Csak a Puffin

Ha nagy leszek, pék leszek?

Na jó, csak egy napig, de holnap tényleg pék leszek. A JÓkenyér pékség ugyanis engem is felkért, hogy legyek náluk pék és készítsek egy péksüteményt, amit aztán az üzletekben is lehet majd kapni. Izgi, ugye? Szerintem is.

A JÓkenyér egy szuper jó hely, mindig is jókat hallottam róla, de aztán decemberben voltam egy üzemlátogatáson is, ahol Ludwig Klára személyesen vezetett körbe minket a pilisszentiváni üzemben, és azóta különösen tisztelem a munkájukat. Klára már a nagymama mellett sokat tüsténkedett a konyhában, és ezt olyan komolyan vette, hogy amikor iskolát kellett választani, úgy döntött, hogy ő bizony pék lesz. Így is lett. Bemerészkedett az alapvetően – és akkoriban különösen – férfias szakmába, és azóta sem bánta meg egy percig sem. Németországba ment szakmai gyakorlatra, ahol megismerkedett a német kenyérkultúrával, ami teljesen magával ragadta, így amikor német férjével hazaköltöztek, úgy döntöttek, itthon is pékséget nyitnak. Akkoriban itthon még teljesen ismeretlen termékeket készítettek: rozsos és magvas kenyerekkel léptek be a fehér kenyéren szocializálódott magyar piacra.

Apró kis pékségként indultak, személyesen vitték a budapesti szállodákba jó minőségű kenyereiket, melyet a külföldi vendégek miatt a szállodák hamar megkedveltek. Szépen fokozatosan egyre több és több megrendelésük lett, a cég növekedett, és mára egy gyönyörű nagy üzem szolgálja ki az üzleteket.

A minőségből soha nem engedtek: nincs semmiféle adalékanyag, más cég által készített keverék vagy színezék a termékekben. A teljes kiőrlésű kenyér tényleg teljes kiőrlésű gabonából készül, és nem csak nyomokban tartalmazza azt. Pedig a korábbi szabályozás elég nagyvonalúan kezelte ezt a kérdést:  egy péksüteményt teljes kiőrlésűnek lehetett nevezni már akkor is, ha csak 5%-ban tartalmazott teljes kiőrlésű lisztet. 5, vagyis öt százalék!!  Jóhiszeműen megvettük a teljes kiőrlésűnek nevezett kenyeret, és közben 95%-ban nem is teljes kiőrlésű lisztből készült. Hm. Érdekes. Most viszont -végre – megváltozik a szabályozás, és június 22-től csak azokat a termékeket lehet teljes kiőrlésűeknek nevezni, amelyek bizonyítottan 60 százalék vagy afeletti mértékben teljes kiőrlésű lisztből készülnek – ami óriási előrelépés ezen a területen.

Mondjuk a JÓkenyérnél eddig is 100% volt:), úgyhogy holnap, amikor én is pék leszek náluk, akkor természetesen én is szigorúan csak teljes kiőrlésű lisztből fogom készíteni a péksüteményt. De hogy mi lesz az, azt még nem árulom el. Gyertek majd a FB-ra, jelentkezni fogok a helyszínről és lehet találgatni is, hogy mit készítek majd vajon:)

Gasztroblogok a hőskorból - Domestic Goddess / Nemisbéka

A tavaly megkezdett sorozat folytatódik. Tudjátok, egy kicsit meséltem az ősgasztrobloggerek koráról:), aztán pedig körbeküldtem néhány kérdést régi kedves bloggertársaimnak, hogy körülnézzünk, kivel-mi történt az indulásunk óta eltelt 10 (!!!!) évben. Kicsi Vú és Fakanál Éva után most Nemisbéka válaszait olvashatjátok.

Nemis a domestic goddess blogot írta nagyon lelkesen, míg egyszer csak abba nem hagyta, de igazából azóta sem távolodott el a gasztrobloggerektől. Ő találta ki ugyanis a Segítsüti és Sok kicsi jótékonysági akciókat, szóval nagyon is ott van a háttérben, csak épp a blogolást fejezte be. Pedig én nagyon szerettem, mindig is “egyivásúnak” éreztem magunkat:), hasonló a pedigrénk is szerintem, és nagyjából az értékrendünk is, és hát az intelligens finom humor nálam mindig nyerő. Neki pedig jutott abból is:) Úgyhogy szeretném innen elindítani a #térjvisszaNemisbéka kampányt. Ha csak egy pici esélyünk is van, rajtam nem fog múlni. Addig pedig olvassátok el a válaszait, nagyon klassz kis összefoglaló az első generációs magyar gasztrobloggerekről:)

Mesélj a blogodról (hogy azok is képbe kerüljenek, akik akkor még esetleg nem olvastak-mert mondjuk gyerekek voltak, hehe…:). Szóval mikor indult, hogy indult, mi volt a célod a bloggal, milyen sűrűn posztoltál/posztolsz? te fotóztál? milyen típusú receptek vannak a blogon?

Awww, ilyen cizelláltan se öregeztek le még :). 2005. október 19-én indult a Domestic Goddess, az alapvető cél eredetileg az volt, hogy a férjemnek összeszedjem egy helyre azokat az ételeket, amiket főzni szoktam, mivel a “mi legyen holnap az ebéd?” kérdésre általában vállvonogatás jött, így meg hátha rá tud bökni legalább kép alapján:). Előtte pár hónappal költöztünk külföldre, úgyhogy több szabadidőm is volt, mint előtte, az energiaszintem meg általában elég magas volt. Évekig nagyon vitt a lendület, szinte naponta született egy blogbejegyzés, aztán a receptek bővültek sztorikkal is, kezdett blog lenni belőle, nem csak egy online szakácskönyv. Én fotóztam, amiért ezúton is elnézést kérek :), vállalhatatlannak éppen nem éreztem a képeket, de mondjuk nem is tettem le semmi maradandót velük az asztalra. A receptek teljesen vegyesek voltak, minden műfajba belekontárkodtam az előételektől a desszertekig, és elég nemzetközi választékot hoztam össze. Az utolsó bejegyzés 2012. november 17-én született egy sok kicsi felajánlás formájában, az utolsó recept 2012. május 26-i. Aztán megszűnt a freeblog is, és vitte magával a sírba. Még időben nyomtam egy blogexportot, úgyhogy egy szörnyű .xml formátumban megvan az egész, a megszűnés után még egy darabig szándékomban állt újra feltenni valahová, aztán ez elmaradt. Valahogy úgy éreztem, tekinthetjük ezt isteni jelnek, látványosan és “fizikailag” is lezárult egy korszak, azzal együtt lezárult a nemisbékaság is, és ez így volt jól.

Milyen szép emléked van, ami a bloghoz köthető? Már ha van:) bármi, amit a blognak köszönhetsz, és soha nem felejtesz el.

Klassz volt ez a hét év, sokat kaptam tőle. Kapcsolatokat, barátokat, szakácskönyveket, új ízeket, sikerélményeket, a Segítsütit, a sok kicsit, nehéz ezt így lebontani, valahogy szervesen belesimult az életembe. Vannak emlékezetes pillanatok, egy nyolcfogásos Onyx vacsorától kezdve a Limara sütijére érkezett 2 milliós liciten át egészen egy idei áprilisi beszélgetésig, amikor leültem egy számomra addig ismeretlen hölggyel munka témakörben, és ahogy magamról meséltem, szőr mentén megemlítettem a blogot is. És ő tágra nyílt szemmel, széles mosollyal csodálkozott rám, hogy “Te vagy a nemisbéka?!? Hát akkor egy hírességgel ülök itt!”. Na ettől meg én estem le majdnem a székről :). Utána kicsit elgondolkodtam azon, hogy talán alulértékelem, ami ez volt és hogy mások mennyire másként láthatják/láthatták, mint ahogy én megéltem belül. Lehet, hogy többet adott, mint ahogy azt az elmúlt években éreztem, bár nem boncolgattam-mérlegeltem még sose tételesen. Valahogy adott volt, hogy lett, hogy van, és adottnak tekintettem a végét is.

Mit adott az életedhez a blog (munka? barátságok? lehetőségek? stb.) Hogy jött a Segítsüti ötlete?

Barátságokat, leginkább, meg az alapítványt. Én sose gondolkodtam szakácskönyvíráson vagy gasztronómiai karrieren, és mindig jobbnak éreztem kicsit a rejtőzködést. Ez meg annyira nem volt kompatibilis az ajánlatokra vagy munkákra való nyitottsággal, lehet, hogy a memóriám cserben hagy, de nem is érkezett szerintem megkeresés semmire. Nem is hiányzott. Egy időben voltak reklámlehetőségek a freeblogon, azokkal éltem, majd a befolyt összeg nyilván elment jótékonyságra :), szóval én egy fillért nem kerestem ezzel a blogírással. A Segítsüti úgy jött, ahogy azt annak idején megírtam: tényleg anyák napja előtt főztem valamit 2009 tavaszán, a féléves lányom mellett, és egyszer csak összeállt a fejemben a fő irány. Aztán persze sokat és folyamatosan csiszolódott ez az első tapasztalatai, a bloggerek és a támogatók visszajelzései alapján, meg ahogy kiforrta magát szervezetté. És büszke vagyok rá. Most tavasszal sok év kihagyás után “visszaültem a nyeregbe”, és sütöttem megint én is sütit. Jó volt újra átélni a tervezgetés, készülődés izgalmát, kísérletezni a változatokkal, mire összeállt a végső változat, aztán “érintettként” izgulni végig a licitálást.

Akkoriban, amikor mi kezdtük, még nem volt se facebook, se pinterest, se instagram, se semmi. Honnan jöttek az olvasók? Volt közvetlen kapcsolatod velük?

Hááát, jó kérdés:). Olyan régen volt már, teljesen más világ volt, tényleg. És én annyira annak idején se merültem bele a statisztikába, néha jókat szórakoztam a keresőszavakon, de hogy tízen vagy százan néztek meg egy nap, az annyira nem foglalkoztatott. A freeblog annak idején kirakott a főoldalra gasztroblog válogatásokat is, azt tudom, hogy általában lendített a forgalmon, aztán a gugli, nyilván, meg amikor megcsináltuk a gasztro.blog.hu gyűjtőoldalt, onnan érkeztek sokan. Jöttek néha e-mailek, segítségkérések, azokra válaszoltam persze, de inkább kommentekben zajlott a kommunikáció.

Régen szinte naponta posztoltál, aztán egyre ritkábban, végül egyáltalán:) Volt valami spéci oka, hogy ritkultak a posztok, vagy egyszerűen így hozta az élet? És mi újság veled most? (már amennyi publikus:)

A lányok változtattak sokat az életemen. Az első után már igen messze kerültem a napi blogolástól – sokszor a főzéstől is –, főleg, hogy elég hamar, négy hónapos korában visszamentem félállásban, aztán egy év elteltével már teljes állásban dolgoztam. Mellette meg háztartás, alapítvány, Segítsüti, sok kicsi szervezés, havonta-kéthavonta hazautazgatás, és minden egyéb… Sűrű lett. Aztán amikor a második is megszületett, gyakorlatilag ami még megvolt, az is lenullázódott. Ez egybeesett azzal is, hogy bennem ez a blogolási inger megszűnt, nyilván a legkevésbé fontos dolgokat engeded el először, amikor engedni kell, és erről kiderült, hogy erősen hátrébb szorult az életemben.

Párhuzamosan megváltozott az egész gasztroblog-szféra is, a korábbi baráti, “mindenki ismer mindenkit, van kb. 40-50 magyar gasztroblogger” eltűnt, hatalmas felfutásnak indult ez a terület. Hogy azok, akik akkor “mondjuk gyerekek voltak” – utállak-e? 🙂 – is kapjanak viszonyítási alapot: én olyan régi motoros vagyok (voltam), hogy amikor először találkoztam Chili és Vaníliával Brüsszelben, még csak a kezéről tehettem ki fotót a blogra:). Lettek “a nagy öregek”, és mellettük rengeteg új blog született. Ráadásul én még csak azt se éreztem, hogy kiemelkedőt alkotnék, sőt, a többiek egyre kiemelkedőek lettek, tehát én egyre kevésbé:). A külföldön élés azt hozta még az elején, hogy sok szakácskönyvet jóval könnyebben be tudtam szerezni, mint az otthoniak, és ezekből tudtam újdonságokat megfőzni. És korán kezdtem, ezzel jókor voltam jó helyen. Ez a két “helyzeti előnyöm” volt, de én soha nem voltam jó gasztroblogger. Annyira sose merültem bele, hogy akár főzéstechnikailag, akár fotókkal vagy eredeti receptekkel, kreativitással kiemelkedjek, az én szintemen ez nekem jó volt, de objektíve semmi extrát nem tudok felmutatni a szervezőkészségemen és a Segítsütin túl. Ha nem 2005-ben kezdtem volna, hanem mondjuk 2010-ben, a kutya nem figyelt volna rám, ha ugyanezt csinálom. És egy idő után a blogom számomra jelentőségét vesztette, jobban szerettem mások egyedibb, szebb receptjeit nézegetni, megcsinálni.

Körülöttem meg a “veteránok” fantasztikusan felíveltek, szebbnél szebb szakácskönyveket hoztak ki, főzőműsor, gasztrobolt, cukrászda, gasztrorovat vezetőség és még sorolhatnám – nagyon jó volt és máig az nézni, hogy egy-egy általam ismert nickből micsoda név, sőt: márka lett. Ez is a változások része volt: amikor a magadnak/családodnak/barátaidnak/szűk körnek írt blog lassan egyre inkább a kívülállók tömege számára kezd íródni, az meg ugye egy minőségi váltás, amikor valamilyen szinten kiadvánnyá válik, amit csinálsz. Nekem erre már nem maradt energiám ehhez a minőségi ugráshoz és a drive is hiányzott hozzá. Egy barátnőm hosszú-hosszú évekkel ezelőtt megfogalmazta, hogy én folyamatosan nyitogatok fiókokat, beléjük túrok, kiveszem belőlük, ami nekem kell, aztán mikor megunom/már nem találok bennük számomra érdekeset, becsukom. Hát ez a blogfiók hét évig volt nyitva, majd bezárult. A fent említett áprilisi beszélgetés meg a tavaszi Segítsüti elgondolkodtatott, hogy esetleg négy év eltelte után valahogy más formában belekezdenék-e újra. A “kereteim” nem változtak; továbbra sincs bennem inger – és szerintem tehetség és kreativitás se –, hogy gasztronagyasszonnyá váljak:), a fényképezés terén is élnek-virulnak a korlátaim, az időm se lett több, arcomat se kívánnám jobban adni hozzá, heti egynél több bejegyzést nemigen tudnék most elképzelni, szóval nem tudom, hogy működne-e, adna-e annyit, amiért érdemes lenne belefognom újra. De nem söpörtem le zsigerből az asztalról, úgyhogy ki tudja:).

Az egyéb területekről pár szó: a lányok nőnek:), a nagyobbik 8,5, a kicsi 5 lesz mindjárt, fantasztikus kiscsajok, nagyon büszke vagyok rájuk. A külföld 3 éve már másikkülföld, az országváltást némileg sajnálom, a munkahely viszont sokkal jobb lett. A futásfiók nyílt ki több mint 4 éve, amitől nagyon sokat kaptam és kapok, egy hónapja futottam le az első maratonomat. Versolvasás, horgolás, kötés, színezés, torna, cipők – vannak még fiókok bőven:). Elég hullámvasutas időszak áll remélhetőleg már mögöttem, sokat változtam kívül-belül, és rengeteget dolgozok azon, hogy őszinte legyen a “jól vagyok” és a mosoly mellé.

Követsz még ma is blogokat? Régieket/ újakat?

Hogyne. Az alapot nekem a klasszis veteránok jelentik :), és ez például az egyik legfontosabb “hagyatéka” számomra a gasztroblogolásnak: mindig tudom, hova kell nyúlni. Olyan 120 szakácskönyvet halmoztam fel tíz év alatt, és idén nyáron a háromnegyedétől megváltam. Egyrészt sok volt a nettó hörcsögölésből felhalmozott, amiket sose nyitottam ki, csak megvettem, merthogy “gyűjtöm a szakácskönyveket”, akármilyen gyenge is legyen, ami a kupacba bekerül, másrészt nagyon rég eltűnt az az élethelyzet, hogy szombat reggel magam köré pakolok négy-öt szakácskönyvet az ágyba és bogarászom, böngészem őket, tervezgetek. A net gyorsabb és praktikusabb, még akkor is, ha az analóg változatok megmaradt “krémjét” nagyon szeretem. Így például Ahogy eszik, úgy puffad, Piszke, Chili és Vanília, Dolce Vita, Cserke adják a “gerincet” (a felsorolás nem kimerítő jellegű), de mondjuk túró rudis témakörben nyilván téged nyitlak ki :), bármi kelt tésztás az természetesen Limara, a flódni Fűszeres Eszter satöbbi, szóval vannak szűkebb tematikus tudomhovakellnyúlnik is :).

Elég sokszor előfordul, hogy Facebookon elmentek szembejövő recepteket, hogy majd később megcsinálom –és meg is szoktam -, ilyenek között vannak új blogok is, de most olyanokat nem tudnék említeni közülük, akiket a régiekhez hasonlóan osztatlan figyelemmel követek. Ha olyan receptet keresek, mint például tegnap, hogy két fix hozzávalót (körtét és mascarponét) akartam elhasználni és nem volt semmi konkrétabb elképzelés azon túl, hogy süti legyen, akkor általában angolul írom be a keresőszavakat és fotó alapján kötök ki egy-egy külföldi gasztroblognál, de arra végképp nincs már energia, hogy a külföldieknek is úgy figyelmet szenteljek, mint amikor az ő körükben is volt pár tucat “régi nagy”, például Chocolate&Zucchini. Most, hogy neked rágugliztam, ezt találtam. Nem is emlékeztem rá :), de tényleg, ilyen is volt, hogy valamit interaktáltam a “nemzetközi színtéren” is.

Mit gondolsz a mai gasztroblogokról?

Sokan vannak :). Az FB Gasztroblogok csoportjában 8300+ ember van – ha csak a negyede gasztroblogger, az is iszonyú mennyiség. Ezen túlmenően nehezen tudnék bármi érdemit mondani, nagyon felületesen követem őket. Amennyire látom, van köztük nagyon sok szép, mostanra szerintem nagyon fontossá vált a vizualitás, a kvázi profi fotók, ezekkel lehet szó szerint első blikkre megragadni az olvasókat – és ilyen mennyiségnél túl sokszor már nem biztos, hogy adódik második blikk. Nagyon nehéz lehet mostanság kiemelkedni ekkora tömegből.

Változtak a főzési szokásaid? Ha ma indítanál blogot – ugyanolyan intenzitással, mint régen – akkor milyen lenne most?

Változtak, persze, ahogy én is :). A gyerekekkel előtérbe kerültek a gyors, könnyű ételek, főleg hétvégén, hétköznap ritkán jut idő főzésre, az intézményekben délben kapnak meleget enni, nálunk is van céges menza (olyan, amilyen, de van), úgyhogy az egyensúlyozásban a meleg vacsora általában beáldozásra kerül. A futással megváltozott az energiafelhasználásom, most már előfordulnak 200 km-es hónapok is, sokat okosodtam a szénhidrátokkal kapcsolatosan, eléggé átalakult az étkezésem is. Az idei nagy hőstettem, hogy a kávé napi 3-ra csökkent, és az egyiket már próbálom koffeinmentesre lecserélni.

A vörös húsok teljesen kiestek az étrendemből, egyszerűen már nem ízlenek, nyáron Berlinben ettem egy hamburgert a legtutibbnak mondott kézműves helyen és émelygős rosszullét jött vele, ami egy őszi steaknél megismétlődött, úgyhogy szerintem ez egyelőre így marad. Két évvel ezelőtt beütött egy csúnya ételallergiás időszak, amiből szerencsére nagyjából kijöttem, csak a laktózmentes tej használata maradt meg belőle. Nagyon ritkán eszek két vagy több fogást, és ritkán is készítek, az elmúlt évben idén húsvétkor és tavaly decemberben fordult elő. Ami most már fixnek mondható: minden héten készül valami süti. Nekem ez terápiás tevékenység, kikapcsol, megnyugtat, elsimít, és mivel nem akarom sem magamat, sem a gyerkőcöket felhizlalni, a kollégáimat örvendeztetem meg ezekkel :). El is vannak kényeztetve rendesen, előfordult már reklamálás, ha egy kedden netán üres kézzel jöttem :). Úgyhogy ha most lenne blog, leginkább ezeknek a heti édességeknek tudnám szentelni. Nem valami izgi, mi? 🙂 A süti 52 árnyalata :D.

Mi volt a kedvenc és/vagy a legnépszerűbb recepted?

Hát mint mondtam, én nem alkottam valami nagyokat. Inkább átdolgoztam mások receptjeit, átalakítottam, nem sok eredetit tettem le az asztalra. Ezek közül az egyik a konyakmeggy-torta, na az iszonyú melós volt és nagyon ütős, durván tömény, Ana zseniális bonbonjaival tetőzve. Basszus, egy 4,5 kilós csoda volt, amit végül háromszor sütöttem meg :). Arra büszke vagyok.

 

Sütit akar már mindenki!

A Sütit akarok! sütibolt maga a sütimennyország. Mi más lenne az a hely, ahol fogtak egy mogyoró brownie-s Nutella-mousse-os tortát, és megtöltötték egy oreós sajttortával. Leírni is hihetetlen, de tényleg van ilyen „brutál” torta. És ez még nem minden! Kapusi Gertit, a tulajdonost egyébként ismerhetitek. Gasztroblogot kezdett írni néhány éve, akkor még hobbiból, de annyira megszerette a sütést, hogy 2015-ben úgy döntött, ideje megtudnia a világnak is, milyen finomak a süteményei, és megnyitotta a Komjádi uszoda mögött a Sütit akarok! sütiboltot. Vele voltunk tavaly és azelőtt is párban a Nők Lapja Café karácsonyi sütis workshopján, találkozhattatok receptjeivel a Süti vagy nem süti könyvben is (Téli mese sajttora rulez:D) és hát aki ismeri a blogját és a sütijeit, láthatja, hogy elég hasonlóan gondolkodunk a sütikről. Mivel akárhányszor találkozunk, mindig érdekes dolgokat mesélt a valósággá vált álomról, ezért most hogy nemrég egy éves lett a sütibolt, kifaggattam, hogy mennek a dolgok náluk.

Most egy éve, hogy megnyitott a sütiboltod. Közgazdász pályádat hagytad ott, és teljesen nulláról építetted fel a vállalkozást. Hogy értékeled ezt az évet? 

Én maximálisan elégedett vagyok az első évünkkel. Ha lehet azt mondani, nagyon rossz időben nyitottunk, nyár elején, amikor mindenki strandol, vakációzik, fesztiválozik és kiürül a város. Ennek ellenére sikerült megtalálni már az első pár hónapban a környék lakói, dolgozói között is azt a réteget, amelyik vevő arra, amit csinálunk, és hála a blogomnak, közösségi oldalamnak, folyamatosan érkeznek hozzánk új vendégek is.

Fotó: Karsai-Diamant Lívia (Photoszíntézis)

Fotó: Karsai-Diamant Lívia (Photoszíntézis)

Kezdettől fogva azt vallom, hogy nem az a nagy szó, ha valakinek ízlik a süti, amit kóstol nálunk, hanem majd annak fogok nagyon örülni, ha időről időre visszatér hozzánk. Az első időkben a kollégáim nagyon örültek egy-egy tortarendelésnek. Természetesen én is örültem neki, de mindig elmondtam, hogy ez nagyon jó, de a cél az, hogy az első tortarendelés után a többi tortáját is tőlünk kérje majd a vendég. Szerencsére elmondhatom, hogy sok ilyen vendégünk van, és én ennek elmondhatatlanul örülök. 🙂

Fotó: Karsai-Diamant Lívia (Photoszíntézis)

Fotó: Karsai-Diamant Lívia (Photoszíntézis)

Rengeteget tanultam ebben az egy évben: emberekről, vezetésről, és persze a sütésben, díszítésben is folyamatosan fejlődünk, kipróbálunk új dolgokat, új technikákat.
Azt tudtam, hogy rengeteg munka lesz és hihetetlenül sok energiát igényel egy saját vállalkozás, alkalmazottakkal, mindennapos nyitvatartással. Erre, azt hiszem fel voltam készülve. Arra viszont nem számítottam, hogy mindig lesz valami váratlan fordulat, történés, amit azonnal kezelni kell (pl. hirtelen felmondás, feljelentgetős szomszéd néni, gépek meghibásodása stb.), és ez is nagyon sok időt és energiát vesz el a számomra fontosabb feladatoktól. Úgy érzem, hogy a to-do listám sosem ürül ki. 🙂

Sütibolt a város közepén: 1 éves a Sütit akarok!

Persze mindig vannak új terveim is, úgyhogy gyártom magamnak a feladatokat rendesen. De egyáltalán nem bántam meg. A legnehezebb pillanatokban sem gondoltam soha, hogy nem kellett volna belevágni ebbe. Imádom, amit csinálok, akármennyire is fáradt vagyok, amikor zárás után még bevásárolni megyek, vagy este 11-ig díszítünk esküvői tortát, hogy elkészüljünk másnapra, mindig eszembe jut, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy ezt csinálhatom, amit szeretek, és úgy, ahogy én elképzelem. Egyszerűen imádom, hogy a sütiken keresztül egy kis boldogságot vihetünk az emberek életébe.

Hogy működik a sütibolt, te is sütsz, vagy a pultban vagy? Hány emberrel dolgozol?

Hárman kezdtük, de októberben teljesen átalakult a csapat. Addig szinte csak én voltam a pultban, és két lány cukrászként dolgozott. Hiába imádtam a vendégekkel való kapcsolatot, hiányzott a sütés (meg egy-két szabad nap :)), ezért már nem csak engem lehet látni a pultban. Amikor munkatársakat kerestem, nekem mindig az számított, hogy megtaláljuk a közös hangot, illetve hogy érezzem az illetőn, hogy tényleg szeret sütni. Nem egy letudandó feladat lesz a munka neki, hanem élvezni fogja, hogy itt mindig mást csinálunk, hogy tudunk együtt ötletelni és alkotni.

Sütit akar már mindenki: egy sütibolt, és ami mögötte van

Mindennap más a kínálat, azt sütitek, aminek épp szezonja van, és amihez ihletet kaptok. Hogy áll össze a napi kínálat?

Minden nap más sütik vannak a pultban, folyamatosan hozzuk ki a friss sütiket. Azt az alapelvet szoktuk követni, hogy mindig legyen legalább kétféle sajttortánk, legyenek csokis meg gyümölcsös sütik is, egy-két pite és a mindenmentes csokitortánk. Bár én nem vagyok híve a mentes dolgoknak, mert inkább eszem egy szeletet egy „igazi” sütiből, és majd mozgok mellé, de tudom, hogy vannak olyan allergiák és betegségek, amelyek mellett nem lehet akármit enni. Nagy a kereslet az ilyesmi sütikre, ezért a mindenmentes csokitortából mindig van, és idén nyáron van már egy cukor- és lisztmentes gyümölcsös mousse-tortánk is. Ezek mellett pedig folyamatosan újítunk, ha valakinek jön egy ötlete, kipróbáljuk, megkóstoljuk, és finomítunk rajta.

Sütit akar már mindenki: egy sütibolt, és ami mögötte van

Van olyan süti, ami mindig, minden körülmények között van a pultban, mert anélkül nem nyithat ki az üzlet?

Tavaly ez a Banoffee piténk volt, szinte minden nap csináltunk belőle, mert annyira keresték. Ez egy nagyon könnyű, tejszínhabos, vaníliakrémes banános-karamellás pite, és a neve ellenére egyáltalán nem túl édes. Az utóbbi idők nagy sztárja pedig a „brutál” torta, ami azért kapta ezt a nevet, mert a sütis táblára is csak három sorba fért ki a hosszú neve, és mi magunk között elkereszteltük brutálnak, és egy idő után a vendégek is átvették. Májusban megalkottuk ennek az epres verzióját, és figyelem, jön a sárgabarackos új brutál is hamarosan!

A napi kínálat mellett persze megrendelésre is dolgozunk. Nem igazán volt eddig olyan megrendelés, amit nem vállaltunk. Igyekszünk mindenkinek olyan tortát megálmodni, majd elkészíteni, hogy boldog legyen tőle az ünnepelt, de ha úgy látjuk, hogy valami nem fog jól mutatni, vagy nem lesz szép, harmonikus, akkor próbáljuk terelni a megrendelő elképzelését. Imádom, hogy szinte nincs két egyforma megrendelés: nemrég például csinálnunk kellett négy darab háromemeletes, krémbevonatos tortát, amit eldobnak egy reklámfilmben, és látszik, ahogy szétesik, tehát belül igazi tortának kellett lennie. Ilyesmire sem gondoltam volna 1,5 évvel ezelőtt.

Sütit akar már mindenki: egy sütibolt, és ami mögötte van

Úgy tudom, hogy esküvőket is vállaltok. Mi a trend idén: pucér torta minden mennyiségben?

Igen, esküvőket is vállalunk, nekem ez nagy szívügyem. Jó látni a mosolygósan falatozó embereket, vagy utólag olvasni a párok leveleit, hogy mennyire tetszett, ízlett nekik a torta, és hogy ők még nem láttak olyat, hogy egy esküvői torta elfogyott a lagziban. A kedvenc sztorim az volt, hogy egy pár még a hétfői nászútjára is vitt a sütikből, és azt falatozták reggelire.

A pucér torta még mindig nagy divat, sokan szeretik, mert rossz tapasztalataik vannak a „bevonatos” tortákkal. Sajnos még él az a rossz élmény az emberekben, hogy esküvői tortákon cukormasszát esznek marcipán helyett, és ha meghallják, hogy vajkrém, akkor nem egy finom selymes krém ugrik be, hanem egy margarinos förmedvény. Mi küzdünk ez ellen rendületlenül, és nagyon fontosnak tartom, hogy ha marcipánt kérnek, akkor az tényleg marcipán legyen, és minden esküvőkóstolón „kampányolok” a vaníliás vajkrémmel, hogy kóstolják meg, mert ha az tényleg vajból van, akkor finom!

Fotó: Karsai-Diamant Lívia (Photoszíntézis)

Fotó: Karsai-Diamant Lívia (Photoszíntézis)

Egy másik trend, ami most éledezik – legnagyobb örömömre ehhez mi is hozzájárultunk, azt gondolom –, az a desszertasztal. Ilyenkor van egy egész nagy asztal, roskadásig sütikkel, tortákkal, az esküvőhöz passzoló dekorációval. Ugyanúgy van egy főtorta, ami díszes, akár emeletes is, és szép fotókat lehet csinálni a tortavágásnál, de van egy csomó más édesség is az asztalon, így ha valaki nem szereti a krémes tortákat, akkor ehet egy sütinyalókát, egy kekszet, vagy akár kérhet sajttortát, pitét is. Amiért pedig a párok nagyon szeretik, az az, hogy abszolút személyessé lehet tenni minden egyes kis sütit vagy tortát. Az egész desszertasztalnak lehet adni egy „témát” – és ha mondjuk a pár hobbija a vitorlázás, akkor az összes sütit, tortát díszíthetjük matrózos-tengerészes, kék-fehér dizájnban. A kekszekre lehet neveket, dátumokat írni, a krémeket lehet színezni, és az egész esküvőnek egy plusz fénypontja lesz a sütis asztal!

Fotó: Karsai-Diamant Lívia (Photoszíntézis)

Fotó: Karsai-Diamant Lívia (Photoszíntézis)

Tartottál már tanfolyamokat is, és nagy sikere volt a tematikus (palacsinta, Nutella stb.) napoknak is. Vannak újabb terveitek is?

Tervek, azok mindig vannak! Bárcsak 48 órás lenne egy nap! 🙂 A tanfolyamokat majd szeptemberben folytatjuk, amikor mindenki visszatér a nyaralásból. Nagyon jó hangulatú kis kurzusaink voltak, kialakult ott is egy visszajáró kör. A tematikus hétvégéket viszont folyamatosan rendezzük: biztosan előkerül még az Oreo meg a Nutella, most volt egy esküvős hétvégénk, de jönnek a gyümölcsök is – biztosan csinálunk málnás, sárgabarackos hétvégét, amikor szezonja lesz, hiszen mi mindig szeretünk olyan alapanyagokból dolgozni, amiknek szezonja van, és igazi hozzávalók, nem valami félkész- vagy késztermékek. Jó példa erre a puncstortánk, ami szerintem tipikusan az a torta, amit a szocializmus margarinos, cukrásztermelői világa a porba tiport, pedig ha az rendesen van elkészítve, akkor nagyon finom süti lehet belőle.

Azon vagyunk, hogy minél előbb lehessen nálunk is fagyizni: lesz hagyományos gombócos fagyi is, de nem mi lennénk, ha nem csavarnánk meg a fagyitémát is valamivel. Lesznek jégkrémszendvicseink és ice popok is, mert szeretnénk megmutatni az embereknek, hogy ugyanúgy, mint a sütikben is van élet a dobostorta után, fagyiban is léteznek újdonságok!

 

Sütit akarok! sütibolt
1023 Budapest, Frankel Leó út 72.

Csak a Puffin ad erőt - köszi Bud Spencer!!

Hát elment a kisöreg.  Tegnap éjszaka landolt a repülőnk, épp csak bekapcsoltam a telefonomat és már jött is az üzenet, hogy Bud Spencer meghalt. Kitől mástól tudtam volna meg a szomorú hírt, mint tesómtól, örök Bud Spencer-Terence Hill rajongó társamtól. És bár látom, hogy rengetegen megemlékeztek gyerekkorunk kedvenc filmjeinek sztárjáról, most kivételesen beállok ezrediknek a sorba, és én is elmondom, hogy mennyire, de mennyire szeretjük a filmjeit. A Különben dühbe jövünk, az És megint dühbe jövünk, Bűnvadászok, Kincs, ami nincs filmeket egyszerűen nem tudjuk megunni. Imádtuk gyerekként, kamaszként és felnőttként is, a legjobb dumák beépültek a szókincsünkbe, szerintem nincs is olyan közös főzés-mulatozás, amin nem hangzik el valamelyik klasszik Bud Spenceres idézet.

puffin lekvar

A “Csak a Puffin ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot”  is ilyen örökzöld alaptétel, de hogy miért lett a blognak is pont ez a címe, ne kérdezzétek:) Nem ettem soha a nem létező Puffin lekvárból, még csak nem is igazán szeretem a lekvárt, biztos, hogy nem onnan fúj a szél. Nem utal semmi arra, hogy ez egy gasztroblogot takar, és sokan nem is igazán értik, mi ez a fura név, szóval nem biztos, hogy ez volt életem legnagyobb ötlete:), de ma már el nem cserélném semmi másra. Amikor tehát emlegetitek a blogot, hogy Puffin/CsakaPuffin, akkor tudjatok róla, hogy bizony a Csak a Puffin a Kincs, ami Nincsből jön – nem a muffinból és nem is a puffin-madárra utal. A Csak a Puffin név ötlete egészen pontosan ebből a lenti jelenetből jött. Köszi szépen Bud Spencer – és persze Terence Hill. Viszem tovább a Puffin-örökséget:)

 

Ilyenek voltunk - gasztrobloggerek a hőskorból

Hjaj gyerekek, hát képzeljétek, már lassan 10 éve, hogy blogolok. Hihetetlen, ugye? 10 éve, hogy Magyarországon is egyre többen kezdtek gasztroblogot írni: 2006 őszén indultak régi nagy kedvenceim, és tették le Chili Vaníliával karöltve a magyar gasztrobloggerség alapjait:) Voa, micsoda mondat. De tényleg. Volt ugye Chili, az első, és aztán szépen lassan gyülekeztünk egyre többen. A többség a freeblogon vagy a blogspoton blogolt, és ezt úgy értsd, hogy tényleg csak ott blogolt. Nem volt még Facebook, se Instagram, se Pinterest, se semmi, csak a blog, és a kommentek. Volt is nagy élet a népszerű blogokon: pörgött a komment-élet, bloggerek egymásnál, olvasók bloggereknél, mindenki kommentekben kommunikált. És ilyen képekkel operáltunk:) Nekem legalábbis ez volt az első:

csigakép

Volt gyűjtőoldalunk, ahol folyamatosan lehetett látni az összes magyar gasztroblog friss posztjait, nem is kellett mást csinálni, csak oda felmenni, és végigpörgetni a listát, és egyből képbe kerültél, hogy ki-mit főzött hétvégén, hogy van a gyerek és mikor-hova utazik xy blogger. XY- ez nem elnagyolás, akkoriban tényleg kb. csak ennyit tudtunk a bloggerekről. Néhány kivételtől eltekintve a többség szigorúan csakis a blogger nevén publikált, emlékszem, hogy volt, akit az iwiw-en(!!!) nyomoztunk le, és nagy megnyugvás volt, amikor végre tudtunk arcot is társítani a blognév mellé. Se név, se fotó nem volt a szerzőkről – nem volt titkolnivalónk, egyszerűen akkor ez volt a szokás.

Így aztán még nagyobb volt az izgalom a bloggertalálkozók előtt. Volt ugyanis olyanunk is. Ja várjatok, volt olyan is, hogy VKF – Vigyázz, kész, főzz! – játék, amit még Chili indított el, és aminek az volt a lényege, hogy egy blogger meghirdetett egy témát, és adott határidőig abban a témában “kellett” posztolni 1 receptet. Nem volt nyeremény, nem volt semmi spéci ebben, csak a közösséget hozta össze, de azt tényleg:) Amikor aztán lejárt a határidő, az adott fordulóért felelős blogger összegyűjtötte a recepteket egy összefoglalóban, és átadta a stafétát egy másik bloggernek. Így volt egy csomó klassz gyűjteményünk: kekszek, levesek, reggelik, stb. stb. Pár évig futott ez a sorozat, de aztán elvesztettem a fonalat, nem tudom, van-e még.

De visszatérve a blogger találkozókhoz: valamikor 2007 őszén volt talán az első GBT, vagyis gasztroblogger-találkozó, amin csak néhány blogger vett részt, de mivel jól sikerült, szerveztek egy következőt is, amin viszont már kifejezetten sokan voltunk. Ha jól emlékszem, a közgáz mellett, a Vásárcsarnok kis utcájában volt egy kocsma pincéjében talán. Sötét volt, az biztos:) és ott volt az akkori bloggerbanda színe-java:) Vagy legalábbis, aki el tudott jönni. Mindenki hozott valami finomat, ettünk-ittunk-dumáltunk, és megismerkedtünk egymással – ami mondom, az akkori név és arcnélküli blogolás idejében egészen nagy élmény volt.

angyalka1

Utána aztán rendszeresen szerveztünk ilyen találkozókat, míg végül olyan jóban lettünk, hogy 2-3 alkalommal még Angyalkás játékot is játszottunk: karácsony előtt lehetett jelentkezni a játékra, sorsoltunk, és mindenki készített valakinek valami ajándékot (az iskolás mikulásozások mintájára:) Így aztán karácsony előtt is volt mindig egy klassz GBT, és hát tényleg olyan jó volt akkoriban a közösség, hogy jobban élveztük szerintem az új barátságokat, mint magát a blogolást:) Boldog békeidők…:)

Aztán persze kicsit “lecsendesedtünk”, volt, aki abbahagyta a blogolást, volt, aki nem hagyta abba, de már csak nagy ritkán posztol, lettek vegából húsevők és sütibajnokokból paleovarázslók, de – hála a facebooknak – a többség azért még mindig elérhető, ezért fel is vettem a kapcsolatot régi kedvenc bloggertársaimmal, akiket napi szinten olvastam a kezdet kezdetén és megkérdeztem őket, mi újság velük, hogy is volt régen, mire emlékeznek szívesen. Úgyhogy jönnek hamarosan a mini interjúk az első generációs gasztrobloggerekkel!!

Megjelent a Süti vagy nem süti könyv - nyomokban Puffin-jegyeket tartalmaz

“Attól, hogy felülről fotózod, nem lesz édes!” 

Most már merek írni róla, mert én is megkaptam az első példányomat a Süti vagy nem süti könyvből, tudjátok, amiről már meséltem, a könyvből, amit én szerkeszthettem. Hát hogy mondjam, azért vert a szívem rendesen. Jó, alapból is ver – szerencsére – de azért volt 2 pillanat, amikor jobban izgultam, mint normál állapotomban. Az 1. extra izgalmas helyzet az volt, amikor leadtuk a nyomdának az anyagot és akkor hirtelen, 2 hét elég megfeszített szerkesztési munka után egyszer csak nem volt már javítási lehetőség, csak a gondolat, hogy akármi is van a kéziratban, azt több száz példányban ki fogják nyomtatni pár napon belül. Akkor azért zakatolt az agyam-szívem rendesen, de aztán elsodortak a hétköznapok és nem izgultam tovább. Legközelebb tegnap, amikor kibontottam a borítékot, amiben a kész könyv lapult. Nem mintha tudtam volna még bármit is tenni érte, szóval hülye vagyok, hogy izgultam, de azért izgatott, hogy mi lett a végeredmény.

Caféblog

A végeredménye egy jó kis munkának, ami annyira testhezálló volt, hogy még én sem nagyon tudtam volna jobbat kitalálni magamnak:) De komolyan. Szervezkedős, ötletelős, intézkedős munka a kedvenc (gasztro)témám köré szervezve. 15 Caféblogos blogger 62 sütireceptje került a könyvbe, olyan sütik és édességek, amikkel nem kell órákat bíbelődni, de mégis szépek és finomak. Ismerős jelzők, nem?:) Igen, szerintem bármelyik őspuffinos azt mondaná, hogy érezhető a könyvön az én ízlésem, de hogy a csudába ne lenne érezhető, ha egyszer én szerkesztettem:) Az édességek 90%-át kb. kóstoltam is, úgyhogy igazolhatom, hogy finomak. Még az is, ami véletlenül sós sütiként érkezett a fotózásra, de végül édes lett:) Akkor hangzott el a fenti mondat, hogy “attól, hogy felülről fotózod, még nem lesz édes”:) Ezen még most is röhögök… De tényleg nem lett attól édes. Utóbb aztán korrigáltuk ezt is, úgyhogy nyugodtan menjetek és szerezzétek be ezt a könyvet, mert tele van jobbnál jobb édességekkel. Csak édességekkel:D

Itt tudtok hozzájutni akciósan.

Puffin-térkép - te küldtél már képeslapot?

Képzeljétek, már egy csomó képeslapot kaptam. Mit kaptam, kaptunk! Szinte mindenki üzen, vagy külön ír Brúnókának is, teljesen odavagyunk, naponta többször átolvassuk családilag és nem győzzük ismételgetni, hogy mennyire kedvesek vagytok. Ígértem, hogy jelentek majd rendszeresen, hogy hol tartunk, úgyhogy akkor itt vannak az eddigiek és várjuk szeretettel a továbbiakat. Nagyon-nagyon köszönjük!!!  Aki még nem tudja, miről van szó, itt olvashatja el.

A legelső:

12208260_10153161984812765_7240015311354208751_n

Az első ajándék Brúnókának:

12239535_10153171095772765_8617910399805395942_n

Anyukám lapja a szuperfontos töltött káposzta recepttel.

 

11209401_10153176902262765_84398577436963909_n

A nap, amikor már talicskával toltuk haza a lapokat.
12243357_10153172619002765_1194266175820515338_n

És csak gyűlnek és gyűlnek:)

12274748_10153180344147765_2507476766770847508_n

Jött egy nagy boríték is, elsőre hirtelen azt hittem, adóbevallás, olyan nagy volt. Szerencsére nem:)

kepes1

2015 a Puffin éve? Az hát!:)

Emlékeztek, október legelején voltam 2 napot Londonban? Na, hát kb. most pakolok ki, olyan 5 hét van mögöttem…. De talán az is sokat elárul, ha azt mondom, hogy az ételfutár cégnél bemutatkozás nélkül felismerik a hangom és tudják, hova kell jönni:) (na jó, ez azért nem Budapest, nem olyan nagy etwas, de akkor is:)

Tavaly ilyenkor, amikor megnyertük – mármint Ti és én:) – a Goldenblogot, akkor írtam, hogy “ha nem 2015 lesz a Puffin éve, akkor nem tudom, melyik”. Még van kb. 7 hét az évből, de már most azt mondom, hogy jaja, 2015 tényleg a Puffin éve lett. Jobban az élet kb. nem is rendezhette volna, pont mikor a kis Brúnó elkezdte az ovit, jött az új munka, a Nők Lapja Café gasztro rovatának vezetése, hogy csak a legnagyobb fordulatot mondjam, de közben mellette meg egy csomó minden más is, ami – ahogy korábban is mondtam talán- tényleg rajta lehetne a gasztro bakancslistámon – már ha lenne. Bakancslistám nincs, de erősen gondolkozom rajta, hogy két ünnep között nagy ráérő időmben majd visszamenőleg összeírom, hogy mi minden valósult meg, amiről álmodni sem mertem volna…

Mesélhetnék hosszabban is, de maradjunk csak az elmúlt bő egy hónapnál – és félre ne értsetek, nem dicsekvősdi ez, csak beszámoló, mert igazából egy csomó mindent nektek köszönhetek és tudom, hogy sokan drukkoltok és érdekel titeket a “sorsom” alakulása:)

Szóval képzeljétek el, október elején – életemben most először – meghívott előadóként prezentációt tartottam arról, hogy – szerintem – hogy érdemes/jó blogolni. Egy multinak. Ja. Fura, ugye?:) Kicsit azért hezitáltam, hogy elvállaljam-e, de aztán úgy voltam vele, mint az államvizsgán, mikor 3 tételről ott tudtam meg, hogy egyáltalán létezik és simán sanszos volt, hogy kihúzom valamelyiket, pedig amúgy a többit tök jól tudtam. Akkor is és most is becsuktam a szemem, mondtam magamnak, hogy egyéletemegyhalálom, legyen – és iszonyú gyorsan húztam tételt/válaszoltam a felkérésre, hogy még véletlenül se tudjak visszatáncolni. Ott és akkor bevált, gondoltam, majdcsak lesz valahogy most is. És lett is.  És jó is volt. És élveztem is az egészet. És úgy jöttem el onnan, hogy ide nekem az összes kezdő bloggert, én ezt akarom csinálni. Elindítani bloggereket, workshopokat szervezni, okoskodni, terelgetni:)  Aztán gyárthatnám a keksz névjegykártyákat és szórnám szét a nagy bölcs tanácsaimat, ha kell, ha nem:) Szóval tényleg nagy élmény volt, és mindezt egy olvasómnak köszönhetem, aki ennél a multinál dolgozik és amikor azon gondolkodott, hogy “kit hívjunk meg, aki aktív és sikeres blogger” – nem én találtam ki, ő írta:), akkor én jutottam eszébe. Na milyen szuper olvasóim vannak, ugye?

Ekkor aztán következett 4-5 nap csokiban úszva. Nem szó szerint, de majdnem. 10 csokis receptet készítettem a Nők Lapja Konyha Desszert különszámába. Igen, abba a gyönyörűbe:)  Hát már az első ilyen megjelenésem is fantasztikus volt, ez a második meg aztán pláne. Tény, hogy a végén nem nagyon bírtam édességre nézni, de ez az érzés elmúlt – mérleg szempontból sajnos:) – és néhány nap múlva már simán csúszott minden újra. A magazin pont most jelent meg, gyönyörű kívül-belül.

IMG_20151110_113230

 

IMG_20151110_113305

 

És akkor a legnagyobb őszi munkámról még nem is beszéltem. A facebookon talán már említettem, hogy kaptam egy olyan feladatot, aminél jobb már tényleg csak az “utazd körbe a világot a családoddal, egyél finomakat és írj róla blogot” munka lehetne, szóval egy igazán nekem való projektet: könyvet szerkesztettem, méghozzá nem is akármilyet, hanem egy klassz sütis könyvet. (mielőtt rákérdeznétek, nem a saját könyvem, hanem szerkesztőként “jegyzem ezt a könyvet”:) Nagy bátran vágtunk bele a nyáron azzal a céllal, hogy ebből még idén könyv legyen és minden ment is szépen egészen a végéig, amikor nagyon sűrű lett az október és sok-sok apró javítgatással, egyeztetéssel teltek a napok, úgy, hogy ráadásul nem 1, hanem 15 szerzője van a könyvnek, mert hogy ez egy cafeblogos gasztrobloggerek által készített sütis könyv, aminek a komplett menedzselése az én feladatom volt. Majd erről még mesélek, ha kijön a nyomdából, de maradjunk egyelőre annyiban, hogy nem tudom, milyen lehet egyszerzős könyvet szerkeszteni, de biztos, hogy alkalmas vagyok rá:) Ha 15-tel sikerült, akkor 1 szerzővel sétagalopp lehet/lenne/lesz (reméljük, nem ez volt az utolsó – hehe:) Részletek 1-2 héten belül, addig csak gyönyörködjetek a címlapban.

Caféblog

És akkor a hétköznapi feladataimról nem is beszéltünk, a háttérben zajló receptgyártásokról, fotózásokról, szerkesztői munkáról, szóval tényleg azt mondom, hogy nagyon jól alakult ez az év. Ráadásul a blog révén voltam síelni, Brüsszelben és Londonban is, úgyhogy tényleg csak kb. két lépésre vagyok a teljes boldogságtól gasztroügyileg. Na jó, legyen 5 lépés.

Ja, és jövő héten  (november 22. 14-18 óráig) “fellépésem lesz”:) a Nők Lapja Café téli fesztiválján, ahol sütinyalókát és cuki kekszeket fogunk díszíteni Gertivel, a Sütit akarok bloggerével és remélhetőleg veletek együtt – mint tavaly. És persze jön a karácsony itt a blogon is, plusz idén 10-20 receptemet megtaláljátok majd az NLC Advent oldalán is, a Mézeskalács rovatban. Hát ilyenek vannak. Ugye milyen jó dolgok ezek? A kérdés már csak az, hogy 2016-ban meglesz-e az az 5 lépés:)

(Persze ne higgyétek, hogy nálunk kolbászból csokiból van a kerítés,  a sok jó mellett azért volt sok vacak dolog is, az oviba való beszokással járó betegségsorozatok és egyéb érdekességek minket sem kerülnek el. Így történt például, hogy jött az első felkérés a Desszert magazinos receptekre, majd kiugrottam a bőrömből, és hát hova szeretnéd a legszebb fotókat készíteni, ha nem a Desszertbe… Nyilván. És akkor szépen elutaztunk Debrecenbe 4 hétre, mert épp úgy hozta az élet, úgyhogy a pici kis autónkba betuszkoltam a létező legtöbb fotózási kelléket, csetreszt és 8 év szinte összes felhalmozott cuccát, majd egy idegen sütőben, idegen fotózási terepen küszködtem végig az igazán fontos fotózást….De tudnék cifra dolgokat mesélni arról is, milyen volt, mikor eltűnt a laptopomról 4 év összes adata, Brúnó majdnem összes fotója és egy csomó munkával kapcsolatos file is… Na nem panaszkodás ez, ó dehogy, csak kis kulisszatitkok, meg egy kis realitás a nagy rózsaszín álom mellé, ami tényleg nagyon rózsaszín, de a körülmények azért nem mindig ideálisak itt sem:)

Azt tudnám, hogy ezek után miről fogok írni a hírlevélben???:D

 

Fotózás telefonnal 2.

Írtam már erről korábban, amikor még szinte friss volt az élmény az új szupertelefonnal (Honor 6 Plus (itt a honlapjuk, itt pedig a facebook oldalukés ott fejeztem be az örömködést, hogy “eddig nagyon jól vizsgázott az új telefon, kíváncsi vagyok, mikor veszi át teljesen az uralmat a fényképező felett.” 

Hát a válasz megvan: alig több, mint 1 hónappal később konkrétan át is vette az uralmat. A londoni utamra például nem is vittem már a nagy gépemet, csak a Honort. Elmondani nem tudom, mennyivel könnyebb így turistáskodni (is). Van egyrészt a nagy – és továbbra is nagyrabecsült:) – fényképező, ami tényleg szuper képeket csinál, de még egy falunapi délelőtt végére is úgy érzed, hogy jöhetne egy sherpa, aki viszi helyetted a fényképezőt, meg az ő spéci táskáját – pedig én még nem is cipelek magammal állványt, extra objektíveket és semmit. Szóval könnyen rá tud gyógyulni egy nagy gép az emberre egy kisebb program végére is, nagyvárosi egész napos sétálásokról nem is beszélve. És akkor még ehhez jön az okostelefon, ami tovább nehezíti a lelkes, fotózni szerető turisták életét, mert ha elmész pár napra valahova, nem biztos, hogy a fényképeződ memóriakártyájáról le tudod menteni a fotókat, ezért kénytelen vagy a legjobb helyzeteket a nagy gép mellett az okostelefonoddal is lefotózni. Elvégre nem hagyhatod a barátaidat, rokonaidat és a világot infó nélkül, hogy épp hol jársz, mit látsz, mit csinálsz:) Nem is értem, hogy élhettünk így évszázadokon keresztül:)

De félre az iróniával, tényleg így van, nem? 10-ből legalább 3 dolgot lefotózol a géppel, majd lefotózod az okostelefonnal is. Dupla teher, dupla meló, dupla idő.

És akkor jön egy ilyen új telefon, ami már annyira jó fotókat készít, hogy én például szívfájdalom nélkül hagytam itthon a nagy gépemet – pedig amúgy az egyik kedvenc városomba utaztam, nem egy sötét sikátorba, amiről úgysem szívesen készítesz fotót. Én nagyon is úgy készültem, hogy fotózni fogok és sokat. Gondosan le is takarítottam a telefon memóriáját, gondolva, hogy minden helyre szükség lesz… Egyetlen aggodalmam is éppen ez volt, hogy mi van, ha idő előtt betelik. Hát, bevallom őszintén azóta sem csekkoltam, hogy mekkora memóriája van ennek a telefonnak, de csont nélkül ráfért az a több száz fotó és 20-30 kis videó, amit Londonban készítettem. Mit ráfért?! Még azóta sem telt be, pedig eltelt már újabb két hónap az út óta. Ha csak ennyit adott volna hozzá az életemhez, már megérte volna:) Ha nem tesztüzemmódban lennék, akkor is tök boldog lennék, hogy nem kellett cipekednem és kb. zsebből megoldottam a fotózást. Most mondjam azt, hogy ha újra eljutnék New Yorkba, kb. még oda is ezt vinném? Ez azért jelent valamit, nem?:)

És hogy milyenek a képek? Szuperek:

PhotoGrid_1449706062509

PhotoGrid_1449706124932PhotoGrid_1449706210482PhotoGrid_1449706566923

De hogy arról is meséljek, milyen az ételfotózás ezzel a kütyüvel: klassz az is. Ezt már a múltkor is megállapítottam, de azóta is csak jót tudok a fotóiról mondani. Jól kezeli a fényeket, az én hülyeségeimet és kb. mindent:) Viszonylag gyengébb megvilágítású éttermekben is jól vizsgázott és hát van egy funkciója, amit ép ésszel fel sem tudok fogni, hogy lehet, de tényleg működik. Megpróbálom érthetően elmagyarázni. Szóval van egy olyan lehetőség, hogy csinálsz egy fotót, majd miután elkészült, utána tudod az élességet (mélységélességet) állítani. Hogy elöl legyen éles, vagy hátul, hogy a tányér legyen éles, vagy a háttérben a poharak. Érted ezt egyáltalán? Hihetetlen. Emlékszem, kb. 2008 körül, mikor már egy éve blogoltam, akkor kezdtem olyan tükörreflexes géppel készült ételfotókat látni, ahol meg tudták azt csinálni, hogy elöl volt csak éles, a hátsó dolgok homályosak voltak. Csak néztem, hogy azt meg hogy a csudába csinálhatták??:) Na ez a telefon ezt most utólag megcsinálja. Ennyit az utóbbi 7 évről:)

2015-09-05 13.26.30

2015-09-10 12.49.00

2015-09-15 13.09.39

A nagy Puffin térkép - küldj képeslapot!

Régóta fontolgattam már valami hasonlót, de most állt bennem össze az ötlet, úgyhogy mondom is gyorsan. Szóval. Karácsonyi ajándékot kérek tőletek. Nyugi, nem Kitchen Aid, annál sokkal egyszerűbb.

Azt szeretném kérni tőletek, hogy küldjetek nekem egy képeslapot onnan, ahol éltek. Szeretnék egy “Puffin-térképet”, hogy lássam, merre vagytok, kik vagytok, milyen szuperek vagytok (mert azok vagytok, ezt eddig is tudtam:).

00 kepeslap

Miért nem email? Hát mert szeretnék egy ilyen régi jó szokást “visszahozni” pár hétre az életünkbe. Mármint a képeslapküldős/rendes postás levélírást. Szeretem én az emaileket, persze, hogy szeretem, imádok mindent, ami modern technológia, de ennek a klasszik postás dolognak is megvan a varázsa. (Örüljetek, hogy nem a palackpostára esett a választásom, haha:) És tényleg szeretném felragasztani egy falra a képeslapokat. A végén pedig csinálok majd egy kis térképet ide, a blogra is, jó lesz, meglátjátok!

A kérésem tehát annyi, hogy – ha megengedhetitek magatoknak -, vegyetek egy képeslapot abban a városban, faluban, szigeten, településen, hegytetőn, tutajon, bárhol, ahol éltek (vagy, ha a településnek nincs képeslapja, akkor a legközelebbi város is jó) (lehetőleg a helyet ábrázolja, kivételesen ne a dicaprio-s és/vagy kiskutyás képeslapot emeljétek le a polcról:) és küldjétek el nekem. Akkor is, ha Budapest, akkor is, ha Balatonfüred, akkor is, ha Pacsérvisnye, akkor is, ha Új-Zéland, akkor is, ha Chile. Bárhonnan és mindenhonnan. Írjátok azért rá a neveteket is, meg a legjobb az lenne, ha a kedvenc recepteteket is elküldenétek, de az valszleg nem fér rá a képeslapra. Ha mégis több mondanivalótok van, mint ami ráférne a képeslapra (pl. a recept:), nyugodtan rakjátok borítékba a lapot és írjatok, rajzoljatok mellé szívhez szóló/vicces/nem vicces levelet is, az ugyanúgy “ér”:) Sőt! Aki még Brúnónak is ír valami kedveset, az duplapontot kap a nem létező pontozótáblán:) Nálam jobban talán csak ő szeret levelet kapni.

Nagyon bízom bennetek, hogy sokan fogtok írni, úgyhogy csináltam is egy postafiókot, ide tudjátok küldeni a képeslapokat, leveleket. Ez a postafiók azonban csak 2 hónapig él, úgyhogy a “játék” is addig él.

December 31. után nem lesz postafiók. – Meghosszabbította a posta január 10-ig:)IMG_20151030_104908

Tehát:

Kis-Varga Judit

8232 Balatonfüred
Pf. 212
Magyarország

Na mit szóltok?

Szuper lenne, ha nagyon sok képeslap összejönne. A kérés rátok is vonatkozik kedves közeli és távoli rokonaim, barátaim, ismerőseim, bloggertársaim, régi osztálytársaim, Brúnó-barátok és mindenki. Ne kíméljetek, küldjetek ti is lapot. De komolyan!!

És mit csinálok én? Azon kívül, hogy nagyon fogok örülni? Legalább annyira, mint Ti, amikor jól sikerül egy puffinsüti, sőt, még sokkal jobban?:) Természetesen majd folyamatosan jelentek, hogy hogy állunk, és a végén
3 szerencsés számíthat tőlem 1-1 Puffinos ajándékcsomagra. Akárhol is él a világon.

Előre is nagyon-nagyon köszönöm, ha veszitek a fáradtságot és beszálltok ebbe a játékba.  Hajrá képeslapok!

02kepeslap

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!