Csak a Puffin

Gombás-baconös tészta

Ez még a blog előtti korszakból való, mikor még hamvas és üde voltam, annak ellenére, vagy pont azért (hehe) mert főzni, nem főztem.. Meli barátnőm főzte egyszer, mikor baráti gyűlés volt, úgy 2005 körül. Mai napig nagyon szeretem. Melit is, meg a tápot is. Szerintem még ez az eredeti szöveg, amit átküldött úgy 20-szal ezelőtt használt email címeim egyikére és amit a szerényen Judit szakácskönyvre keresztelt első word receptgyűjteményemből halásztam elő.

Hozzávalók:
500 g penne vagy más tészta

2 fej vöröshagyma
200 g bacon
fél kg gomba
2-3 gerezd fokhagyma
bors, só
3-4 dl tejszín
Kis kockákra vágom a hagymát, kicsit megpárolom. Hozzáadom a felkockázott bacont. Kicsit összepirítom ezzel is, aztán belerakom a gombát. Ezt is fel lehet vágni kisebb darabokra, de ha szeletelt, akkor nem muszáj.  Teszek rá zúzott fokhagymát, kb. 4 gerezdet és fűszereket: bors, só (csak óvatosan). De mehet bele kakukkfű is, nem rontja el. Ezt fedő alatt össze kell párolni, míg a gomba megpuhul. Utána felöntöm tejszínnel 0.33-as, vagy fél literes. Ha túl sűrű, nincs elég szaftja, akkor vizet kell adni hozzá. Fel kell forralni, közben megkóstolni. A tésztát megfőzöm és a gombás-baconös szafttal tálalom.

Mézeskalácsos tiramisu áfonyaszósszal

Így szólt egy SMS: “Suggestion for Christmas: tiramisu de babapiskóta helyett mézessel és áfonyaöntettel:-)”. Küldte Meli barátnőm, akinek az új évben tutira saját címkét hozok létre, mert már annyi mindent lehet a neve mellett felsorolni. Úgyhogy ez egy Meli-címkés recept. Az ünnepi hétvége egyik desszertje. Elég jól csúszott, hümmögtek boldogan a családtagok. Köztük Anyukám, aki 2 napja kérdezgeti, hogy mikor rakom már ki a receptet? Szeretné már megosztani:) Hát íme, mehet a megosztás!

Hozzávalók:

25 dkg mascarpone
1 kk vaníliakivonat
3 ek konyak/whiskey
50 + 100 ml erős kávé kihűlve
150 ml tejszín
4 ek cukor
fejenként 2-3 db mézeskalácskeksz

100-150 g áfonya
1 ek cukor

1. A mascarponét elkeverjük a konyakkal, a vaníliakivonattal és 50 ml kávéval.
2. A tejszínt a cukorral felverjük, ha kész, hozzákeverjük a mascarponés kutyulékhoz.
3. Fogunk egy mélyebb tálat, vagy poharakat, ha egyesével akarjuk tálalni a tiramisut. A maradék 1 dl kávéban egyesével megforgatjuk a mézeskalácsokat a pohár/tál aljára helyezzük, szorosan egymás mellé őket, rákanalazunk egy adag krémet, aztán megint jöhet egy sor kávéban áztatott mézeskalács, megint krém, egészen a tál tetejéig. A lényeg, hogy a tetején krém legyen. Hűtőbe tesszük minimum 4 órára.
4. Elkészítjük az áfonyaszószt: Kis lábasba öntjük az áfonyát (ilyenkor nyilván fagyasztott), hozzáadjuk a cukrot és rotyogtatjuk 10-15 percig, míg a cukor megolvad és az áfonya is összeesett, az egész pedig kicsit ragacsos szószra hasonlít. Közben a kanál vagy villa hátlapjával szétnyomkodjuk az áfonyaszemeket.

Tálaláskor a tiramisu tetejére kanalazzuk a szószt.

Fehér csokis-banános golyó

Lehet hajrázni, 3 nap múlva karácsony. Itt egy egyszerű, sütés nélküli édesség. Egy csoki ihlette, aminek banana split a neve és jófajta svájci import Meli barátnőmtől. A banán miatt van ilyen fura színe, szigorúan édesszájúaknak ajánlott.

Hozzávalók kb 15 kis golyóhoz:

100 g fehércsoki
4-5 ek tejszín
1 db banán
40 g étcsoki apróra vágva
1 löttyintésnyi citromlé
kb 50 g darált háztartási keksz

1. A tejszínt és a fehér csokit egy kis lábasban közepes lángon, állandó kevergetés mellett addig melegítjük, míg a csoki teljesen el nem olvad.
2. A banánt egy villával jól szétnyomkodjuk és meglocsoljuk a citromlével. Az étcsokit apróra vágjuk.
3. A banánt a tejszínes fehér csokihoz adjuk, jól elkeverjük, simához közeli állapotba kell kerülnie. Hozzáadjuk az étcsokit és a darált háztartási kekszet és elkeverjük. Hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
4. Ha megdermedt, kis golyókat formázunk belőle és kész is.

Kecskesajtos-diós keksz

Mindenki fellélegezhet, visszatért a kecskesajtos, vége az ínséges időknek. Képzelem, hogy aggódtatok:) Pedig nehéz hónapok voltak ezek, én mondom:) Na lényeg, tényleg jó, hogy újra van piac és ezzel együtt kecskesajt. Így végre elkészült ez a keksz is, amit még Meli barátnőm prezentált a karácsony előtti sütipartira. Eredetileg Stahl recept, de ez legyen a legnagyobb baja. Haha:)

Hozzávalók kb. 30-35 db-hoz:
12 dkg vaj
20 dkg kecskesajt
1 tojássárgája
1 kk só
12 dkg liszt
10 dkg dió

1. A diót nagyon apróra vágjuk, vagy durvára aprítjuk. Kibélelünk két tepsit sütőpapírral és előmelegítjük a sütőt 170 fokra.
2. A kecskesajtot felkockázzuk, a vajat kicsit megolvasztjuk. (Nem teljesen, csak éppen puha legyen).
3. Minden hozzávalót egy tálba mérünk és összegyúrjuk. Ha összeállt, diónál kicsit kisebb gombócokat formázunk és a sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, tenyérrel ellapítjuk és 15-20 percig sütjük. Figyelni kell a sütés közben, az a jó, ha kicsit megpirul. De nyilván ne égjen meg.)

Narancsos cheesecake brownie-val

Ez nem a málnás cheesecake brownie, hanem a narancsos.

Sorra ünnepeljük a 30. szülinapokat, legutóbb februárban volt egy klassz hétvégénk a Mátrában, ahova Meli barátnőm hozott tortát. Nagyon jófej volt, mint mindig és most különösen meghatott: előzetesen átküldte nekünk a linket, hogy ez lesz a torta, amit el fog készíteni. Megnéztem, láttam a nyers tojást benne, amit én nagy ívben kerülök, de nem szóltam neki, gondoltam, ha már elvállalta, nem fogok kötözködni. Erre mennyire jófej? Úgy csinálta meg, hogy kihagyta belőle a nyers tojást és ráadásul brownie alappal, amit ha jól emlékszem a továbbfejlesztett túró rudi torta kapcsán döntött el, hogy “mostantól mindent brownie alapon fog készíteni”:) Szóval ilyen kis figyelmes volt és ez rém jól esett, ahogy a torta is. Bár vannak, akik szerint, “ha csokis akkor citromos és nem narancsos”:), nálam a citrom és a narancs is tökéletes csoki mellé. Igen jó darab. Próbáljátok ki!

Hozzávalók:
18-20 cm-es tortaformához:

A brownie-hoz:

65 g étcsoki (nálam minimum 60%-os)
65 g vaj
85 g cukor
1 tojás
35 g liszt

A krémsajtos réteghez:
30 dkg krémsajt
15 dkg tejföl
6 ek porcukor
3 ek citromlé
1 narancs reszelt héja
1 csomag zselatinfix

1 narancs reszelt héja a tetejére

Elkészítjük a brownie-alapot:

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A csokit megolvasztjuk és félretesszük. A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojást és végül a lisztet, és jól kikeverjük, végül hozzáadjuk a csokit és ha simára kevertük, 18 cm átmérőjű tortaformába öntjük. 20-25 percig sütjük, majd megvárjuk, míg teljesen kihűl (érdemes kivenni a formából egy rácsra, úgy gyorsabban hűl).

Ha kihűlt a brownie, visszatesszük a formába és elkészítjük a krémsajtos réteget.

A krémsajtot, a tejfölt, a porcukrot, a reszelt narancshéjat és a citromlevet jól elkeverjük, majd a végén hozzáadjuk a zselatinfixet és jól kikeverjük. A brownie-ra adagoljuk, egyenletesen eloszlatjuk és hűtőbe rakjuk kb 1 órára.

Tálalás előtt még narancshéjat reszelünk a tetejére, de ez el is hagyható, vagy helyettesíthető reszelt csokival pl.

Kalács és briós

Élni tudni kell, ha? Tavaly macaront ettünk az éves mátraszentimrei vándortalálkozón, idén emeltük a tétet és libamájjal domborítottunk. Oda szoktuk már három éve minden télen szervezni az év első kirándulós hétvégéjét, amiből csak a hétvége igaz, mert kirándulni nem szoktunk:) Minden, amit ott csinálunk, kivitelezhető lenne otthon is, de nem baj, így szeretjük. Szóval megint levonultunk 8-an, és kisajátítottuk két napra a vállalati üdülőt, annak minden 80-as évekbeli “bájával” és eszköztárával. És mivel itt kevésbé zavar minket, ha bűzlik az egész ház a kajaszagtól, így az egyik barátnőm meggondolatlanul bedobta az ötletet, hogy ha már lehet büdösíteni, akkor büdösítsünk elegánsan, ő vállalja hogy süt libamájat nekünk. Maradtunk még ketten lányok, és mint egy jól megszervezett liciten, Meli bedobta, hogy akkor ő hozza a lilahagymalekvárt, én meg rányomtam gyorsan egy briós/kalács vállalást és már meg is volt a projekt. Ez egy kicsit más tészta, mint az első kalácsom, de kb ugyanolyan jó. Pénzfeldobással, vagy kő-papír-ollóval döntsétek el, melyiket választjátok. (A képen látható kalács és 6-7 db briós a megadott mennyiség másfélszereséből készült.)

Hozzávalók:
½ kg finomliszt
2 egész tojás
8 dkg puha vaj
2 dl langyos tej
8 – 10 dkg kristálycukor (attól függően mennyire szeretnénk édesre)
½ csomag szárított, vagy 2 dkg friss élesztő. A frisset a tejben megfuttatni.
1 mk só

1 tojás a kenéshez

Az összetevőket jól összedolgozzuk és langyos helyen duplájára kelesztjük. Ha megkelt, akkor vagy briósokat formázunk, vagy fonott kalácsot. Még így is kelesztjük, szintén kb duplájára.
A sütőt 190 – 200 fokra előmelegítjük és mielőtt betesszük a tésztát a sütőbe, tojással, vagy vízzel kevert tojássárgájával megkenjük. Kb 25 – 30 percig sütjük, bár én 20 percnél már nagyon sötétnek találtam a kalács tetejét, ezért ráterítettem egy alufóliát, hogy ne égjen meg, de a belseje is átsüljön.

Briósformázásához vidió itt:

Kalácsformázáshoz pedig itt:

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!