Csak a Puffin

Tavaszi rizses hús

Ez az a rizses hús, amit – szerintem – még azok is boldogan megesznek, akik egyébként nem szeretik a klasszikus rizses húst. Én legalábbis pont így voltam vele. A klasszikus magyaros verziót határozottan nem szeretem – és akkor még finoman fogalmaztam, de ebből nem tudtam eleget szedni, olyan jó volt.
tavaszi zoldseges rizses

Hozzávalók 4 főre:
2 fej lilahagyma
70-80 dkg csirkemellfilé
3 gerezd fokhagyma
10 dkg magyar vagy spanyol (szeletelt) kolbász
1 konzerv kukorica
1 nagyobb piros kaliforniai paprika
1-2 fej édesburgonya (elhagyható)
1 bögre rizs
só, bors
kevés olaj

petrezselyem

  1. Előkészítjük az alapanyagokat: a rizst leöblítjük, a csirkemellet megtisztítjuk és felkockázzuk, a lilahagymát felaprítjuk. A kukoricakonzerv levét lecsepegtetjük, a kaliforniai paprikát kicsumázzuk és felkockázzuk, a fokhagymagerezdeket meghámozva felaprítjuk. Az édesburgonyát meghámozva felkockázzuk, a kolbászt vékonyra szeleteljük (ha nem szeletelt) és félbevágjuk a szeleteket.
  2. A rizst megfőzzük, ha kész, félretesszük.
  3. A lilahagymát apróra vágjuk, és kevés olajon megfonnyasztjuk egy nagy serpenyőben/lábasban, majd hozzáadjuk a csirkemell kockákat, és fehéredésig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fokhagymát, a kolbász szeleteket, a kukoricát és a kaliforniai paprikát, és ráöntünk fél-1 dl vizet. Letakarva pároljuk kb. 10 percig, néha meg-megkeverve.
  4. Közben egy kis serpenyőben nagyon kevés olajon néhány perc alatt megpirítjuk az édesburgonya kockákat. Ha kész, ezt is, és a megfőtt rizst is hozzáadjuk a húsos lábas tartalmához, összeforgatjuk, majd pár percig együtt főzzük. Akkor jó, ha elfőtt a leve, és minden megpuhult. Friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

rizses hus

Karfiolt így még nem ettél - karfiolos-mogyorós csirke

A karfiolt általában főzzük, mostanában már fűszerezve sütjük is néha, de így darálva még nem nagyon láttam soha. Pedig nagyon jó. A mogyoróval, baconnel és csirkével együtt komplett kis ebéd. A könyv szerint 35 perc, de szerintem inkább 50. Azért az sem rossz:)
karfiolos hus 02

Hozzávalók:
kb. 80 dkg csirkemellfilé
150-200 g sós mogyoró
1 fej karfiol
5-10 dkg bacon
só, bors
kevés étolaj

  1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és előkészítünk egy közepes méretű tepsit.
  2. A mogyorót késes aprítóban durvára daráljuk, majd félretesszük.
  3. A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük – viszonylag kisebbekre – és több körben a késes aprítóban szintén ledaráljuk. Kell egy kis idő, de menni fog.
  4. Összeforgatjuk a durvára aprított mogyorót és karfiolt, kissé sózzuk, erősen borsózzuk, és locsolunk rá 1-2 kanálnyi olajat, és átkeverjük. A tepsibe simítjuk, lefedjük alufóliával, és sütőbe toljuk 30 percre. Ha letelt a 30 perc, levesszük az alufóliát és még 5 percig sütjük.
  5. Közben a bacont felkockázzuk és kevés olajon ropogósra pirítjuk. Közben a csirkemellet megmossuk, és felkockázzuk, sózzuk-borsozzuk.
  6. Ha kész a bacon, kiszedjük egy tálkába, a maradék zsiradékra rádobjuk a csirkemellet és közepes lángon 8-10 percig pirítjuk – közben kifehéredik és megpirul egy kicsit.
  7. Ha kész a mogyorós karfiol, akkor azt is, és a pirított bacont is hozzáadjuk a csirkéhez, és még együtt is pirítjuk pár percig. P
  8. Petrezselyemzölddel tálaljuk.

Forrás: Stahl Judit könyve, a Gyors konyha. karfiolos hus

Indiai vajas csirke

Indiai? Naná! Nem tévedés, de tény, hogy én sem néztem volna ki magamból pár éve, hogy szeretni fogom az indiai ételeket, pedig de. Nagyon is megszerettem őket. Jó-jó, mondjuk úgy, hogy ha választhatok, akkor az “india light” csomagot kérem. Ezt azóta tudom, mióta májusban voltunk Debrecenben egy kifejezetten jó indiai étteremben Brúnóval, ahol direkt a legkevésbé csípős ételeket kértük, amit aztán még így is elég csípősnek találtunk – és akkor finoman írtam le a tűzokádó sárkánnyá változás fél óráját. Szóval valószínűleg az autentikus indiai konyha nekem túl csípős, de kicsit halványabb ízekkel nagyon szeretem. Ez is jó volt.

indiai vajas csirke

Hozzávalók kb. 6 adaghoz:

1 kg csirkemell
3-4 evőkanál étolaj
2 doboz darabolt paradicsom konzerv
10 dkg hideg vaj
fél teáskanál fűszerpaprika
fél teáskanál garam masala
só, bors
0,5 dl (hab)tejszín – nem felverve:)

A páchoz:
1 nagy doboz (450 g) natúr joghurt (ha van, görög)
6 gerezd fokhagyma
3-4 cm gyömbér
fél teáskanál pirospaprika
1/4 teáskanál őrölt koriander
fél teáskanál őrölt római kömény
fél teáskanál garam masala
1 csipet só
2 evőkanál limelé

A naan kenyérhez:
1 teáskanál instant élesztő
1 evőkanál cukor
25 dkg liszt
1 dl natúr joghurt
olívaolaj

  1. Elkészítjük a pácot: a fokhagymát meghámozzuk és finomra vágjuk, a gyömbért megpucolva lereszeljük. Mindent – a fokhagymát, a reszelt gyömbért, a limelevet és a fűszereket is a joghurthoz adjuk és alaposan elkeverjük.
  2. A csirkemellet megmossuk és felkockázzuk, és ráöntjük a pácot. Lefedve minimum 1 órán át állni hagyjuk.(lehet egy éjszaka is).
  3. Egy nagy lábasban felhevítjük az olajat, ráöntjük a húst a páccal együtt és kis lángon, lefedve puhára főzzük – közben persze meg-megkeverjük.
  4. Egy serpenyőbe beleöntjük a paradicsomot és közepes lángon addig rotyogtatjuk, míg kicsit besűrűsödik. Felkockázzuk a hideg vajat és hozzáadjuk a paradicsomszószhoz, kevergetve hagyjuk elolvadni. Ha elolvadt, hozzáadjuk a fűszerpaprikát, a garam masalát és a tejszínt is. Sózzuk, borsozzuk és épp csak összeforrósítjuk – ne forrjon fel! Szerintem ez így már elég savanykás, de ha szerintetek nem, akkor lehet hozzáadni egy kis ecetet.
  5. A paradicsomos-vajas szószt hozzáöntjük a csirkéhez, még egy kicsit rotyogtatjuk, majd azonnal tálaljuk.

A naan-hoz:

  1. A szárított élesztőt cukros, langyos vízben elkeverjük, és pár percig állni hagyjuk, míg fel nem habzik.
  2. A lisztet közben összekeverjük egy csipet sóval, a joghurttal és egy kevés olívaolajjal, majd jöhet bele a már feloldott élesztő. Elektromos kézi dagasztóval összedolgozzuk a tésztát. Ha nagyjából összeállt, kézzel tovább gyúrjuk, egészen addig, amíg egy közepes keménységű, elasztikus tésztát nem kapunk. Letakarva 30 percet pihentetjük.
  3. A tésztát 8 részre osztjuk, gombócokat formázunk, kilapítjuk és a tűzforró serpenyőben néhány csepp olajon aranyszínűre sütjük.

indiai vajas csirke fekvo
A csirke receptje a Street Kitchen könyvből, a naan receptje Chili Vanília műsorából

A csirkés tortilla, amit nem lehet abbahagyni

Így, ahogy mondom. Még akkor is letuszkolod az utolsó falatot, ha már azt hiszed, hogy nem megy. Ránézel és egyszerűen nem akarod/tudod otthagyni. Minden kell bele, úgy lesz jó, maximum a kukoricát lehet kihagyni, az úgysem segít a vonalainkon…:) Szeretni fogjátok, becsszó. Ja, és egy fontos dolog. Látszólag hosszú és sok mindent kell csinálni, de ha koncentrálsz és jó a logisztika, akkor 1 óra alatt megvan minden.

csirke tortilla stb 570

 

Hozzávalók kb. 4 adaghoz:
0,5 kg csirkemell filé
1 teáskanál őrölt római kömény
1 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál őrölt piros paprika
só, bors
5 evőkanál étolaj
2-3 fej lilahagyma
3 db kaliforniai paprika (vegyes színekben)
4 gerezd fokhagyma
1 lime (zöldcitrom) facsart leve

Az avokádókrémhez:
1 nagy avokádó
0,5 db lime facsart leve
1 evőkanál finomra aprított vöröshagyma
pici só

A paradicsomsalsához:
5 db paradicsom
1 kisebb fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
0,5 db lime facsart leve
só, bors
1 gerezd fokhagyma

Tortilla

tejföl
ízlés szerint kevés vajon párolt kukorica

1. A paradicsomsalsához az alapanyagokat késes aprítóba tesszük és krémesre aprítjuk.

2. Az avokádókrémhez az avokádót kettévágjuk, nagy magját eltávolítjuk, zöld húsát kikanalazzuk és villával szétnyomkodjuk. Hozzáadjuk a lime levét, a hagymát és a sót és kikeverjük.

3. A csirkemellet megmossuk, csíkokra vágjuk és egy tálba tesszük az összekevert fűszerekkel  és 2 evőkanál étolajjal együtt (koriander, római kömény, pirospaprika, só, bors, szétzúzott fokhagyma, lime leve). Alaposan összeforgatjuk és 10 percig pihenni hagyjuk.

4. Közben a kaliforniai paprikát és a lilahagymát felszeleteljük. 10 perc elteltével 3 evőkanál olajat hevítünk egy serpenyőben, rádobjuk a befűszerezett húst és közepesnél kicsit magasabb lángon lepirítjuk. Ha kész, kiszedjük egy tálba, a visszamaradt zsiradékhoz hozzáadunk további 1-2 evőkanál étolajat és rádobjuk a paprika és lilahagyma szeleteket. 8-10 percig pirítjuk, majd visszatesszük a húst is, összeforgatjuk, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk és pár perc múlva elzárjuk alatta a lángot.

5. A tortilla lapokat megkenjük az avokádókrémmel és paradicsomsalsával (jöhet a tejföl is), rakunk rá a zöldséges húsból is és összehajtva vagy feltekerve tálaljuk.

 

csirke tortilla stb fekvo 570

 

(Egy korábbi Street Kitchen adásban készült, onnan jött a recept többé-kevésbé.)

Csirke cacciatore - mascarponés-paradicsomos csirke

Elkészíteni könnyebb, mint leírni a nevét, ennyit elárulok. Olaszosoknak különösen ajánlott, paradicsom-bazsalikom rajongóknak pláne! Utána meg jöhet egy jó tiramisu. Mint ez itt például.

paradicsomos bazsalikomos csirke

Hozzávalók:
3 db csirkemell (bőrével, vagy anélkül)
10 dkg mascarpone
2 db 400 grammos konzerv hámozott egész paradicsom
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só, bors
2 nagy maroknyi friss bazsalikomlevél

1. A vöröshagymát és a fokhagymát felaprítjuk és kevés olívaolajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a hámozott paradicsomot, a nagyobb darabokat szétnyomkodjuk, enyhén sózzuk, borsozzuk és 15-20 perc alatt sűrűre főzzük.
2. Közben egy serpenyőben kevés olívaolajon megpirítjuk a félbevágott csirkemelleket, majd egy sütőtálba tesszük őket. Ha besűrűsödött a szósz, beletépkedjük a bazsalikom felét és hozzákeverjük a mascarponét. A paradicsomos szószt a csirkemellekre öntjük.
3. 180 fokos sütőben kb. 25-30 percig sütjük, majd friss bazsalikommal megszórva tálaljuk. Köretként polentát, főtt tésztát vagy rizst kínálunk hozzá.

csirke cacciatore

Ünnepi csirke

Az ideális ünnepi fogás: nincs vele túl sok munka, a sütő dolgozik helyettünk, nem kell utána fél napig mosogatni és ráadásul még majdhogynem egészséges is. Színhús és zöldségek – mi kell még? Ja, hogy finom is legyen? Hát segítek, ez még finom is! Nálunk biztos, hogy az ünnepek alatt is elkészül majd. Alig várom, de komolyan. Éljen a sült csirke és éljen az édesburgonya – a két óriás kedvenc.

(Ó igen, ha jól látom, még gluténmentes is, úgyhogy hajrá, gluténérzékenyek, ezt Ti is elkészíthetitek!

sult csirke fekvo

Hozzávalók:
1 db konyhakész egész csirke
1 db citrom
só, bors
5 dkg vaj (megolvasztva)
oregánó (szárított)
olívaolaj
50 dkg sárgarépa
80 dkg burgonya
50 dkg édesburgonya

 

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (légkeverés) és előkészítünk egy nagy, mély tepsit.

2. A csirkét alaposan megmossuk, beletöltjük a félbevágott citromot és a tepsibe helyezzük (úgy, hogy a melle legyen felül).

3. A répát, a krumplit és az édesburgonyát meghámozzuk és feldaraboljuk.

4. Az olvasztott vajban elkeverjük a sót, borsot és oregánót és alaposan bekenjük vele a csirkét. A répát, a krumplit és az édesburgonyát a csirke mellé szórjuk, sózzuk, borsozzuk és meglocsoljuk olívaolajjal.

5. Sütőbe toljuk és összesen kb. 80-90 percig sütjük, 20-25 percenként megforgatva a csirkét, hogy minden oldala megpiruljon.

sult csirke karacsonyra 570

Tudom, mit eszel holnap ebédre: sült csirkét!

Feltéve, hogy valami finomat akarsz és szereted a csirkét. Mert ez így együtt nagyon jó. Nálunk úgy jött ki a lépés, hogy az egészet Laci készítette el, úgyhogy nyugodtan delegálhatjátok ti is a munkát. Ha más csinálja, még jobban fog esni:)

sult csirke

Hozzávalók:
1 db konyhakész egész csirke
1 db citrom
só, bors
5 dkg vaj
oregánó
olívaolaj
fél kg sárgarépa
fél kg krumpli (vagy több)
fél kg zöldborsó

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (légkeverés) és előkészítünk egy nagy, mély tepsit.

2. A csirkét alaposan megmossuk, beletöltjük a félbevágott citromot és a tepsibe helyezzük (úgy, hogy a melle legyen felül).
3. A répát és a krumplit meghámozzuk és feldaraboljuk.
4. Az olvasztott vajban elkeverjük a sót, borsot és oregánót és alaposan bekenjük vele a csirkét.
5. A répát és a krumplit a csirke mellé szórjuk, sózzuk, borsozzuk és meglocsoljuk olívaolajjal. Félidőben hozzáadjuk a borsót is.

6. Sütőbe toljuk és összesen kb. 80-90 percig sütjük, 20-25 percenként megforgatva a csirkét, hogy minden oldala megpiruljon.

 

Ez pedig itt a facebook oldalam – ha keresnéd.

Olivás-paradicsomos csirke

Nyárias ebéd ősszel. Nálunk simán a “máskor is csinálhatsz” kategóriába került, egy jó levessel vagy utána desszerttel príma kis ebéd ez.

olivas_Csirke_allo

Hozzávalók:

1 nagy fej vöröshagyma
1-2 evőkanál olívaolaj
2-3 gerezd fokhagyma
60 dkg csirkemell
1 doboz konzerv paradicsom (400 g)
10 dkg zöld olíva
10 dkg fekete olíva
1 evőkanál méz
petrezselyemzöld
pár darab szárított paradicsom (elhagyható)

 

1. A vöröshagymát és a fokhagymát felaprítjuk, a csirkemellet megtisztítjuk és nagyobb darabokra vágjuk.

2. Egy nagyobb lábasban felhevítjük az olívaolajat, beletesszük a vöröshagymát és néhány percig pirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát és további 1 percig pirítjuk, majd az egészet kiszedjük egy kis tálba és félretesszük.

3. A visszamaradt zsiradékra (ha kevés, adhatunk még hozzá 1-2 kanálnyi olívaolajat) ráhelyezzük a csirkedarabokat és néhány percig pirítjuk mindkét oldalukat.

4. Ha megpirult a csirke, visszatesszük a hagymákat, és hozzáadunk minden egyebet, majd fedő alatt főzzük 20-25 percig, míg a csirke megpuhul és a szós besűrűsödik.

Főtt rizzsel ettük, jó volt.

Az ötlet egy Good Foodból jött.
olivas_csirke_fekvo

Édes-savanyú csirke

A múlt hét egyik kedvence. Persze ha az alapanyagokat önmagukban is nagyon szereted, akkor nagy baj már nem lehet a végeredménnyel sem – ez itt is várható volt. A kesudiót kár kihagyni, így, vele együtt az igazi!

edes savanyu csirke allo_570

Hozzávalók:
1 kg csirkemell filé
2 db kápia paprika
3 gerezd fokhagyma
1 nagy fej vöröshagyma
30 dkg zöldborsó
5-6 szelet ananász
6 evőkanál (házi) ketchup
10 dkg sózott kesudió
2-3 evőkanál olívaolaj
só, bors

1. A hagymákat felaprítjuk, a paprikát és az ananászt felkockázzuk, a csirkemell filét megmossuk és kb. 2 cm-es darabokra vágjuk.

2. Az olívaolajat felhevítjük egy nagy serpenyőben, majd megdinszteljük rajta a vöröshagymát. Hozzáadjuk a csirkemell kockákat és fehéredésig sütjük.

3. Ha a hús kifehéredett, hozzáadjuk a fokhagymát, a paprikát és az ananászt, sózzuk, borsozzuk és felöntjük 1 dl vízzel. Letakarva pároljuk kb. 10 percig, majd hozzáadjuk a zöldborsót és a ketchupot, összeforgatjuk és további kb. 15 percig főzzük, meg-megkevergetve.

4. Ha puha a hús és elfőtt a leve, beleszórjuk a kesudiót, összeforgatjuk és így tálaljuk.

 

Ez itt a facebook oldalam, ha keresnéd. A recepthez az ihlet pedig egy Good Foodból jött.

edes savanyu csirke fekvo_570

Mediterrán ebéd

Húsimádó férfiaknak, zöldségrajongó nőknek és jó étvágyú (szuper) gyerekeknek is, meg persze ezek mindenféle kombinációjának. Roppant egyszerű elkészíteni és olyan finom, hogy nálunk nemtől és kortól függetlenül mindenki egyformán szerette, pedig olyat szinte csak a rántott hús és a pizza tud. Ezt most tényleg szerette Apukám is, szerettük mi is és szerette Brúnóka is.

mediterran_ebed_allo_570

 

 

Hozzávalók 4 főre:
4-6 db kisebb (grill/fehér) kolbász
3-4 fej lila hagyma
3 db kaliforniai paprika
3 evőkanál olívaolaj+2 evőkanál a kolbász sütéséhez
3 evőkanál balzsamecet (elhagyható)
30-40 dkg koktélparadicsom
2 evőkanál méz

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és előkészítünk egy kisebb tepsit/sütőtálat.

2. A lila hagymát negyedekre vágjuk, a kaliforniai paprikát kimagozzuk és feldaraboljuk, a koktélparadicsomokat félbevágjuk.

3. A lila hagymát és a kaliforniai paprikát a tepsibe tesszük, meglocsoljuk 3 evőkanál olívaolajjal és a balzsamecettel, megsózzuk és kb. 15 percig sütjük.

4. Közben egy serpenyőben felhevítünk 2 evőkanál olívaolajat, majd közepesnél kicsit magasabb lángon megpirítjuk a kolbászokat.

5. Ha letelt a 15 perc, a tepsibe szórjuk a félbevágott koktélparadicsomokat és tovább sütjük, majd kb. 10 perc elteltével hozzáadjuk az elősütött kolbászokat is és így mindent együtt sütünk még negyed óráig.

6. Ha kész, friss kenyérrel vagy pitával tálaljuk.

Ha tetszett ez a recept és érdekelnek egyéb dolgaim is, akkor gyere a facebookra is!

mediterran_ebed_fekvo_570

 

A recepthez az ihlet egy Good Foodból jött.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!