Csak a Puffin

Csirkemellfalatok sajtmártással

Ez a recept eredetileg a VVV-játékok egyik fordulójában készült, V tolmácsolásában, aki végül meg is nyerte az egészet. Én meg újra elkészítettem nyáron. Nincs mit mondanom, jó volt. Nem is csoda, hogy nyert!

Hozzávalók:
80 dkg csirkemell
só,bors

A sajtmártáshoz:
4 dl tej
10-10 dkg edami és márványsajt
4 dkg vaj
2 csapott evőkanál liszt
2 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
1 db tojássárgája
2 evőkanál száraz fehérbor
őrölt fehérbors

1. A csirkemellet megmossuk, sózzuk, borsozzuk, apró darabokra vágjuk és kevés olajon pár perc alatt megsütjük.
2. A sajtmártáshoz a tejet felforraljuk, beletesszük a sajtkockákat és megvárjuk, mígy elolvadnak.
2. Egy nagy serpenyőben a közepesnél kisebb lángon a vajat megolvasztjuk, megfuttatjuk rajta a fokhagymát, lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a liszttel és elkeverjük.
3. Visszatesszük a tűzre, ráöntjük a sajtos tejet, és közepesnél kicsit nagyobb lángon kevergetjük, míg besűrűsödik (pár perc).
4. A tejszínt és a tojássárgáját jól elkeverjük egy kézi habverővel.
5. Ha a serpenyőben lévő massza besűrűsödött, lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a tojásos tejszínt, a fehérbort, fűszerezzük és néhány perc alatt összeforraljuk.

Francia sonkás-túrós rétes

Vagy mi a szösz, francia sonkásleveles. Valamelyik főzős műsorban láttam, egy általam nem ismert celeb készítette vacsorára ezt az ételt. Na nem mintha a Story magazinnal kelnék feküdnék, de egyetemista éveim alatt a heti kétszer 3 órás vonatúton nem egyszer volt társam a discman mellett a story magazin, szóval azt hiszem, elég képzett vagyok bulvárügyekben, de ezt az arcot még én sem ismertem.. Na mindegy is, mert amit csinált, az nagyon tetszett.

Hozzávalók:
leveles tészta
túró
juhtúró
krémsajtok (többféle, pl. philadelphia, medve, brindzás, márványsajtkrém, esetleg zöldfűszeres krémsajt)
sonka – (akár húsvéti sonka)
márványsajt
reszelt sajt (nálam gouda volt)

1. A leveles tésztát gyúródeszkára terítjük, ha kell kicsit nyújtjuk.
2. A túrót elkeverjük a krémsajtokkal és a juhtúróval, sózzuk, borsozzuk.
3. Ha kész, egyenletesen szétkenjük a leveles tésztán, ráterítjük a sonkaszeleteket, bőségesen megszórjuk reszelt sajttal és végül márványsajtot morzsolunk rá.
4. Ha minden rajta van, feltekerjük, mint a rétest, és kivajazott tepsibe fektetjük. A tetejét felvert tojással kenjük meg.
5. 200 fokon sütjük kb 20-25 percig, míg a teteje szépen megbarnul.

Abszolut favorit. Elronthatatlan, egyszerű, eddig még mindenkinek nagyon-nagyon ízlett. Pontos mennyiségek? Hm, hát jogos. Mondjuk 500 gr leveleshez elhasználtam 25 dkg túrót, kb 15 dkg juhtúrót, összesen kb 20-30 dkg krémsajtot, kb 15-20 dkg sonkát, 10-15 dkg márványsajtot és tetszőleges mennyiségű goudát. De igazából nem lehet hibázni, ha valamiből csak nagyon kevés van, az sem baj. Jó lesz, higgyétek el!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!