Csak a Puffin

Kesudiós krémsajt

Ez is a piknikre készült, én ezt szerettem jobban a két kence közül. Mondjuk elég sanszos volt, hogy ha kesudió van benne, akkor az nyerő lesz nálam. Az ötlet egy Nők Lapja Konyhából származik, de átszerveztem, abban volt hagyma is és már olyan elegem van abból, hogy minden kence úgy kezdődik, hogy 1 fej hagyma, hogy minden bátorságomat összeszedtem és eltértem a recepttől. Haha. Na ez lett az enyém:

Hozzávalók:
80 g kesudió
60 g napraforgómag
10-15 g szezámmag
1 citrom leve
2-3 ek olívaolaj
80 g krémsajt

A krémsajt kivételével minden egyebet aprítógépbe öntünk és finomra őröljük. Ha megvan, jól elkeverjük a krémsajttal és hűtőben tároljuk.

Olivás túrókrém

Ez is a piknikre készült. Mert a piknikezés egyik alaptétele, hogy vigyél kenyeret és valami kencét/mártogatót. Tehát vittünk mi is kencét és rákentük a kenyérre, mert példamutató piknikezők vagyunk. Bizony.

Hozzávalók:
25 dkg túró
4-5 ek natur joghurt/tejföl
1 fej vöröshagyma
1 fokhagymagerezd
3-4 ek olívabogyó
só, bors – elhagyható

Mindent egy aprítógépbe mérünk és simára pürésítjük. Ha nincs aprítógépünk, akkor a hagymákat és az olívát apróra vágjuk és alaposan kikeverjük a túróval és a joghurttal. Kenyérre kenve igen jó.

Forrás: Tamás Jenő: Olíva c. könyve

Camembert-krém

Ha nem írok semmit, az ér? Mer’ akkor nem írok semmit. Vigyétek és egyétek. Jó lesz.

camambertkrem

Hozzávalók:
40 dkg camembert
10 dkg puha vaj
2 fej vöröshagyma
só, bors

1. A vajat megolvasztjuk kicsit, a vöröshagymát apróra vágjuk.
2. A camembert-t felkockázzuk, a többi hozzávalóval együtt egy tálba tesszük és botmixerrel turmixoljuk. Ha nehézkes, adhatunk hozzá pár csepp tejszínt.
3. 1-2 órára lezárt dobozban hűtőbe tesszük, hogy “összeérjen”.

Pirított baguette/kenyérkockákra kenjük.

Zserbónutella (zserbókrém)

Ez is a múlt hétvégére készült. Last minute, vasárnap reggelre lett meg, pöti kaláccsal elég jól tud esni. Ha mondjuk karácsonykor nem készül zserbó, akkor ezzel lehet kompenzálni a népet reggeli gyanánt. Más kérdés, hogy a nutella az mogyorós és különben is elsősorban egy márkanév, de szerintem értitek a képzettársítást így is.

A recept a zserbógombócra épül.
Hozzávalók:
20 dkg aszalt sárgabarack
20 dkg darált dió
2 ek narancslikőr/rum
2 ek porcukor
2 ek baracklekvár
1 ek víz
5 dkg vaj
13 dkg étcsoki
1. A csokit és a vajat egy kislábasba tesszük és összeolvasztjuk.
2. Késes aprítóval, kávédarálóval, vagy ami van, jól szétaprítjuk az aszalt barackokat, majd hozzáadjuk az összes többi hozzávalót (darált dió, alkohol, porcukor, lekvár, víz), és összekeverjük egy kanállal, vagy kézzel.
3. Ha megvagyunk, akkor hozzáadjuk az olvasztott vajat+csokit és jól elkeverjük.

Kész.

Sült paprikakrém

Hát, sajnos vége a szabinak. Volt két húzós hetünk, minden jóval, kaja, pia, móka, pihi, barátok, most meg kezdődhet a megtisztulás, kein pia, kein móka, keine freunden, kaja is csak kímélő..A blogon persze ez nem fog meglátszani, mert vannak még talonban tömősebb receptek, na meg persze L továbbra is igényli a durvább dolgokat, de azért érezzetek mélyen együtt velem, ahogy senyvedek a saláták és mindenféle himi-humi kaják mellett..

Na de akkor egy korábbi téma, sült paprikakrém:

Hozzávalók:
2 darab piros kaliforniai paprika
1 kk olívaolaj
só, bors

A két paprikát megmossuk, majd alufóliára rakjuk és 200 fokos sütőben sütjük 35-40 percig. Közben többször megforgatjuk. A héja megbarnul, az a jó.

Ha letelt az idő, kivesszük a sütőből és konyharuhával letakarjuk, néhány percig így hagyjuk, aztán levesszük és eltávolítjuk a paprika héját, csumáját. A húsát edénybe rakjuk, hozzáadjuk az olívaolajat, sót, borsot és turmixgéppel pürésítjük.

Epres nutella

Igaziból nem is, mert nincs benne mogyoró, de úgy néz ki, mint a nutella, nem? Úgy lett ez, hogy kevéske eperből lekvárt kezdtem főzni, de csak egészen pöti adagot, nem is befőzős, hanem sima cukorral, és ahogy rotyogott a cucc, eszembe jutott, hogy hoppá, én nem is szeretem az eperlekvárt… hehehehe:) de akkor már rotyogott, vissza nem tudtam csinálni az epret, cserébe viszont belekevertem jó sok csokit és így egészen príma kis kence lett. Aztán sütöttem hozzá egy frankó kalácsot és végül megveregettem a vállam, hogy milyen fain kis reggelit kreáltam.

Hozzávalók:
210 g eper
100 g cukor
1 kk vaníliakivonat (aroma)
15 dkg étcsoki

Az epret megtisztítjuk és felkockázzuk és egy lábasba tesszük. Közepes lángon összefőzzük, sűrűn kevergetve. Egy idő után hozzáadjuk a cukrot, az jól elolvad benne, jöhet a vaníliakivonat és mikor mindez kezd jól sűrűsödni, és az eper már egyáltalán nincs darabokban, akkor hozzákeverjük a darabokra tört csokit. Ez gyorsan elolvad benne és már kész is vagyunk. Megvárjuk míg kihűl, aztán lehet is kenni a kalácsra.

Körözött

A körözöttet már kicsike koromban is szerettem, de arra nem emlékszem, hogy miért nem ettem aztán kb 15 évig egyáltalán. Az utolsó emlékem kb 10 éves koromból származik, aztán meg 3-4 éve egy borospincénél ettem legközelebb. Pedig nem volt körözöttbojkott, az tuti. Csak kimaradt. Na az a lényeg, hogy a hétvégén körözött is készült, el is fogyott teljesen. Nem csodálom.. Kafa volt.

Hozzávalók:
1 fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
10 dkg juhtúró
20 dkg túró
25 dkg puha vaj
2 ek őrölt pirospaprika
1 kk őrölt kömény
fél citrom reszelt héja
só, bors

1 ek tejszín (ha kell)

A lilahagymát és a fokhagymát apróra vágjuk/reszeljük Hozzáadunk minden egyebet és jól kikeverjük. A végén kicsit turmixgéppel rámegyünk, hogy kicsit selymesebb legyen, és akár még egy evőkanálnyi tejszínnel is rásegíthetünk. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap reggel friss kenyérrel tálaljuk.

Tökmagpesto

A facebookon már szót ejtettem róla, de itt is jár a beszámoló. A hétvége lezajlott igen jól, pöti programváltozással, de sikeresen. L vacsorájáról majd egy külön eposzban emlékeznék meg, most csak annyit, hogy brunch volt is meg nem is, a hangulati elemek miatti aggodalmam miatt végül kétnapos evés-ivás volt, a brunchra tervezett étkek egy részével, de a VVV versenyben majd én is egy vacsorával indulok. Laci három fogást készített, azokon kívül 12 másik étel volt, egyszerűbbek és bonyolultabbak. Volt tökéletes kenyér, körözött, tökmagpesto, diós kéksajtkrém, túrós tejföllel töltött krumpli hagymával és bacondarabokkal, citromos máktorta, csodabrownie, kecskesajttal töltött körte baconbe bugyolálva, adhoc csirkés saláta, mini pavlova és zöld macaron lemon és orange curddel, puncsgolyó. Gyakorlatilag semmi nem maradt, de az a gyanúm, hogy ha még ötféle lett volna, akkor is minden elfogyott volna..


Nem minden lett megörökítve, de pár dolog igen. Pl ez a tökmagpestoszerűség, ami egy régi príma konyhában szerepelt tökmagpástétom néven…



Hozzávalók:
1 csésze pirított tökmag
1/3 csésze reszelt parmezán
1-1,5 kk reszelt citromhéj
2-3 kk citromlé
1 csésze tökmagolaj


1. Ha nincs pirított tökmagunk, akkor megpirítjuk. 
2. Mindent egy műanyagtálba mérünk és pépesítjük turmixgéppel, de nem teljesen, hogy maradjanak benne roppanós tökmagdarabok. 


Pirított baguette szeletekre a legjobb kenni. Nagyon klassz benne a citromos íz.

Májkrém házilag

Tehát, a macaron hadművelet miatt felfüggesztett projekt folytatódik. A lilahagymalekvár után itt a májkrémrecept. Májkrém, amit imádok, szinte minden formában. Kiskrampó korom óta, bár akkor még nem én készítettem:):)

Hozzávalók:
40 dkg csirkemáj
1 fej hagyma
5 dkg bacon
só, bors
2 kk mustár
2-3 ek tejszín
szárított bazsalikom
szárított kakukkfű

1. A májat megtisztítjuk, megmossuk és félretesszük. Apróra vágjuk a hagymát, a bacont pedig kis darabokra vágjuk.
2. A bacont zsírjára pirítjuk, rádobjuk a hagymát és üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a májat és sütjük 10-12 percig. Vigyázni kell, hogy a máj ne keményedjen meg.  Ha kész, levesszük a tűzről és kicsit hűlni hagyjuk.
3. Turmixgépbe kanalazzuk a hagymás-szalonnás májat, és elkezdjük turmixolni. Közben hozzáadjuk a mustárt, a tejszínt és a fűszereket és egyneműre pépesítjük.

VKF - Hal volt, hal nem volt

Gabojsza nyitotta az évet az új VKF forduló kiírásával, témája a tengeri (és egyéb vízben élő) állatkák és egyéb képződmények étellé varázsolása. Ez nagyon jó kis téma, csak egy baj van vele, hogy nincs a tarsolyomban ilyen recept. Családunk nem igazán van oda a vízi állatokért, Apa még csak-csak, és talán a Bátyám is megeszik bizonyos tengeri herkentyűket, de sem Anyukám, sem pedig a Férjem nem rajong értük. Ebből a nagyobbik gond, hogy a Férjem nem szereti őket. Mert én viszont igen. Legalábbis enni. De azt nagyon. Itthon általában éttermekben szoktam kiélni ilyen irányú igényeimet, legtöbbször azonban külföldi útjaimon pótolom az elmaradásokat. Emlékszem, amikor először voltam Svédországban, valami helyi szokás miatt meg kellett kóstolnom különféle pici nyers halakat – hát az nem volt túl jó -, aztán ettünk nagyon finom halat Apával Marseille-ben pár éve, mégis a legintenzívebb élmény tavaly nyáron ért, amikor egy hétig egy görög szigeten töltöttem a munkaidőmet:), ahol minden este a sziget legjobb éttermeiben vacsoráztunk. Ott ettem olyan sok finom tengeri herkentyűt, hogy hajaj. Az más kérdés, hogy utána legtöbbször úgy aludtam, hogy álmomban felriadtam, mert úgy éreztem, pici kis halak úszkálnak a bendőmben… Szóval az nagyon klassz volt.. Ennek ellenére sem álltam még neki soha az elkészítésüknek. Persze, kérdezhetnétek, hogy miért nem? Dehát erre már nagyrészt válaszoltam egy korábbi VKF során, amikor elmondtam, hogy kinek és miért sütök-főzök. Ha meg ez a valaki nem szereti, de semmilyen formában sem, akkor nehéz beiktatni az étrendbe.. Így most nem is futja semmi okosságra, csak két kis apró kenőkére, amit a tapenade mellett, bármikor, bármilyen mennyiségben meg bírok enni. A tonhalkrém, és a paradicsomos koktélrák a két “pályaművem”:)

Tonhalkrém:
7 dkg töltőtömegű tonhalkonzerv lecsepegtetve
1 kiskanál vaj (szobahőmérsékletű)
2 kiskanál tejföl
1 kiskanál citromlé (mármint citromnak a leve)
baguette, pirítós, bármilyen kenyérke

Mindent jól összekeverünk, rákenjük a pirítósra és kész:)

Próbáltam már vaj nélkül, vagy a tonhalkonzerv levét megőrízve, de sehogy sem volt túl jó, nekem így a legjobb.

Paradicsomos koktélrák:
30 dkg fagyasztott koktélrák, felolvasztva, lecsepegtetve
3 gerezd fokhagyma
6-8 db koktélparadicsom 2 vagy 4 darabba vágva
4 dl paradicsomszósz
1 db citrom
petrezselyem
olívaolaj
só, bors
baguette, pirítós, bármilyen kenyérke

1. Egy serpenyőben olívaolajat forrósítunk, beletesszük a fokhagymát, hozzáönjük a paradicsomszószt, sózzuk , borsozzuk, rászórjuk a petrezselymet és felforraljuk.
2. Ha felforrt, hozzáadjuk a rákokat és így is összeforraljuk.
3. Ha kész, pirítósra helyezzük, citromszeletekkel és koktélparadicsomokkal díszítjük.

Ez a recept egy 2007-es nyári Receptklub magazinból származik, csak fényképem nincs róla…

Ez tehát a két alibiművem, úgy látom, azért másoktól lehet majd ötletet meríteni, aztán talán a következő VKF témája a gombóctéma lesz, és akkor én is felvonulhatok az egész arzenállal:)
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!