Csak a Puffin

Provence-i csirkemell

Hmm, Provence-ra gondolni mindig jó. Kicsit haragszom is a világra, azért hogy Provence-t szeretni ma már szinte modoros. Ha azt mondod, odavagy Provence-ért és/vagy neadjisten még Toszkánáért is, sablonosnak tűnsz. Lehet, hogy ez manapság trendi, de nálam a mánia nem Peter Mayle és Frances Mayes könyveinek olvasásában merül ki, nem ott kezdődött és nem is ott végződik. Majd egyszer ezt még alaposabban is kifejtem, talán majd nyáron, most maradjunk ennyiben, ha már ez a csirke ezt a nevet kapta, nyilván a szardella, fokhagyma, olíva alapján, akkor legyen így. Nem azt mondom, hogy azonnal megelevenednek a levendulamezők lelki szemeim előtt, ha ezt az ételt esszük, de mindenesetre nem egy tiroli sípálya jut eszembe róla.

Hozzávalók:

50 dkg paradicsom
1 kg csirkemellfilé
só, bors
2 ek olívaolaj
5-6 gerezd zúzott fokhagyma
3 ek szardellapaszta
1,2 dl száraz fehérbor
2 dl húsleves alaplé
15 db olívabogyó apróra vágva
2 ek vaj
1 ek bazsalikom

1. A paradicsomot forró vízbe dobjuk kb 1 percre, majd kivesszük és könnyedén eltávolítjuk a héját és feldaraboljuk.
2. A csirkemellet szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk,
3. Az  olívaolajon  serpenyőben hevítjük, belerakjuk a csirkemell szeleteket és mindkét oldalukat 4-5 percig sütjük.
4. A szardellapasztát és a zúzott fokhagymát közepes lángon kevergetés mellett fél percig hevítjük, majd hozzáadjuk a bort és felforraljuk. Ha felforrt, hozzáadjuk a paradicsomot, a húslevesalaplevet és az olivabogyót és kis lángon 10-12 percig főzzük, a végén hozzákeverjük a vajat, majd a csirkemellekre kanalazva tálaljuk.

Mi krumplipürével ettük. Jó volt így.
Forrás: TvPaprika magazin

Mai zene: Spoon: The Underdog

Sajtgolyók

Nem tudom, mondtam e már, de van egy varázsfüzetem, amibe a blogos dolgokat, ötleteket rögzítem. Ez a füzet egyike a legszebbeknek, nagyjából mindig nálam van és mostanra majdnem tele lett a sok okosságtól, amit az utóbbi fél évben beleírtam. Ebbe jegyeztem fel az első néhány nap statisztikáit, gondosan melléírtam, hogy mit tettem fel és hogy hányan, honnan jöttek, nomeg persze jó ötleteket másoktól, dátumokat a fontosabb eseményekről és még sok minden egyebet is. Itt kezdtem el összeírni azokat a kategóriákat is, amelyek a nagy megújulás során blogszerkesztésem vezérfonalául szolgálnak. A kategóriák amelyeket feljegyeztem a következők: levesek, húsos ételek, vendégváró falatkák, tészták, kenyérfélék, vegakaja, kelt tészták, sós sütemények, tepsis sütemények, krémek, italok, aprósütemények. Hozzárendeltem a kategóriákhoz a már elkészült ételeket, és most azokból igyekszem kiegyensúlyozottá tenni kis édes blogom ízvilágát:) Az alábbi sajtgolyót a vendégváró falatok listájáról sorsoltam. Íme:

Hozzávalók:
7,5 dl húsleves (én a múltkori húsleves maradékát használtam fel)
1 ek vaj
1 kicsi, finomra vágott hagyma
36 dkg rizs
1,25 dl fehérbor
csipetnyi őrölt sáfrány
5 dkg reszelt parmezán
2 enyhén felvert tojás
10 dkg mozzarellasajt, kb. 1×1 cm-es kockákra vágva
10 dkg zsemlemorzsa
olaj
só, bors

1. A levest feforraljuk, majd csökkentjük a hőmérsékletet és gyöngyöző állapotban tartjuk.
2. Egy nagyobb lábosban felhevítjük a vajat, beletesszük a hagymát, üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a rizst, 2-3 percig óvatosan kevergetjük, hogy összekeveredjen a hagymás vajjal.
3. Ráöntjük a fehérbort, hozzáadjuk a csipetnyi sáfrányt, végül lassanként hozzáadjuk a húslevest, összekeverjük és fedő alatt 15-20 perc alatt lassú tűzön megfőzzük. Ha kész, félretesszük hűlni.
4. Ha már majdnem teljesen kihűlt, összekeverjük a tojásokat a parmezánnal, sózzuk-borsozzuk. Hozzáadjuk ezeket is a kihűlt rizshez, összekeverjük, majd gombócokat formázunk a rizses masszából úgy, hogy a közepébe beleteszünk egy kocka mozzarellát.
5. A kész gombócokat megforgatjuk a zsemlemorzsában, majd minimum 1 órára hűtőbe tesszük őket.
6. Ha letelt a hűtési idő, forró olajban aranybarnára sütjük.

Forrón tálaljuk, csak akkor érvényesül igazán a “sajthatás”!

Forrás: Nélkülözhetetlen vendégváró falatok

Szezámmagos csirkefalatok

Az alábbi receptet a Pater Marcusban próbált szezámmagos pulykafalatok ihlették. Ott pici pulykadarabokat adtak hideg fokhagymamártással, én most csirkemellből nagyobb darabokat készítettem meleg fokhagymamártással.

Hozzávalók:
Csirkemell
Liszt
Tojás
Zsemlemorzsa
Szezámmag
Olaj

A fokhagymamártáshoz:
Olaj
Liszt
Fokhagyma
Húsleveskocka (néha csak ez van…)

1. A csirkemellet megmossuk, enyhén sózzuk-borsozzuk, majd apró darabokra vágjuk (türelmünktől függően apróra).

2. Bepanírozzuk úgy, hogy a liszt és tojás után kevés zsemlemorzsával elkevert sok szezámmagba forgatjuk. Bő olajban kisütjük.

3. Három evőkanál olajon megpirítunk két evőkanálnyi lisztet (világos rántást készítünk), beletesszük az összepréselt 5-6 gerezd fokhagymát és felöntjük két deciliter húslevessel, végül kevés sót adunk hozzá.

Köretként sütőben sült krumplit ettünk hozzá (na nem ilyen keveset, mint a képen:).

Chili con carne - Csilis bab

Egyik kedvenc ételem a Chili con carne, amit pár éve, külföldi ösztöndíjas évünk alatt tanultunk meg elkészíteni, valamilyen egyetemistáknak szóló szakácskönyvből. Na nem mintha lenne összefüggés Hollandia és a chili con carne között, de jól emlékszem, hogy ott kifejezetten sokszor ettük ezt, csúcsszuper kisüthető bucikkal. Itthon sajnos csak nagy ritkán találunk ilyen bucikat, de azért a chili con carne továbbra is favorit. Mégpedig úgy, hogy nincs benne kukorica. Mert úgy nem szeretjük.

Hozzávalók:

3 fej vöröshagyma
2-3 evőkanál olaj
0,5 kg darált sertés vagy marhahús
2 konzerv sűrített paradicsom
4 gerezd fokhagyma
1 teáskanál só
1-2 teáskanál chilipor
2,5 dl húsleves
0,5 kg paradicsom
0,5 kg konzerv vörösbab

1. 3 fej vöröshagymát karikákra vágunk és 2-3 evőkanál olajon, közepes lángon megfonnyasztunk. Közben megpucolunk 4-5 gerezd fokhagymát és áttörjük, vagy apróra vágjuk és félretesszük.
2. Hozzáadjuk a fél kg darált húst és morzsásra pirítjuk. Türelmesnek kell lenni, fontos, hogy tényleg morzsásra piruljon, ne legyenek nagy húsgombócok.
3. Közben kibontjuk a sűrített paradicsomokat és a babot, az utóbbiról hagyjuk lecsepegni a levét.
4. Felteszünk egy lábasba vizet és amikor felfőtt, belehelyezzük a paradicsomokat. 2-3 perc elteltével a paradicsom héja kezd elrepedni, ekkor ki lehet venni őket a vízből, hogy kihűljenek kicsit.
5. Ha nincs eltéve húsleves alaplé, akkor 2,5 dl vizet felforralunk és elkeverünk benne egy fél húsleveskockát és félretesszük.
6. Amikor a hús morzsásra pirult, hozzáadjuk a 2 sűrített paradicsomot, a fokhagymát, 1 teáskanál sót, és 1-2 teáskanál chiliport (érdemes egy teáskanállal kezdeni, aztán később kóstolgatás után lehet esetleg növelni az adagot). Jól megkeverjük és hagyjuk főni.
7. Közben a felforralt paradicsomokról lehúzzuk a héjukat, feldaraboljuk és félretesszük.
8. Néhány perc elteltével hozzáadjuk a 2,5 dl húslevest és hagyjuk felforrni az egészet, majd beletesszük a leforrázott és feldarabolt paradicsomokat. Ismét megkeverjük és hagyjuk főni.
9. Kb. 5-8 perc elteltével hozzáadjuk a fél kg lecsöpögtetett babot és ismételten megkeverjük, majd főni hagyjuk. Közben meg kell kóstolni néha, és ízlés szerint még fűszerezhető. Akkor jó, ha a bab is megpuhult.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!