Csak a Puffin

Csokis-málnás kalács - avagy pék voltam egy napig

Nemrég meséltem már róla, hogy a JÓkenyér pékség engem is felkért, hogy egy napig legyek náluk pék, vagyis készítsek el egy teljes kiőrlésű péksüteményt, amit aztán majd az üzletekben is lehet kapni. Na nem úgy, hogy én sütöm az összeset, hanem úgy, hogy most elkészítettük a prototípust, amit aztán majd az én receptem alapján fognak nagy tételben is megsütni az üzemben. Nagyon menő, nem? Egy ilyen szuper cég, mint a JÓkenyér az én kis receptem alapján süti majd a kalácsot. Gondolkodtam is egy ideig, hogy mi lenne méltó erre a nemes feladatra, volt pár ötletem, gondosan megsütöttem őket itthon, és végül meglett az egyértelmű győztes: a csokis-málnás kalács.

A recept tehát már megvolt, és eljött a nagy nap, amikor élesben is megsütöttem a pilisszentiváni üzemben a kalácsot. Épp aznap különösen nagy volt a mozgolódás a pékségnél, újságírók adták egymásnak a kilincset. Na nem miattam, hehe:) Hanem azért, mert pont június 22-én lépett életbe az új szabályozás, ami szerint csak azokat a termékeket lehet teljes kiőrlésűeknek nevezni, amelyek bizonyítottan 60 százalék vagy afeletti mértékben teljes kiőrlésű lisztből készülnek – és ezen a területen ha valaki, a JÓkenyér az “éltanuló”:) Náluk ugyanis már régóta 100% ez az arány, úgyhogy ők pontosan tudják, milyen fontos ez a lépés, és erről beszéltek a TV-műsorok, újságok képviselőinek aznap. Szóval nekik és nekem is izgi nap volt:)

Nem kellett a nagy üzembe bemennem, mert van egy szuper gyerekpékség is az emeleti szinten, ahol elő lehet készíteni és meg is lehet sütni az ilyen kisebb tételben készülő péksüteményeket. Ezt a terepet kaptam meg egy napra, és segítségként Tamást, a JÓkenyér cukrászdájának vezetőjét. Közben persze körül is nézhettem az üzletben, kóstoltam is ezt-azt – naná, hogy kóstoltam:) és egy csomó mindent tanultam is Tamástól, és az egész projekt két szuper szervezőjétől (Era és Balázs!!), sőt még Klárával, a JÓkenyér alapítójával/ vezetőjével is találkozhattam.

A kalács jól sikerült, és mindenkinek ízlett:) , amit nagyon reméltem már előtte is, arra viszont nem számítottam, hogy ennyire, de ennyire jól fogom magam érezni. Persze, tudtam, hogy remek csapat, ezt már korábban is érzékeltem, de más az, amikor együtt is dolgozol valakivel – akár csak pár órát is. Annyira jó hangulatban telt, és olyan profi volt az egész, hogy még órákkal később is vigyorogtam, pedig 40 fokban személyvonaton hazadöcögve ritkán szoktam vigyorogni:)

Íme tehát a recept, és a jó hír, hogy július utolsó hetében kerül bevezetésre a JÓkenyér üzletekben a csokis-málnás kalácsom. Valószínűleg egy budapesti üzletben pár órán át én is ott leszek a “pult mögött”, úgyhogy remélem, sokan eljöttök majd!! Én már nagyon várom, a pontos részleteket majd megírom a facebookon!

Hozzávalók 2 nagy vagy 4-6 kisebb kalácshoz: 

A tésztához:

  • 60 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag Instant élesztő
  • 1 csipet só
  • 1 citrom reszelt héja
  • 3 db tojás
  • 1,2 dl hideg víz
  • 15 dkg puha vaj

A töltelékhez:

  • 20 dkg vaj
  • 6 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 10-12 dkg porcukor
  • 1 narancs reszelt héja
  • 25-30 dkg málna

A tetejére:

  • 1 db tojás
  • szeletelt mandula – elhagyható
  1. A tésztához egy nagy tálba szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk az élesztőt, a cukrot, a sót, a citrom reszelt héját, a tojásokat és a vizet és robotgéppel/kézzel összekeverjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a puha vajat és addig dagasztjuk, míg szépen összeáll
  2. Ha kész, letakarjuk és meleg helyen duplájára kelesztjük.
  3. A töltelékhez a vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a porcukrot, a reszelt narancshéjat, a kakaóport, és simára keverjük. Ha kész, hűvös helyen hagyjuk, hogy kissé megdermedjen (hűtőbe ne tegyük, mert akkor nehéz lesz kenni).
  4. Ha megkelt a tészta, két részre osztjuk és külön-külön dolgozunk a két tésztadarabbal (így lesz két kalácsunk – de lehet akár 4-6 kisebb kalácsot is készíteni:). Az egyik darabot lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk, úgy, hogy kb. 30×40 cm-es darabot kapjunk. Rákenjük a töltelék felét, megszórjuk málnával, és a hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük. A hosszú tekercset éles késsel középen félbevágjuk, a végét összefogjuk és áthatjuk egymáson a szárakat. Sütőpapírral bélelt / kivajazott-kilisztezett szögletes sütőformába tesszük. .
  5. Ugyanezt végigcsináljuk a másik tésztadarabbal, majd a kész kalácsokat lekenjük tojással, megszórjuk mandulával, és 30 percig kelesztjük, majd előmelegítjük a sütőt 190 fokra és kb. 30 percig sütjük.

 

Málnás crumble, a tökéletes nyári desszert

Meséltem már a múltkor, hogy a férjem süt-főz mostanában, és annyira komolyan veszi, hogy komplett napi menükben gondolkodik. Így ha csak valami húsos főétel van, de leves nincs, akkor bizony desszerttel is készül. A kertben terem málna, alma mindig van otthon, így kigondolta, hogy crumble legyen, és mert szerintem az epres-almás szupercrumble tényleg szuper, ezért bátorkodtam neki ajánlani, hogy készítse el azt málnás verzióban, és így is lett. Vannak olyan desszertek, amelyeknél nem jön be az eper-málna csere, mert nem passzol mindenhez ugyanúgy mindkét gyümölcs, de ennél erről szó sincs. Nagyon szuper volt málnával is. Voila. Csak a fotó az enyém:D

Hozzávalók:
1 nagyobb alma
20 dkg málna
4 dkg cukor
10 dkg vaj
5 dkg darált mandula
5 dkg aprószemű zabpehely

1. Az almát meghámozzuk és felkockázzuk (kb. 1×1-es kockákra), a málnát megmossuk, és lecsepegtetjük.

2. A gyümölcsöket egy kb. 20 cm átmérőjű sütőtálba tesszük, meghintjük 1-2 evőkanál cukorral, és összeforgatjuk.

3. A vajat felkockázzuk, a mandulát összekeverjük a maradék cukorral és a zabpehellyel és aztán összemorzsoljuk a vajjal.

4. A morzsát a gyümölcsökre szórjuk, kanalazzuk és 190 fokos sütőben kb. 25-30 percig sütjük.

Langyosan a legjobb!!

Csokis töltött palacsinta

Nem ez lesz a leggyorsabb desszert, amit valaha készítettél, de hogy az egyik legfinomabb, az szinte biztos:) Palacsinta kategóriában mindenképpen. Pepecselős egy kicsit, mert meg kell sütni félig a palacsintát, aztán kiszedni, megtölteni, összeragasztgatni és még olajban kisütni – de megér minden percet, mert ezzel a töltelékkel egyszerűen fenséges. Komolyan. A Nők Lapja Konyha Desszert legújabb számában szerepel ez a receptem, 7 másik palacsintával együtt, ami újra hatalmas büszkeség nekem, annyira szeretem ezt a magazint:) Tele van külföldi édességek receptjeivel, úgyhogy megint tegyétek félre nyugodtan a mérleget, és adjatok a kalóriáknak, van miből válogatni:D

 

Hozzávalók a tésztához:

25 dkg liszt
1 evőkanál cukor
4 g porélesztő
fél teáskanál sütőpor
csipetnyi só
4 dl langyos víz

A sütéshez:
2-3 dl étolaj

A töltelékhez:
5 dkg olvasztott vaj
5 dkg porcukor
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 evőkanál kókuszreszelék
5 dkg sótlan mogyoró / dió
1 kisebb narancs reszelt héja

A cukorsziruphoz – elhagyható:)

20 dkg cukor
1,5 dl víz
fél teáskanál citromlé

A cukorsziruphoz a cukrot, a vizet és a citromlevet egy fazékba mérjük, és közepes lángon (szinte kevergetés nélkül) főzzük, míg a cukor elolvad, majd további kb. 6-8 percig. Ha kész, lehúzzuk a tűzhelyről, és hűlni hagyjuk.

A töltelékhez a mogyorót felaprítjuk, és minden egyébbel együtt egy tálba mérjük, összekeverjük.

A tészta alapanyagait kimérjük, összekeverjük, és pihentetjük kb. 30 percig. A kissé megkelt tésztából kb. 8 cm átmérőjű kis palacsintákat sütünk úgy, hogy a kiolajazott serpenyőbe kanalazzuk a masszát, majd ha az alja megsült, a teteje pedig megdermedt, és már nem tűnik nyersnek, akkor egy rácsra kiszedjük a félig nyersen hagyott lapjával felfele – tehát nem fordítjuk meg! Ha kissé kihűlt, kevés – kb. egy csapott kiskanálnyi – tölteléket teszünk a palacsinták közepére, félbehajtjuk és kézzel összenyomkodjuk a széleket. Forró olajban pár pillanat alatt aranybarnára sütjük a töltött palacsintákat, majd papírtörlőn felitatjuk róluk a felesleges olajat. Tálalás előtt meglocsoljuk a cukorsziruppal, vagy megmártjuk benne, de cukorszirup helyett használhatunk olvasztott mézet is.

Almás-mézes süti

Nemrég felkértek, hogy készítsek egy süteményt a X. Judafest sütiversenyére alma-méz témában, és mivel a téma is tetszett, és a felkérés is nagyon megtisztelő volt, gyorsan igent is mondtam. Azzal nem számoltam persze, hogy mindenféle fura történések miatt fenekestül felfordul az a hetünk, így végül kicsit izgalmas körülmények között készült el a süti, gyakorlatilag az éj leple alatt szüleim konyhájában…majdhogynem vakon. Na jó, nem vakon, de már mindenki aludt, nagy csendben és kicsi fénynél kellett ügyeskednem, és bár másnap, amikor lefotóztam és megkóstoltam, éreztem, hogy jól sikerült, arra azért nem számítottam, hogy meg is nyerem a sütiversenyt. Pedig de!:) Nagy meglepetés volt, és szuper boldog voltam, mert állítólag azok, akik kóstolták “ódákat zengtek róla”:) Hát íme a recept:

Hozzávalók 20 cm átmérőjű tortaformához:
12,5 dkg puha vaj
8 dkg kristálycukor
2 db tojás
12,5 dkg natúr joghurt
25 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
fél teáskanál szódabikarbóna
csipetnyi só
2 db közepes méretű alma (savanykásabb típus a jobb!)

A tetejére:
10 dkg barna cukor
1 teáskanál őrölt fahéj
5 dkg hideg vaj
5 dkg dióbél
Tálaláshoz:
méz
1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és előkészítünk egy kb. 20 cm átmérőjű tortaformát. Kivajazzuk-kilisztezzük, vagy sütőpapírral béleljük ki.
2. Először elkészítjük a tetejére a morzsát: a dióbelet durvára vágjuk, a cukorhoz hozzáadjuk a fahéjat, és kézzel összemorzsoljuk a hideg vajjal. Hozzáadjuk a dióbelet, és félretesszük.
3. A tésztához a puha vajat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat és a joghurtot, és összekeverjük. A liszthez hozzáadjuk a sót, sütőport és szódabikarbónát, majd az egészet a tojásos-joghurtos keverékhez adjuk. Összekeverjük, majd meghámozzuk és felkockázzuk az almát, és ezt is belekeverjük.
4. A masszát az előkészített tortaformába simítjuk, a tetejére rászórjuk a diós-fahéjas morzsát, és kb. 40-45 perc alatt készre sütjük (tűpróbával teszteljük), majd ha kihűlt, mézzel meglocsolva tálaljuk.

Epres pite – recept videóval!

Egyszerűen nem lehet megunni az epret. Annyira jól esik ilyenkor, amikor már hónapok óta csak az alma-körte-banán-narancs tengelyeken mozogtunk, hogy legszívesebben reggeltől estig gyártanám az epres édességeket. Szép is, finom is, tényleg egy tökéletes kispajtás a májusi napokban. Ez az epres süti is egy igazi kedvenc, szuper egyszerű, gyors, és jól is néz ki. Főleg így, hogy ilyen kis mázlista vagyok, hogy felturbózhattam a stylingot és a készítés folyamatát néhány új eszközzel. Az Auchan hipermarketek előterében lévő boltok, vagyis a Korzó üzletek kínálatából válogattam, ami igazi aranybánya volt egy magamfajta gasztro és food styling kellék rajongónak:) Nézzétek milyen szép lett:

Hozzávalók:

20 dkg olvasztott vaj
10 dkg cukor
1 db tojás
20 dkg liszt
10 dkg mandulaliszt
1 evőkanál sütőpor
30-40 dkg friss eper

  1. Az olvasztott vajat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojást, és összekeverjük.
  2. Beleszórjuk a lisztet, a mandulalisztet és a sütőport, és összekeverjük.
  3. Egy kb. 20-22 cm átmérőjű sütőtálat kivajazunk, kilisztezünk, és belesimítjuk a tésztát.
  4. 180 fokos sütőben 30-35 percig sütjük, figyelve, hogy ne piruljon meg nagyon a teteje/pereme. (érdemes letakarni alufóliával)

Beszerzési helyek a Korzó üzletei voltak (http://iranyakorzo.hu/uzletek/), egész pontosan:

Digitális mérleg, jópofa fém dobozok, késkészlet, fehér tányér és desszertes villák – Hepi Home (Korzó Maglód)

Üvegtálak, spatula, sütőforma, tálca, kis abrosz, szalvéta és színes tányérok – PEPCO (Korzó Maglód)

Mandulaliszt – Calendula Fitopont (Korzó Székesfehérvár)

Victorinox kis kés – Extrametál (Korzó Budaörs)

Szép konyharuhák, szívószálas befőttes ivópohár, muffinos dísztábla – JYSK (Korzó Budakalász)

Eper, sütőpor és liszt – Auchan

Az üzleteket és a termékeket az alábbi oldalakon közvetlenül is elérheted:

Hepi Home (Korzó Maglód):

http://www.hepihome.eu/
https://www.facebook.com/Hepi.Otthon/

PEPCO (Korzó Budaörs, Maglód)
http://www.pepco.hu/
http://facebook.com/pepcohu

JYSK (Korzó Budakalász, Debrecen, Fót)
https://jysk.hu/
https://www.facebook.com/JYSK.Magyarorszag
https://www.instagram.com/jyskhu/

 Extrametál (Korzó Budaörs, Dunakeszi):
http://www.extrametal.hu/
https://www.facebook.com/extrametal/

Calendula Fitopont (Korzó Budaörs, Dunakeszi, Fót, Maglód, Kecskemét, Solymár, Székesfehérvár, Soroksár):
www.fitocentrum.hu

A Korzót a www.iranyakorzo.hu weboldalon, és a https://www.facebook.com/korzoinspiracio/ Facebook oldalon éritek el.

És íme a recept videóval:

Epres-pezsgős süti, a hétköznapok kedvence - recept videóval

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ezt az időt imádom. Mármint ezt a napos majdnem nyári szuper jó időt, amikor már lehet esténként, munka után bringázni, sétálgatni, kertben időzni, teraszon ejtőzni. Ilyenkor már tényleg csak egy jó kis süti és egy finom itóka kell, és teljes a boldogság.

Nekem most éppen pezsgő-kattanásom van, olyannyira, hogy még a sütibe is belesütöttem – de persze kortyolgatásra is hagytam belőle. És ha már pezsgő, akkor természetesen eper a társa – mi más is lehetne, elvégre ilyenkor minden sokkal jobb lesz egy kis eperrel.

Maga a süti olyan egyszerű, hogy hétköznap is simán elkészíthető, és ha engem kérdeztek, el is készítitek, mert elég jó érzés egy átlagosnak induló napot ezzel a kombinációval zárni.

 

Hozzávalók:
10 dkg olvasztott vaj
10 dkg cukor
4 db tojás
fél citrom reszelt héja
1 dl Törley Chardonnay Brut pezsgő
25 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
A tetejére:
15 dkg mascarpone
5 dkg porcukor
fél citrom reszelt héja
2 evőkanál Törley Chardonnay Brut pezsgő
kb. 5 dkg friss eper
1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és kivajazunk-kilisztezünk egy hosszúkás (kb. 20-22 cm-es) sütőformát.
2. A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a cukrot, és kikeverjük. Jönnek a tojások, alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a citrom reszelt héját és a pezsgőt, végül a lisztet és a sütőport. Csomómentesre keverjük.
3. A masszát az előkészített sütőformába öntjük, elsimítjuk, és sütőbe toljuk. Kb. 40 percig sütjük, úgy, hogy kb. félidőnél alufóliát terítünk a tetejére – csak lazán, nem szorosan – hogy ne égjen meg a teteje, de a belseje is átsüljön.  Ha kész, hagyjuk teljesen kihűlni.
4. Elkészítjük a krémet: a mascarponét kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a citrom héját, és a pezsgőt, és összekeverjük.
5. A krémet a teljesen kihűlt süti tetejére kenjük, és friss eperrel rakjuk ki.

Kávés kuglóf, a tökéletes kísérő isteni kávé mellé

Sokszor meséltem már arról, hogy nem voltam mindig ilyen kis sütivarázsló, és hogy mennyire nem is volt semmi közöm a konyhai tevékenységekhez 23 éves koromig. Tényleg így volt, pedig cukrászdába járni mindig is szerettem, naná, hogy szerettem:) Amikor aztán az első sütik sikert arattak, hamar ráéreztem a dolog ízére, és egyre többet és egyre finomabbakat sütöttem, míg végül ideáig jutottunk, hogy ma már „hivatalból sütök” sokszor, és imádom az egészet. Hogy mit szeretek benne a legjobban? Hogy olyan süteményeket – sőt még olyanabbakat:) is – meg tudok sütni, amilyen sütikkel sokan csak a cukrászdákban találkoznak, így olyan, mintha itthon egy kis mini cukrászdám lenne.

Na, most pont ilyen helyzetbe kerültem a kávéval is. Szeretem a jó kávét, a kávé illatáért egyenesen rajongok, de sokáig nem volt része a mindennapjaimnak a kávézás. Úgy voltam vele, mint régen a sütikkel. Profik kávéját szívesen megittam, de itthon nem kísérletezgettem. Most viszont kipróbálhattam egy új NESCAFÉ-t (egész pontosan a NESCAFÉ Azera termékcsaládot), ami annyira jól hozza a kávézókban megismert ízeket, illatokat, hogy kész kis baristának érzem magam tőle. Nagyon finomra őrölt, pörkölt mikro szemcsés kávét adtak hozzá, és a tetején van egy finom krémes réteg, szóval tényleg szuper jó kis kávéélmény.

És akkor már csak azt képzeljétek el, milyen, amikor a mini cukrászdámban baristának érzem magam. Hát elmondom, ilyen:) Készül egy finom kávé, és mellé egy isteni sütemény, amibe a biztonság kedvéért szintén belecsempésztem egy kicsit a kávéból.

Hozzávalók 11 cm magas, 22 cm átmérőjű kuglófformához:

25 dkg puha vaj
25 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
4 db tojás
3 dl + 2 evőkanál tej
33 dkg liszt
1 csomag sütőpor
2 csipet só
1 evőkanál NESCAFÉ Azera Americano

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és kivajazunk-kilisztezünk egy kuglófformát.
2. A puha vajat kikeverjük a cukrokkal, majd hozzáadjuk a tojásokat, és 3,5 dl tejet, és alaposan elkeverjük.
3. Egy másik tálban összeforgatjuk a lisztet, a sütőport és a sót, majd folyamatos keverés mellett a lisztes keveréket a vajas tál tartalmához adjuk, és csomómentesre keverjük.
4. A tészta 1/3 részét egy másik tálba öntjük, és hozzáadjuk a maradék 2 evőkanál tejet, és az 1 evőkanál instant kávéport.
5. A világos tésztát a kuglófformába kanalazzuk, úgy, hogy közben 1-1 kanál barna tésztát is hozzáadunk. A végén villával, vagy kés hegyével kicsit bele-belehúzunk a tésztába, hogy márványos legyen.
6. Sütőbe toljuk, és kb. 50 percig sütjük, úgy, hogy az első 25 perc elteltével alufóliával fedjük le a tetejét, és úgy sütjük tovább.

Szuper tavaszi reggeli: epres gofri házilag - recept videóval

Jó, hát ebéd utáni desszertnek is tökéletes a habos-gyümölcsös gofri, engem nem kell meggyőzni, de azért reggelinek is nagyon jó. Főleg, ha más csinálja meg nekünk:D A jól bevált recept most videóval együtt!

 

Hozzávalók kb. 16 db-hoz:

10 dkg olvasztott vaj
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
3 db tojás
1 citrom reszelt héja
5 dl tej
40 dkg liszt
1 csomag sütőpor

1. A puha vajat kikeverjük a cukrokkal, majd hozzáadjuk a tojásokat, a citrom reszelt héját, a tejet, és végül a lisztet és a sütőport. Simára keverjük.
2. Gofrisütőben kisütjük.
4. Tejszínhabbal és eperrel tálaljuk.

 

Tökmag a kalácsban? A legjobb!

Írtam pár napja a zalakarosi receptversenyről, ahol 10 helyi, regionális és hagyományos ízekre épülő étel közül választottuk ki azt, ami szerintünk – mármint a zsűri szerint:) – Zalakaros ikonikus ételévé válhat. A győztes a magyarföldi tökmagos kalács lett, egy igazi kis kuriózum, ami olyan, mint egy jó bejgli, így mindenki tud azonosulni vele, de a töltelék olyan új ízeket hoz, hogy emiatt izgalmas és érdekes, és persze nagyon finom is:) Mivel a receptet is megkaptuk, így neki is álltam, és elkészítettem itthon, hogy nektek is megmutathassam. A tésztát máshogy készítettem, mint az eredeti, de a töltelék pontosan ugyanaz. Az eredeti bejgli forma mellett készítettem pár csigát is, de a csigát legközelebb kihagyom, itt most nem vált be. A tölteléken még egy kicsit lehet ügyködni, nem tapadt eléggé, de az íze így is remek. Hamarosan Zalakaroson is felbukkan majd ez a süti, és ennek kistestvérei, úgyhogy ha épp arra jártok, mindenképpen kóstoljátok meg helyben is!

Hozzávalók:
A tésztához:
45 dkg liszt
15 dkg vaj
1,5 dl langyos tej
2 evőkanál cukor
1 csomag szárított élesztő
1 tojás
csipetnyi só

A töltelékhez:
25 dkg tökmag darálva, pirítva
10-15 dkg cukor
5 dkg olvasztott vaj

A tetejére:
1 db tojás

  1. A tészta hozzávalóit egy tálba mérjük és sima tésztává gyúrjuk / dagasztjuk. 40 percig kelesztjük.
  2. Közben megpirítjuk, és ledaráljuk a tökmagot, és összekeverjük a cukorral.
  3. A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, meglocsoljuk az olvasztott vaj felével, rászórjuk a tölteléket, és rálocsoljuk a maradék olvasztott vajat. Feltekerjük mint a bejglit, és még 20-25 percig kelesztjük.
  4. Egy tojással lekenjük, hurkapálcikával megszurkáljuk (le az aljáig) és 180 fokon kb. 25 percig sütjük.

     

Gyümölcsös kalácspuding - recept videóval!

Ennél egyszerűbb már aligha lehetne egy desszert. Egy kis keverék, pár szelet kalács, gyümölcs, és már mehet is a sütőbe. Lehet variálni, megkenhetjük a kalácsokat egy kis lekvárral is, keverhetünk a sodóhoz egy kis kókuszreszeléket is, szóval csak bátran kísérletezzetek, elrontani ezt nem nagyon lehet.

Hozzávalók:

4 dl tej
1 dl habtejszín (nem felverve)
10 dkg olvasztott vaj
4 db tojás
2-3 evőkanál cukor
(ízlés szerint vaníliás cukor)
1 db fonott kalács (kb. 4-500 g)
30 dkg erdei gyümölcs (most mirelit)

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és előkészítünk egy sütőtálat.
2. A tejet, a tejszínt, az olvasztott vajat, tojást és cukrot egy tálba mérjük, és alaposan összekeverjük.
3. A sütőtálat kivajazzuk, és szórunk bele kb. 10 dkg erdei gyümölcsöt. Szép sorban kirakjuk a sütőtálat a kalácsszeletekkel, ráöntjük a tojásos-tejes keveréket, és a tetejére rászórjuk a maradék erdei gyümölcsöt.
4. Alufóliával lefedve 20 percig sütjük, majd levesszük a fóliát és további 5 percig sütjük.

Még finomabb lesz, ha teszünk rá néhány kocka étcsokit is sütés előtt. Langyosan, magában, vagy tejszínhabbal turbózva tálaljuk:)

Nézd meg a videót is, így még könnyebb lesz elkészíteni!

Még több videós recept itt.

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!