Csak a Puffin

Bögrés palacsinta 12 perc alatt

Kipróbáltuk, működött. Csúsztatott ez inkább, nem klasszikus palacsinta, ami nyilván már a tojásfehérje felverésénél kiderül. Nem mintha ez gond lenne, csak mondom, hogy ne ugyanazt várjátok, mint egy hagyományos palacsintától. De nagyon finom. Pont, mint egy vékony lap piskóta feltekerve. A recept elolvasásától számított 12. percben pedig már kész is volt az első palacsinta. Nem is rossz, ugye? Na jó, gyerekmunkát is igénybe vettem, aki aztán a stylingban is segített és roppant fontosnak tartotta, hogy a képen a “zebrás” palacsinta is szerepeljen, de a 12 perc akkor is jó eredmény. Ebben az alapanyagok előszedése is benne van már. 30 perc alatt pedig az egész elkészült.

bogres palacsinta

Hozzávalók (kb. 8 db-hoz):

2 dl-es bögre/pohár

1 bögre tej
2 db tojás kettéválasztva
1 bögre liszt (120 g)
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál cukor

pici olaj a sütéshez

  1. Egy palacsintasütő serpenyőt enyhén kivajazunk, olajozunk és közepes lángon alágyújtunk.
  2. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét felverjük, a sárgáját kikeverjük a cukorral és a vaníliás cukorral.
  3. Hozzáadjuk a tejet, fokozatosan a lisztet, csomómentesre keverjük, majd összeforgatjuk a fehérjehabbal.
  4. Merőkanálnyi adagot adagolunk a felforrósított serpenyő közepébe – körkörös mozdulattal, és a merőkanál – de még inkább egy evőkanál hátlapjával szétterítjük a tésztát. Viszonylag gyorsan kell dolgozni, ne maradjon túl vastag a tészta. 1-2 perc elteltével óvatosan átfordítjuk és a másik oldalát is sütjük pár percig.
  5. Lekvárral, kakaóval, Nutellával, túrós töltelékkel tálaljuk.

Ez pedig itt a facebook oldalam.

bogres palacsinta fekvo

Volt pár éve egy bögrés palacsinta őrület, akkor írtam ki magamnak a kis füzetkémbe, de a konkrét receptet már meg nem mondom, hol volt.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Marianna F-né Orosz says:

    Mi is nagyon szeretjük a palacsintát. Viszont keveset nem érdemes belőle csinálni, én szinte ipari mennyiséget szoktam gyártani belőle. Amit nem eszünk meg, azt adagonként lefagyasztom. Mivel én a palacsintatésztába kevés olajat is teszek, így a felolvasztás után száraz serpenyőbe téve, csodásan felmelegszik, megpirul, olyan mintha frissen készült volna. A lányom már nem lakik velünk, de ha hazajön mindig adok neki pár adagot a fagyasztóból!

  2. Dokika says:

    huha, 8 perc alatt 8-at? akkor nem félsz a magas lángtól:)
    és jaja, max az lehet különös egy palacsintában, ha megmarad:)

  3. Melinda Székely says:

    Én egy turmix gép segítségével, a hagyományos módon 8 percnél hamarabb elkészítek 8 db. palacsintát! Ebben a tésztában semmi különös nincs! Egyébként az én gyerekeim nagyon szeretik a palacsintát, így nagyon sokféle receptet kipróbáltam már, és azt hiszem abban egyetértünk, hogy a hagyományos palacsintának frissen sülve nincs párja!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!