tetejére pár szem habcsókot.

 

Ez pedig itt a facebook oldalam.

rakoczi_turos_poharban

 

Forrás: Nők lapja konyha – legújabb száma

Vakondtúrás-Rigó Jancsi pohárkrém

Amikor a Rigó Jancsi és a vakondtúrás torta találkozik egy pohárkrémben, akkor úgy érzed, hogy helyére került minden:) Csoki, banán, tejszín – hát hol itt a hiba? Megmondom. Sehol.

csokis bananos poharkrem

Hozzávalók:

8 dkg (+ a tetejére 5 dkg) étcsokoládé
2-3 db banán
3 dl habtejszín
kakaós piskóta/brownie/csokis keksz- morzsa
5 dkg porcukor

1. A 8 dkg étcsokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, ha kész, félretesszük kicsit hűlni.

2. A habtejszínt kemény habbá verjük, közben fokozatosan hozzáadjuk a porcukrot is. Az enyhén kihűlt – de nem dermedt – étcsokoládét elkeverjük a felvert tejszínhabban. A kakaós piskótát kézzel szétmorzsoljuk, a banánt felszeleteljük.

3. 1-2 dl-es poharakat készítünk elő és összeállítjuk a desszertet: A pohár aljába morzsát szórunk, ráhelyezünk pár szelet banánt, majd egy adag csokis tejszín következik. Ezután ismét csokimorzsa, banán és krém következik, egészen a pohár tetejéig. A tetejére morzsát szórunk, a maradék 5 dkg étcsokit megolvasztjuk és abból is csepegtetünk rá.

 

Ha keresnétek a facebookon, itt találtok

csokis bananos

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!