Csak a Puffin

Karácsonyi choco-Doki táblák

Amikor már azt hittem, hogy a Doki-csokikkal révbe értem, és annál jobb már nem lehet, akkor kiderült, hogy de. Itt vannak ugyanis ezek a karácsonyi csokitábla formák, amivel annyira szép csokit lehet készíteni, hogy nagyon, és ráadásul tokkal-vonóval, azaz csecse kis dobozzal együtt jár, így roppant egyszerű az egész és szépen lehet is prezentálni, nem kell külön csomagolgatni, variálni a papírokkal, stb. Gyönyörű, de nem? (Itt kaphatók egyébként, a Gasztroshopban.)

csokitabla_karacsonyi_ puffin

És ne menjünk el szó nélkül a képen látható díszek mellett sem. Saját két kis tehetségtelen kezemmel készítettem őket. Az adventi készülődést ugyanis hivatalosan is megkezdtük, ami azt jelenti, hogy minden nap csinálunk valamit a karácsonyi készülődés jegyében Brúnóval. Ez volt az első felvonás. Lelkesedésem határtalan volt, az övé is – bár az inkább a hátamra mászás – nyakamba csinpaszkodás – toll kisajátítás háromszögre szorítkozott, de azért csináltuk csináltuk bőszen. És bár biztos, hogy eltesszük emlékbe, azt most is megállapítottam, hogy nem véletlenül nem lettem festőművész, sem grafikus, sem rajzfilmkészítő szupertehetség. Így viszont legalább a közös adventezés mellett megtaníthattam Brúnókának a “szándék a fontos” című tanmesét is… Arról meg már nem is beszélek, hogy 3D-s (bizony, nem elírás, 3D-s) díszt is készített(ünk)em, és annyira jól sikerült a 3D fenyőfa, hogy Brúnó papírrepülőnek nézte és jól kilőtte:) De legalább lesz mire emlékezni, ugye?

Hát ennyit erről a csudaszép karácsonyi csokiról.

(A képen Joey kézikertestvére látható:)

csokitabla_karacsonyi_ puffin_2

csokitabla_karacsonyi_image_G_01

Citromkrémes (kekszes) Doki-csoki

Ez a jó a rossz időben, lehet bonbonozni, csokikat gyártani, járatni a sütőt anélkül, hogy bárki bolondnak nézne. Nem mintha ez nyáron zavarna… Úgyhogy tovább bővül a Doki-csoki kínálat. Lemon curd for president!! És ha még nem mondtam volna, ez a táblás csoki -gyártás irtó jó móka.

citromos csoki_570

 

Hozzávalók:
2-4 evőkanál citromkrém – recept itt
pár darab háztartási keksz kis darabokra tördelve
10 dkg étcsokoládé

1. Az étcsoki 2/3-át kis lábasban kicsi lángon, folyamatos kevergetés mellett megolvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzről és beletördeljük a maradék csokit és addig kevergetjük, míg az is teljesen megolvad. Kikenjük vele a csokitábla formát és hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
2. Ha megdermedt a csoki, kivesszük a hűtőből, egyenletesen megkenjük a citromkrémmel, rászórjuk a kekszdarabokat, majd újraolvasztjuk a maradék étcsokit és befedjük vele, lehetőleg precízen, hogy mindenhova jusson. Hűtőben megdermesztjük, majd kipattintjuk a formából és kész is.

Persze mindez működik bonbonként is.

Ui.: a kekszet nagyon nem érezni 1 nap után, úgyhogy akár ki is hagyható és akkor simán citromos a csoki. De abból kiváló.

citromos_csoki fekvo

Puffin-karácsony

Hamarosan jön a kis hesus, jön és ajándékokat hoz, meg szeretetet, meg stille nachtot és sok-sok szuper finomságot az asztalokra. Mivel Brúnó úgy gondolta tegnap este, hogy szilveszter van és miért ne legyünk fent minél tovább, ezért megragadtam az alkalmat és amíg ő a saját laptopját püfölte, addig én összeszedtem egy kis kollekciót, amit most le is írok gyorsan. Mondjuk elvártam volna, hogy ezek után reggelre minimum 16 foga kibújjon, de nem lett semmi, csak a nyüszi volt, dehát ilyen ez a showbusiness.

Úgyhogy itt a big fat puffin gasztroajándék-kollekció, lehet mazsolázni, ártatlanul otthagyni a képernyőn ezt a lapot, mikor pont jönne a férjed/anyukád/kisfiad, stb. megnézni az emailjeit, és hopp, pont észreveszi, hogy miután ácsingózol. Nyugi, Kitchen Aid nem lesz benne. Az nem egy olyan kategória, hogy ha jól viselkedek, talán megkapom, mert csak egy kicsit drágább, mint amit amúgy is megengedhetnénk magunknak és ha már karácsony van, akkor vegyünk egyet, mert belefér. Vagy van rá sok gempa, és akkor van, vagy nincs, és akkor hiába nézegetjük, nem lesz úgyse.

Hangsúlyozom, ez teljesen szubjektív lista, azokat írtam össze, amiknek én örülnék, örültem, vagy örülni fogok és véletlenül sem szponzorcikk. Jó is lenne, ha ezzel mindegyikkel kistafíroznának, de nem:)

Könyvek:
Magyar fronton amit ajánlok: River Cottage, a Hugh-Fearnley Whittingstal rajongóknak, vagy azoknak, akik le tudják helyesen írni a nevét. A két falánk olasz az öreg olasz rajongóknak, Desszertőrült a csudasütik rajongóinak, Desszert szerelem a nem annyira csodaszínes, de sütirajongóknak és Jamie belevág a Jamie-rajongóknak.

 

 

Angolul egyértelműen ajánlom Rachel Allentől a legújabbat, a Cake-et, de jöhet még szintén tőle a Bake is, ha az eddig nem volt meg. Aztán ott van kicsit régebbről a La Tartine Gourmande blog szerzője és sok-sok blogger fotóspéldaképe Beatrice Peltre első szakácskönyve, a La Tartine Gourmande: Recipes for an Inspired Life című darab, de érdemes megnézni Angelo Sosa könyvét is – bár fogalmam sincs, milyen a tartalma, elég korrektül néz ki a szerzőúr..:).

Magazinok
Nem könyv, de szerintem simán lehet vele örömet szerezni azoknak, akik szeretik az ilyesmit: a gasztromagazin előfizetés. Good Food már van magyarul is, angolul szerintem még a Delicious az, ami nagyon jó, illetve Jamie rajongóknak a Jamie magazin. Franciául, vagy csak egyszerűen a képek nyelvén beszélőknek a Saveurs és az Elle a Table magazint ajánlom. Le kell zsírozni az előfizetést, aztán csinálni egy szép kinyomtatott papírt, amire ráírod, hogy ez az ajándék és kész is.

Konyhai izémizék
Természetesen hazabeszélek, mindent a Gasztroshopból érdemes beszerezni, úgyhogy most onnan ajánlok pár cuccot, aminek én is örülnék:) Bagett sütő (plusz kérném hozzá ajándékba Limarát is:), gyönyörű kerámia pitesütőformák, Microplane-reszelő – vagy ha ez nem, akkor 1 évre elegendő reszelt citrom és narancshéj, I love you- feliratú sütipecsét, vagy ha mást is tudsz/akarsz mondani, mint hogy I love you, akkor betűnyomdás sütipecsét – ez konkrétan van nekem és iszonyú jó cucc, higgyétek el (ld. a Henry-Bruno kekszeket). Ami szintén van nekem az a csokitábla forma, amit már sokszor mutattam, de nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire jó, tök olcsó és óriási élmény – szerintem – saját csokitáblát készíteni, pláne ilyen egyszerűen. Na és van a képen két kakukktojás, ami nem Gasztroshopos. A szupercuki IKEA-s bögre, amit minden bizonnyal nekem találtak ki, a színe, a mintája, minden szuper, csókoltatom a svéd felebarátokat érte. És a másik kakukktojás a Becake-es tortatál, ami szintén szuper és fenem rá a fogam, de már lehet, hogy csak jövőre lesz belőle valami.







Gasztroajándék
Menő dolog mostanában a gasztroajándék is, mármint a sajátkészítésű is. Ezek lehetnek kekszek, bonbonok, forró csoki pálcikák, lekvárok, chutney-k, home made likőrök, sütinyalókák és szinte bámi, amit szépen lehet csomagolni és kisebb porciókban is adagolható. Tortát nem érdemes, mert az béna ilyenkor, inkább ezek a kisebb dolgok jönnek szóba, kell hozzá egy celofántasak, bonbonos vagy kekszes doboz, szép szalag, esetleg ajándékkísérő címke és kész is. Nálunk nem szokás a fa alatt a közvetlen családnak ilyet prezentálni, de munkatársaknak, barátoknak simán lehet.

Lehet az ilyesmit venni is: csokiszalámit például a Keserédestől, lekvárt például a Csikos lekvártól, chutney-t  Axitól, hogy csak néhányat említsek a kedvenceim közül. Bonbont meg már szinte minden pesti utcasarkon:)

De a legjobb otthon elkészíteni a bonbont, mert elég jó a befektetett munka -siker faktor: Bonbonozáshoz egyébként rengeteg cuccot lehet venni és Jézuskától kérni: Formáktól kezdve, temperálást segítő eszközökig, mártóvillát, kapszlikat, díszdobozokat és még sok-sok cuccot. De ha ilyesmivel nem bíbelődnél, akkor is simán lehet tenyérrel gömbölygetős trüffeleket is gyártani, amivel szintén nehéz melléfogni, általában szeretni szokták a megajándékozottak.

És akkor néhány nem annyira gasztrós dolog, de nekem nagyon tetszik: Macika Meilinger Zitától – kézműves és szupercuki, klassz nagyon. Táska, pénztárca, miegymás Zazaleától, személyre szabott színekben és mintával. Papírírószer mániásoknak, mint pl én, oldschool hangulatú füzetek a Deco Majorelle-től, meg onnan még sok jópofa country cucc, mint például nagy kedvenceim, a cupcake-es öröknaptárak. Naplónak, vagy csak simán elegánsabb receptgyűjtőnek – én pl. arra használom – Bomo Artos gyönyörű naplókat választanék. Szintén személyre szabottan lehet megrendelni a zászlófüzéreket Ágitól, a Szívből boltból. Hogy aztán azt iratod rá, hogy Boldog karácsonyt, vagy épp a kislányod, kisfiad nevét, amit aztán kifüggeszthetsz az ágya fölé – hátha esetleg nem jutna eszedbe a neve:):), – szép kis gyerekszoba dekorációként, vagy akár azt, hogy Hajrá Fradi, az már csak rajtad múlik. Ja, és hát itt van még a Lencsi Művek, akitől a cuki karácsonyi zoknikat rendeltem magunknak.

Aztán ott vannak még a kreatív megoldások, a kuponok. Bármikor bevethető bundás kenyér kupon, éves Mese-keksz bérlet, túró rudi utalvány, és még sok-sok hasonló ötlettel elő lehet állni, nyilván olyasmit érdemes, amit a célszemély 1. nagyon szeret, 2. nem kap meg minden nap.

Ja, ha már itt tartunk, akkor nyilván lehet alapanyagkollekciót is összeszedni: jófajta vaníliarúd, natúr pisztácia, nugát, tonkabab, különleges fűszerek, mustárok, olajak, liofilizált gyümölcsök, paszták, kakaóvaj, különleges csokoládék és hát gyakorlatilag bármi, ami nem kapható minden közértben, de a megajándékozott személy mondjuk szívesen használná. Ez persze mókás lehet a budapestieknek, mert ott sok üzlet van, ahol ezeket megvehetik, de vagyunk egy páran vidéken, akiknek talán jól jön ez az ötlet. Nyilván ne legyen romlandó, tehát bármennyire is csábító, ne Kobe-marhát, és ne is különleges kecskesajtot válassz, hanem tartósabb dolgokat, amiket akár több hétig is lehet tartalékolni. És hát ne is a dobozos lasagne, porleves tengelyen mozogjunk, remélem, értitek, mit akarok mondani na.

Végezetül néhány tipp, hogy mit érdemes lapozgatni, ha kreatív, DIY-ötleteket kerestek, vagy csak szimplán szerettek szép dolgokat nézegetni. Néhány online magazin:

Homemade holiday
Hilda (német)
Funkytime magazin ünnepi száma
Tickle the imagination – handmade christmas
We love handmade (német)
Maché winter

Maché 2011
A Tearoom Karácsonyi magazinja – szerintem a legjobb magyarnyelvű.
A Spoon karácsonyi száma
Pink magazin
Sweet Paul magazin
Reni tavalyi karácsonyi magazinja, de elvileg lesz idén is.
Panyi Zsuzsi magazin
Mezze (nemtudommilyenyelvdeszép)
Nézegetnivaló:) 

Update:
Meilinger Zita karácsonyi magazinja
Mowiekay Magazin tavalyi karácsonyi száma

Ha mindez tetszett, akkor kaptok még jövő pénteken, 21-én egy jó kis gyűjteményt karácsony témakörben. Az már nem ajándékos lesz, annyit elárulok.

Elegáns egyszerű narancsos süti

Mielőtt jönne a recept, friss hír, hogy elindult a Gasztroshop hírlevél-szolgáltatása, érdemes rá  feliratkozni. Nyugi, nem spammeljük tele a postaládátokat, de néha küldünk levelet, és akkor jó lesz nektek, mert értesültök a hírekről, játékokról, nyereményekről, akciókról, új cuccokról, szóval jó lesz na. Hosszabb, mint egy elutasító felvételi értesítő (nem mintha nekem lett volna, haha:), de rövidebb, mint egy bőbeszédű ifjú szerelmes első levele (ilyenem azért volt:)

És mi van még? Itt van még ez a szép kis süti. Szerintem klassz, pedig olyan egyszerű, hogy egyszerűbb aligha lehetne. Csak ilyen frankó kis félgömb alakú forma kell hozzá és máris feldobtunk egy egyszerű kevert sütit, hm?

Hozzávalók 7 db félgömbhöz:
140 g puha vaj
200 g liszt
2 kk sütőpor
150 g cukor
3 tojás
6 ek tej
1 narancs reszelt héja

 A tetejére:
 15 dkg étcsoki
1,5 kk étolaj

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, a sütőformát egy tepsire helyezzük és félretesszük. Az olvadt vajat, a tojást, a tejet, a narancshéjat és a cukrot egy tálba mérjük és robotgéppel simára keverjük. Ha kész, hozzákeverjük a lisztet és a sütőport és a formába adagoljuk, úgy, hogy kb a 3/4-ig érjen. Sütőbe toljuk és kb 20-25 percig sütjük. A végén a teteje kicsit kezd pirulni, de érdemes tűpróbával is tesztelni, hogy biztosak legyünk benne, a belseje is megsült. Ha kész, kivesszük és megvárjuk míg teljesen kihűl. Ha kihűlt, kivesszük a formából a félgömböket, ha szükséges a talpukat egyenesre vágjuk, majd sütőrácsra helyezzük. Étcsokoládét olvasztunk, hozzákeverünk egy kevés olajat, és ezzel bevonjuk a sütiket. Legegyszerűbb, ha egy nagy kanálnyi csokit a közepe felett ráengedünk, így egyenletesen, szépen fog lecsorogni minden irányban. Hűtőbe tesszük, hogy a csoki megdermedjen és tálalhatjuk. A félgömb alakú sütőforma megvásárolható a Gasztroshopban.

Hírek

Naah, hát még egy pöti türelmet kérek, aztán újra írni fogok, képek vannak, receptek vannak, csak idő kell és ide is felkerülnek. Hogy miért nincs idő? Hát azért, mert nagy projekten dolgozunk már egy ideje és a hajrában kicsit maga alá temetett a munka. Miről van szó? Hát erről itt: Megnyitott a Gasztroshop.hu !!!! Nézzetek szét, és ha szakácskönyv, vagy konyhai eszköz, cucc, vagy bármi ilyesmi kell, akkor vásároljatok, írjatok, kérdezzetek, mi meg majd jól teljesítjük. Persze a munka nem áll meg, bővíteni fogjuk a kínálatot, csinálunk majd jó dolgokat, szóval legyetek résen:) és ha van valami ötletetek, javaslatotok, hogy szerintetek mit lenne érdemes még árulni, stb, akkor azt is írjátok meg.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!