Csak a Puffin

Körte baconnel és kecskesajttal

Ha gyorsan akartok valami finomat, vagy vendégeknek harapnivalót, akkor ezt érdemes kipróbálni. Ügyesebbek szerkeszthetnek belőle vitorlást is, ügyetlenebbek az ilyesmit inkább ne erőltessék. Nekem sem kellene…

Hozzávalók:
körte
bacon
kecskesajt

A bacont serpenyőben szépen türelmesen ropogósra sütjük.
A körtéket meghámozzuk, kettévágjuk és a közepükre kecskesajtot halmozunk (kis mélyedést vájhatunk bele karalábé/dinnyevájóval) és 200 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük.
Ha kész, a bacont is hozzáadjuk és így tálaljuk.

Töltött hagyma és Nők Lapja

Na, ez is elmúlt. Lekerültem a polcokról:) Új szelek fújnak, az eheti Nők Lapjában már nem vagyok benne – legalábbis tudtommal nem… Remélem, nem raktak be valami vad heavy metalos CD mellé illusztrációs fotónak. (Ennél sokkal cifrábbak is eszembe jutottak, csak az nem mutatna itt jól…)

Szóval elmúlt a hét, amikor ott voltam a hetilapban, amit már a Nagymamáim is olvastak 25-30 évvel ezelőtt. Nekem, aki ezt a blogot – nagyon következetesen – mindig is hobbinak tekintettem, és – valószínűleg pont emiatt – nem rendelkezek világraszóló gasztronetworkkel, sem óriás múlttal, sem hatalmas szakmai tudással, sem semmivel, ami a gasztrovilágban való érvényesüléshez nem árt, ha van, na szóval nekem azért ez nagy dolog:)


Lényeg a lényeg, két recept szerepelt a magazinban, egyik sem süti. Erről majd írok máskor, most legyen elég annyi, hogy ez egy töltött hagyma, amitől nem kell megijedni, mert nem hagymás igazán, sőt. Kifejezetten jó, de ha nagyon nem tetszik a hagyma benne, akkor tölthetitek a tölteléket gombába is pl.


Hozzávalók 4 adaghoz:

4 nagy fej vöröshagyma

4 szelet bacon/húsvéti sonka

2 gerezd fokhagyma

5-6 evőkanál reszelt sajt (pl. parmezán vagy Gouda)

4 evőkanál zsemlemorzsa

petrezselyem

só, bors

vaj – a tepsi kikenéséhez

  1. A bacont felkockázzuk és serpenyőben megpirítjuk.

  2. A vöröshagymákat megtisztítjuk és forrásban lévő sós vízben 8-10 percig főzzük. Szűrővel kiszedjük a vízből és pár percig hűlni hagyjuk a hagymafejeket.

  3. A hagymák alját és tetejét levágjuk. Alul csak annyit, hogy talpa legyen a hagymáknak, felül egy kicsit többet. Óvatosan kiszedjük a belsejüket, úgy, hogy csak a két külső réteg maradjon meg. A kiszedett hagymabelsőt félretesszük.

  4. Kivajazunk egy kisebb tepsit és ráhelyezzük az üres hagymákat. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra.

  5. A töltelékhez apróra vágjuk a félretett hagymát, a fokhagymát, kb. 1-2 evőkanálnyi petrezselymet és a megpirított bacont. Hozzáadjuk a zsemlemorzsa és a reszelt sajt 2/3-át, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd kézzel összegyúrjuk a masszát.

  6. A hagymákba adagoljuk a tölteléket, tetejükre rászórjuk a maradék reszelt sajtot és zsemlemorzsát. Ha maradt a töltelékből, akkor nedves kézzel gombócot formázunk belőle és ezt is a tepsire rakjuk.

  7. A töltött hagymafejeket 25-30 percig sütjük. Ha megpirult a tetejük, akkor kész is.

Túróval töltött gomba

A pampuska után megmaradt túróból lett ez. Kb ugyanannyira kevés idő kell hozzá. 

Hozzávalók:
fél kg nagy fejű csiperke
20-25 dkg túró
4-8 dkg juhtúró
1 citrom reszelt héja
só, bors, chili
olívaolaj

5-10 dkg reszelt gouda (elhagyható)

1. A gombákat megmossuk, tönkjüket kitörjük és egy sütőtálba helyezzük, fejjel felfelé.
2. A túrót és a juhtúrót egy tálban összetörjük, sózzuk, borsozzuk, belereszeljük a citrom héját, adunk hozzá egy kevéske chilit és jól elkeverjük.
3. A gombafejeket megtömjük a túrós töltelékkel, ha van kedvünk, reszelünk rá egy kis sajtot, meglocsoljuk kevéske olívaolajjal és 210 fokos sütőben sütjük 20-30 percig.

Salátával jó kis vacsi, a citromos íz príma twistet ad az ízének.

Sült paprika pestóval és fetával

Olive magazin, fetamentés. Előételnek, vagy grillezéskor sültek mellé szerintem köretnek is simán elmegy. Egyszerű, mint a faék.

Hozzávalók:
2 kaliforniai paprika
4 ek pestó
5 dkg fetasajt

1. A paprikákat kicsumázzuk és félbevágjuk, és sütőlapra/formába fektetjük. Előmelegítjük a sütőt 210 fokra.
2. A paprikák belsejét megkenjük pestóval, fetasajtot morzsolunk rá és sütőbe toljuk.
3. 25-30 percig sütjük (sütőtől függően. az a jó, ha a paprika megpuhul, kezd pirulni és a sajt is kicsit olvadt).

Töltött gomba

Szeretem a gombát. A gombapaprikást, a rántott gombát, a töltött gombát, és nagyjából mindent, amiben van gomba. Szeretem. Hálás dolog. Nem tudok mást mondani, egyszerű a recept, mint az egyszer egy. És finom is.

Hozzávalók:
fél kg gomba
1 paradicsom
5-10 dkg mozzarella
néhány bazsalikomlevél

A gombát alaposan megtisztítjuk, a szárát kitörjük és félretesszük. A sütőt 200 fokra melegítjük.
A paradicsomot és a mozzarellát apró kockákra vágjuk, a bazsalikomleveleket felaprítjuk és mindezt jól összekeverjük. A gombákat egy mélyebb sütőformába sorakoztatjuk (pl. jénai), megtöltjük őket a töltelékkel, lehetőleg úgy, hogy a tetején sajtdarabok legyenek. Sütőbe toljuk és kb. 25 percig sütjük.

Sonkával-sajttal töltött gomba

Szerintem először én ilyet 1996-ban ettem, na nem mintha minden étkezést excelben vezetnék a disco halála óta, de erre kifejezetten emlékszem, mert akkor pont itt nyaraltunk Füreden és kivételesen egy étteremben vacsoráztunk, és ott ettem én ilyet. Hálistennek akkor már 15 éves voltam és nem csorgattam a nyálam a kikötőben, hogy felkapaszkodhassak a “Disco Hajóra”, pedig kiskrampó koromban nagyon-nagyon akartam, de 15 évesen már kellemesen felvilágosult és sznob voltam ahhoz, hogy ezt hanyag eleganciával lenézzem, elvégre akkoriban masszív Kispálosként nem csöröghettem a Coco Jumbora. Na mindegy is, kb utána legközelebb Portugáliában ettem ilyet, és azóta itthon sokszor, kiválóan alkalmas az elfekvő sonkamaradékok felhasználására.

Hozzávalók:
fél kg jó nagy csiperkegomba
10 dkg sonka kis darabokra vágva
10 dkg reszelt sajt (gouda)

A gombát alaposan megtisztítjuk, a szárát kitörjük és félretesszük. A sütőt 200 fokra melegítjük.
A sajto reszeljük, a sonkát apró darabokra vágjuk, a gomba szárát is felvagdossuk és ezt a három dolgot összekeverjük. A gombákat egy mélyebb sütőformába sorakoztatjuk (pl. jénai), megtöltjük őket a töltelékkel, a tetejére még reszelünk sajtot és kb 20 percig sütjük.

Kecskesajtos céklakockák és téli Balaton

Nem vagyok nagy passzban ezen a héten, pedig történnek jó dolgok, csak most rosszak is, de majd csak elmúlik és minden helyreáll. Lényeg, ez is egy kis torony, és ha jól emlékszem, ezt is valamelyik főzős reality-ben láttam. Elég egyszerű, nem beszélek mellé, most nem megy igazán.

Hozzávalók:
1 közepes fej cékla
10 dkg kecskesajt
só, bors
vörösborecet

1. A céklát félbevágjuk, alufóliába csomagoljuk és 200 fokon sütjük 1 órán keresztül.
2. Ha kész, kivesszük és megvárjuk, míg kihűl.
3. Ha kihűlt, meghámozzuk, kockákra vágjuk, alaposan sózzuk, borsozzuk, kicsit meglocsoljuk vörösborecettel, és kockákra vágott kecskesajttal együtt tálaljuk.

Ez minden. Ha jobb hetem lett volna, szebb fotót készítettem volna, de mert nem volt, hát ennyire futotta.

Viszont ha már esik a hó, régóta ígérgetek többeknek téli balatoni képeket. Hát íme, klassz volt.

Torony

Na és akkor itt a vége a projektnek. Ez itt egy torony, a jelenlegi kedvenc előételem, amit persze nem dobok csak úgy össze, pikkpakk, de ha van idő, akkor tuti bevetem, a váratlan vendég fogalmát meg már amúgy is töröltem a rendszerből. Egynapos szabály van, váratlan vendég nincs:)  Az ötlet egyébként az egyik főzős műsorból származik, Hajdú Steve készítette ezt a tornyot valamikor tavaly.

Hozzávalók 1 adaghoz:

1 szelet alma kicsit megpirítva/grillezve
1 szelet briós
1 ek májkrém
1-2 ek lilahagymalekvár

Klassz, ugye?

Paradicsom heaven

Ez a tétel már nagyjából 1 éve figyel a kis jegyzetfüzetemben, ahova a kipróbálásra váró recepteket kiírogatom. A Cooking School Provence című kedvenc könyvemből származik, és olyan ügyesen kalkuláltam, hogy mire a jó paradicsom eljött, pont a liszt fogyott el majdnem teljesen… de én meg már úgy rápörögtem a témára, hogy nem akartam megint halasztani, így a szükséges tészta ilyen kis béna lett, (leveles tésztával is biztosan jó lett volna, de azt meg meg kellett volna várni, hogy kiolvadjon), szóval maradt a csálé tészta, de cserébe príma paradicsom.

Tészta:
300g liszt
100 g vaj
1 kk só
100 ml hideg víz
A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk és minimum félórára hűtőbe tesszük.
Közben elkészítjük a belevalót:
2 fej vöröshagyma
2-3 ek olivaolaj
10 dkg bacon
1 kk cukor
5-6 db paradicsom
3 gerezd fokhagyma
kakukkfű
2 tojás
só, bors
oregánó
1 kicsi sűrített paradicsom
reszelt sajt (pl edami)
00. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
0. Vizet forralunk egy nagy lábasban, ha felforrt, beledobjuk a paradicsomokat, kb 1 percre, aztán kivesszük és könnyedén leszedjük a héját. A paradicsomok közül kettőt kb szeletekre vágunk, egy tányérra fektetjük őket, megsózzuk és félretesszük. A többi paradicsomot feldaraboljuk és szintén félretesszük.
1. A hagymát apróra vágjuk, a bacont is kisebb csíkokra vágjuk és olajon együtt pirítgatjuk őket kis lángon kb 15 percig. Hozzáadjuk aztán a zúzott fokhagymát és a cukrot, a kicsi darabokra vágott paradicsomot, a sűrített paradicsomot és együtt főzzük kb 15 percig közepes lángon. Levesszük a tűzről és kicsit hűlni hagyjuk.
2. Addig elővesszük a hűtőből a tésztát, kinyújtjuk és elegyengetjük a sütőformában. Jó alaposan megszúrkáljuk villával és betesszük a sütőbe 180 fokon kb 10+5 percre. Az a jó, ha a tészta sütés közben nem púposodik fel.
3. Ha már majdnem a végéhez közeledik a tészta sütése, akkor a paradicsomos-hagymás-baconos masszához hozzáütünk két tojást, fűszerezzük (só, bors, oregano, kakukkfű) jól elkeverjük és amikor lejár a tésztasütési idő, akkor ráöntjük a tésztára. A tetejére ráhelyezzük az elején félretett szeletelt, besózott paradicsomokat, sajtot reszelünk a tetejére és kb 25 perc alatt készre sütjük.

És a végére egy mai! klipp:

The Baseballs: Umbrella

Sajtos minilepény

Ez a recept egy osztrák magazinból származik, appenzeller-torta néven szerepelt ott, 2008 decemberében, ami abban a stratégiailag kulcsfontosságú pillanatban szúrt szemet nekem, amikor még éppen tudtam értesíteni a karácsonyi szünetre hazautazó svejcban élő nagy és okos bátyámékat, akik így gyakorlatilag raklapnyi gruyere és appenzeller társaságában tették meg az utat hazáig. Pedig az appenzeller pont nem jó illatú, így az áldozatot mélységesen respektálom, bro, ezt nektek is ki kell próbálnotok!

Hozzávalók:

Tészta:
300g liszt
100 g vaj
1 kk só
100 ml hideg víz

Krém:

250 g appenzeller
1 fej vöröshagyma
1 ek vaj
2 tojás
150 g tejszín
só, bors
esetleg fél kk ánizs és koriander

1. A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk és félórára hűtőbe tesszük. Közben kivajazunk sütésre alkalmas kisebb formákat, pl tartlet, vagy szuflé, bármelyik megteszi.
2. A hagymát apróra vágjuk, a vajon üvegesre pirítjuk.
3. A tojásokat elkeverjük a tejszínnel, hozzákeverjük a hagymát, a reszelt sajtot, sózzuk, borsozzuk.
4. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, a tésztát a kivajazott formákba egyengetjük és vakon sütjük kb 15 percig, aztán eltávolítjuk a sütőpapírt és a babot, rákanalazzuk a krémet és további 20 percig sütjük. A tetejére is szórhatunk reszelt sajtot, ártani nem árt neki, sőt!!

Egészen komoly függőséget okoz, csak harapod, harapod és huss, már el is tűnt. És jön a következő, aztán a következő.. Nagyon finom!!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!