Csak a Puffin

Még az ősznél és ősziesebb: csokis-diós lepény

Én nem tudom, mi van velem, de így 30 felett – milyen szépen is hangzik ez, pedig lássuk be, 35 az konkrétan – szerettem meg az őszt. Komolyan mondom nem értem, és rettegek, hogy lassan olyan öreg leszek, hogy még az arany ékszerre is rákapok:):), de ez van, tényleg odavagyok meg vissza az ősz színeiért. Nem győzöm fotózni, videózni a tájat, és kb. jobban örülök a gesztenyegyűjtésnek, őszi képeslapgyártásnak és levélpréselésnek, mint a kisfiam, nem tagadom, őszkattanásom van és kész. Ebbe pedig tökéletesen beleillik a mai édességünk, ez a csokis-diós sütőtökös lepény, ami sok-sok előnyös tulajdonsága miatt még azért is nevezetes, mert úgy bepuszilta a kisfiam is, mintha nem lenne holnap. Pedig ha valaki, ő aztán meg nem enne semmit, amiben sütőtök van. Na persze erről sem tudta, csak utólag árultam el, de akkor már vígan dolgoztak benne a sütőtök kedves kis tápanyagai. 1-0 ide:)

csokis-dios-lepny-23

Hozzávalók:
leveles tészta (Tante Fanny, laktózmentes)
25 dkg sült tök
1 dl mandulatej – de lehetne kókusztej, vagy sima tej is
5 dkg cukor
fél mokkáskanál őrölt fahéj
fél mokkáskanál őrölt gyömbér
esetleg pici mézeskalácsfűszer
10 dkg birsalmapép – én ezt úgy csináltam, hogy a birsalmát megfőztem, és aztán szétnyomkodtam
1-2 evőkanál liszt
maroknyi dió
pár kocka étcsokoládé
1 tojás a lekenéshez

  1. A sült tök belsejét kikanalazzuk, és egy tálban villával szétnyomkodjuk. Hozzáadjuk a mandulatejet, a cukrot, a fűszereket, a lisztet és a birsalmapépet, és botmixerrel simára turmixoljuk.
  2. Előmelegítjük a sütőt kb. 200 fokra.
  3. A leveles tésztát a sütőpapírral együtt egy tepsibe simítjuk, rákanalazzuk a sütőtökös krémet, a széleket felhajtjuk, hogy pereme legyen, majd megszórjuk dióval, és apróra vágott csokoládéval. A peremét lekenjük a tojással, majd kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.

csokisdios-lepeny-2

Villámgyorsan finomat: banános-diós reggeli 5 perc alatt

Ha őszinte akarok lenni, akkor ezt szupergyors desszertként is el lehet sütni, de maradjunk most a reggelinél. Édes reggeli rajongóknak kötelező, pillanatok alatt megvan, ha laktózmentes joghurtot használtok, akkor még laktózmentes is, és egyébként most esik le, hogy gluténmentes is. Éljen:)

bananos reggeli

Hozzávalók:

4 dl natúr joghurt
1 rúd vanília kikapart magjai
2 evőkanál méz
1 nagyobb banán
1 maroknyi dióbél
juharszirup ízlés szerint

  1. A dióbelet felaprítjuk és 2 evőkanálnyit elkeverünk a natúr joghurtban.
  2. Hozzáadjuk a mézet és a vaníliarúd kikapart magjait is, összekeverjük, majd kis tálakba adagoljuk.
  3. Banánszeleteket teszünk a tetejére, megszórjuk a maradék dióval, és juharszirupot csorgatunk a tetejére.

Tipp: Ha a diót előző este száraz serpenyőben megpirítjuk, még finomabb lesz!

Poharas moszkauer

Elmondom hogy volt. Vártuk és vártuk a havat karácsony előtt, de nem jött, így hiába álmodoztunk a fehér karácsonyról Brúnóval, idén nem jött össze. Pedig mi megadtuk az esélyt neki, összesen 4 szentesténk volt, szóval igazán össze is jöhetett volna akár, de csak nem akart esni a hó – gondolom, ti is észrevettétek:). Így amikor múlt héten végre eljött az a szép nagy hóesés, akkor hétfőn délután kitaláltam, hogy csináljunk még egy mini szentestét, legyen meg a fehér karácsony:) A karácsonyfa még úgyis itt volt, mindhármunknak akadt 1-1 apróság, amit még gyorsan becsomagoltam, Brúnónak nem kell kétszer mondani, hogy vegye fel a legelegánsabb ruháját és énekeljünk karácsonyi dalokat, úgyhogy már csak az ünnepi vacsoráról kellett gondoskodni gyorsan. Nyilván csak abból dolgoztam, ami itthon volt, de így is sikerült egy klassz kis estét és jó kis menüt összerakni, úgyhogy január 4-én, az 5. szentesténk szuper havas hangulatban telt. Ez volt a desszertünk:)

moszkauer

Hozzávalók 4-6 adaghoz:

4 dl habtejszín
2 evőkanál porcukor
2 narancs reszelt héja
5 dkg darált dió

Moszkauer-grillázs:

15 dkg dióbél
10 dkg cukor
6 dkg kandírozott narancshéj
5 dkg vaj
1 dl habtejszín
2 dkg liszt

Elkészítjük a moszkauer-grillázst:

1. A diót és a kandírozott narancshéjat apróra vágjuk, majd a vajjal, a cukorral és a tejszínnel együtt egy lábasba tesszük és összeforraljuk. Ha kész, lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a lisztet.
2. Sütőpapírral bélelünk ki 2 tepsit és vékonyan megkenjük olvasztott vajjal. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
3. A masszából kiskanálnyi adagokat kanalazunk és a tepsire helyezzük, majd picit a kanál lapjával ellapogatjuk.
4. 10-13 percig sütjük, az a jó, ha a szélein kezd már aranybarnává válni.
5. Megvárjuk, míg teljesen kihűl, és felaprítjuk.
6. Ekkor jöhet a krém elkészítése: a habtejszínt a porcukorral felverjük, majd hozzákeverjük a narancsok reszelt héját és a diót.
7. Poharakba adagoljuk és tetejükre rászórjuk a grillázst. És két napig nem állunk mérlegre:)

moszkauer fekvo

Gordon Ramsay szuperegyszerű brokkolikrémlevese

Se hagyma, se krumpli, se tejszín, (pláne nem főzőtejszín), se semmi, csak brokkoli, víz, só, bors és kész is:) Egyszerűbb nem is lehetne, de pont így jó. Kecskesajttal és dióval tálalva tökéletes. Majdnem olyan jó, mint egy süti:)

brokkolikremleves gordon ramsay

Hozzávalók:

  • 1 nagy fej brokkoli
  • 3 tk. só
  • frissen őrölt fekete bors (4-5 tekerés a malommal)
  • víz
  • olívaolaj
  • kecskesajt tálanként 2 szelet
  • dióbél tálanként 5 db

Egy nagy lábasban vizet forralunk, hozzáadunk egy nagy csipet sót, majd a rózsáira szedett brokkolit, újabb csipetnyi sót, és magas lángon újra felforraljuk (4-5 perc). Érdemes már ekkor felszeletelni a kecskesajtot. Ha felforrt, lehúzzuk a tűzhelyről, leszűrjük (a főzővizet megőrizzük!!), és a brokkolit egy mixer táljába tesszük. A főzővízzel felöntjük kb. a brokkoli magasságáig, még forrón krémesre turmixoljuk, majd kóstolás után ízlés szerint újra sózzuk. A tányérokba néhány szem dióbelet teszünk, ráhelyezzük a kecskesajtszeleteket, borsot darálunk rá, és köré öntjük a brokkolikrémlevest. Kevés olívaolajat csepegtetünk rá, és tálaljuk.

brokkolikremleves 2 gordon ramsay

És íme a video hozzá. Nem én vagyok, hanem Gordon:)

Téli mese cheesecake (narancsos-diós sajttorta)

Szeptember óta vártam, hogy végre megjelenjen a Süti vagy nem süti könyv és végre legálisan elkészíthessem ezt a sütit. Ez volt a nagy kedvencem, gyakorlatilag már akkor, amikor a nevét láttam, aztán meg a fotózáskor meg is kóstoltam és hozta is azt, amit vártam tőle, sőt, még többet. Hjaj, nagyon-nagyon finom!!! Kár, hogy nem az én ötletem:):) Köszi, Gerti!
3 (4)

Hozzávalók 6 db mini tortához (vagy egy kb. 24 cm átmérőjű tortához)

Az alaphoz:

  • 20 dkg zabkeksz
  • 10 dkg olvasztott vaj

A krémhez:

  • 30 dkg mascarpone
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 10 dkg darált dió
  • 8 dkg porcukor
  • 1 tk. őrölt fahéj
  • 1 tk. mézeskalács fűszer
  • 1 narancs reszelt héja
  • 2-3 dkg kandírozott narancshéj
  • 2 dl hideg habtejszín

A tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1-2 dkg kandírozott narancshéj

1. A zabkekszet ledaráljuk és összekeverjük az olvasztott vajjal. Desszertgyűrűkbe nyomkodjuk, majd hűtőbe tesszük, hogy megszilárduljon.

2. A mascarponét kikeverjük a porcukorral, a vaníliás cukorral és a fűszerekkel. Hozzáadjuk a darált diót, a kandírozott narancsot és a narancshéjat.

3. A tejszínt habbá verjük, majd óvatos mozdulatokkal a mascarponés krémhez forgatjuk.

4. A tejszínes mascarponét rákanalazzuk a kekszalapra, és visszatesszük a hűtőbe.

5. Tálaláskor étcsokoládét csorgatunk rá, és apróra vágott kandírozott narancsot szórunk a tetejére.

Flódni és mákos guba tortába zárva

Flódni ízek + mákos guba technika – így lesz duplán karácsonyos tortánk viszonylag egyszerűen. Majd aztán szóljatok karácsony előtt 1-2 nappal, hogy használjam már a saját receptjeimet és ne pont akkor próbálkozzak valami újjal, mert az utóbbi két évben annyira ügyes voltam, hogy pont a karácsonyi menü sütije nem lett olyan szuper… Addig-meddig variáltam, hogy túlokoskodtam a projektet és nem lettek olyan jók a sütik. Mikor máskor, mint karácsonykor..:) Na de majd idén. Ha mást nem, előveszem ezt a receptet, mert ez legalább jó.

gubaflodni

Hozzávalók (18 cm átmérőjű tortaformához):
4 db kifli
2 dl tej
1 dl habtejszín
4 dkg cukor
1 dl fehérbor

7 dkg darált mák
5 dkg porcukor

7 dkg darált dió
5 dkg porcukor

10 dkg mazsola
5-6 evőkanál szilvalekvár

3 db közepes méretű alma (kb. fél kg)
5 dkg cukor
késhegynyi őrölt fahéj
1 dl fehérbor

  1. A kifliket kb. 1×1 cm-es kockákra vágjuk. A tejet és a tejszínt a cukorral felforraljuk, majd lehúzzuk a tűzről és hűlni hagyjuk. Hozzáöntjük a fehérbort, majd az egészet ráöntjük a kiflikockákra. Néhány percig állni hagyjuk, közben egy tálban elkeverjük a darált mákot a porcukorral, egy másik tálban pedig a darált diót a porcukorral.
  2. A kiflikockák felét összeforgatjuk a porcukros dióval, beleszórjuk a mazsola felét és 18 cm átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortaformába adagoljuk. A maradék kiflit összeforgatjuk a porcukros mákkal, beleszórjuk a maradék mazsolát és egy másik sütőpapírral bélelt 18 cm átmérőjű tortaformába egyengetjük.
  3. 190 fokos sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük a két gubatortánkat, majd hűlni hagyjuk.
  4. Közben elkészítjük az almás tölteléket: Az almákat meghámozzuk és lereszeljük, majd egy lábasba öntjük, megszórjuk a cukorral, a fahéjjal, és hozzáadjuk a fehérbort. Közepes lángon megpároljuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről és hűlni hagyjuk. Ha sok a leve, lecsepegtetjük.
  5. Ha minden kihűlt, összeállítjuk a tortát. Alulra kerül a mákosguba-tortalap, ezt megkenjük a szilvalekvárral, majd elterítjük rajta az almát és ráhelyezzük a diósguba-tortalapot.

Banános-diós süti sok csokival

Banános süti már régen volt, pedig jól tud az is esni nagyon. Most a régi nagy kedvenc klasszik banános-csokis süti lett tovább bonyolítva egy kis dióval, meg a biztonság kedvéért egy csöpp kis extra csokival, hogy az éves csokiadagunk garantáltan biztosítva legyen már jóval karácsony előtt:)

1

Hozzávalók a tésztához:

22 dkg liszt
5 dkg cukor
3 db tojás
1 dl tej
10 dkg étcsokoládé
1 dl étolaj
2 db banán
1 teáskanál sütőpor
3 dkg cukrozatlan kakaópor
2 csipet szódabikarbóna

5 dkg pekándió

Hozzávalók a csokimázhoz:

15 g cukor
10 dkg étcsokoládé
1 dl habtejszín
15 g méz

a tetejére pekándió

  1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és sütőpapírral bélelünk ki egy kisebb sütőtálat.
  2. A tojásokat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az olajat, a tejet és a villával szétnyomkodott banánt.
  3. A lisztet összeforgatjuk a sütőporral, a szódabikarbónával és a kakaóporral, és az egészet a tojásos keverékhez adjuk.
  4. Elkeverjük, majd beleszórjuk a felaprított diót és étcsokoládét.
  5. A masszát a sütőpapírral bélelt sütőtálba egyengetjük, és kb. 20 percig sütjük. (Tűpróbával teszteljük.) Ha kész, hűlni hagyjuk.
  6. Míg teljesen kihűl, elkészítjük a csokimáz réteget: A tejszínt egy kis lábasba öntjük a cukorral és a mézzel és kevergetjük, míg a cukor teljesen megolvad. Hozzáadjuk a csokoládékockákat és simára keverjük, olvasztjuk. Kicsit hűlni hagyjuk, hogy sűrűsödjön, majd rákenjük a kihűlt süteményre.
  7. Hűvös helyen dermedni hagyjuk, majd egész diókkal díszítjük a felszeletelt süteményt.

Gyümölcsös zabkása sütve

Ez is egyszerű, mint a sima porridge (zabkása), úgyhogy ha az megy, akkor ez is menni fog. A gyümölcs variálható, mehet bele a mostaniak helyett akár barack, meggy, banán, de még szilvával és almával is el tudom képzelni, szóval csak bátran. A tetejére is mehet dió helyett mandula, kesudió, mogyoró, vagy bármi más ropogós. Ja és ha a tej helyett növényi tejet használtok, akkor még tejmentes is. Na jöhet?

sult porridge_5703

 

Hozzávalók:
20 dkg zabpehely
1 tk. szódabikarbóna
1 tk. őrölt fahéj
6 dl tej
4 evőkanál méz
1 db tojás
20-25 dkg friss gyümölcs (nálam most eper, málna, szeder, áfonya vegyesen)
10 dkg dió

 

Folytatás a Funky Diet blogon. Hoppá:)

(Lisztmentes) szuperegyszerű diós keksz

Villámgyorsan elkészül, kicsit olyan, mintha csokis lenne, közben meg nem is, de cserébe liszt az nincs benne, úgyhogy egy fokkal feljebb léphetünk a bűnözésmentesség felé tartó létrán. Jó, a cukor az cukor, de mindent nem lehet kiiktatni, ha édességet akarunk. Megpróbálhatjátok alternatív édesítőkkel, de azért nem vállalok felelősséget:)

dios keksz 001

Hozzávalók:

16 dkg dióbél
8 dkg cukor
3 dkg cukrozatlan kakaópor
2 tojásfehérje
1 mokkáskanál házi vaníliakivonat

1. A diót ledaráljuk és félretesszük. A cukrot összekeverjük a tojásfehérjékkel és a vaníliakivonattal, majd hozzáadjuk a kakaóport és a darált diót és összekeverjük.
2. Sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit és előmelegítjük a sütőt 160 fokra.
3. A masszából kis golyókat formázunk, a tepsire helyezzük őket és tenyérrel, vagy egy pohár talpával kissé ellapítjuk őket. 12-15 perc alatt készre sütjük.

dios keksz 2

Egészséges reggelik: kókuszos granola

Igen, végre elindul ez az egészséges rovat, amire már sokan régóta vártatok. Lesznek laktózmentes, gluténmentes, néha-néha paleo receptek is, de az őspuffinosoknak sem kell aggódni, ez csak egy új rovat lesz, maradnak a masszív cukros-lisztes-tejtermékes desszertek is. Így talán tényleg mindenki talál majd itt hasznos recepteket. Becsszó, kitartó leszek.

granola

 

Hozzávalók:
5 dkg tökmag
10 dkg napraforgómag
8 dkg kókuszreszelék
5 dkg szezámmag
5 dkg szeletelt mandula
10 dkg dióbél
10 dkg zabpehely
2 evőkanál méz

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és sütőpapírral bélelünk ki egy közepes méretű tepsit / sütőtálat.

2. A dióbelet durvára vágjuk, majd a méz kivételével minden hozzávalót egy tálba mérünk. Összekeverjük és a keveréket a sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Meglocsoljuk a mézzel és kb. 40 percig sütjük, közben 2-3x átkeverjük, hogy mindenhol megpiruljon.

3. Ha kész, hűlni hagyjuk a granolát, majd mandulatejjel, kókusztejjel leöntve jól megesszük reggelire.

granola02

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!