Csak a Puffin

Csicseris ragu olívával

Volt régen a chili con carne, aztán lett a csirke fajitas, és közte néhány évig ez volt az abszolút kedvenc. Most is egész gyakran készül, a csicseri-kesudió-olíva elég jó kis trió.

Hozzávalók:
2 fej vöröshagyma
kevés étolaj
50 dkg darált sertéshús
2-3 gerezd fokhagyma
só, bors
1 kiskanál őrölt római kömény
1 kiskanál őrölt koriander
1 db konzerv paradicsom (400 g)
50 dkg csicseriborsó (konzerv)
10-15 dkg kesudió
20 dkg fekete olíva

1. A vöröshagymát karikákra vágjuk, a fokhagymát felaprítjuk, a kesudiót száraz serpenyőben megpirítjuk. Az olívát és a csicseriborsót is lecsepegtetjük.
2. Kevés olajon üvegesre pirítjuk a vöröshagymát, majd morzsásra pirítjuk rajta a darált húst. Közepes lángon, türelmesen!
3. Hozzáadjuk a fokhagymát, a fűszereket, sózzuk-borsozzuk, összeforgatjuk, majd ráöntjük a paradicsomkonzervet, és így főzzük kb. 5-8 percig.
4. Beleöntjük a lecsepegtetett csicseriborsót, felöntjük 2-3 dl vízzel, és közepesnél picit nagyobb lángon főzzük 15-20 percig.
5. A legvégén hozzáadjuk az olívát és a kesudiót, összeforgatjuk és kész is.

#LUMIXPOLSKA #EXPERIENCEFRESH

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!