Csak a Puffin

Fahéjas csokigolyók - egy 3 éves csodagyerek fotóival:)

Nincs ezen mit szépíteni, csodagyerek és kész:) Mármint a miénk, Brúnó. De komolyan, alig múlt 3 éves és ilyen fotókat készített a csokigolyókról. Hát nem fantasztikus? Na ugye, én is ezt mondom. De hogy kvittek legyünk, ha én mondom neki, hogy “nagyon büszke vagyok Rád Brúnóka”, akkor ő szépen visszamondja, hogy “én is nagyon büszke vagyok Rád Anya”:):), mert nemcsak ügyes fotós, hanem szupercuki is – ha nem mondtam volna. Cukiskodás után pedig fotózgatunk. Bár így én már lehet, hogy nem sokáig. Végre lesz egy kis kollégám, aki kattintgat helyettem – mennyivel egyszerűbb lesz így minden. Ha a sütést is lepasszolhatom neki, kereshetek magamnak új feladatokat. Mondjuk fotózhatom őt:)

Addig is íme a recept. No nem a csodagyerekhez, hanem a csokigolyókhoz:

csokigolyok

 Ez a fenti egy az egyben Brúnó fotója.

csokigolyok 2

 Ez a kettő pedig szintén az ő fotója, csak egy kicsit meg vannak vágva, mert nagyobb volt az eredeti kép.

csokigolyok 3

 

Hozzávalók kb. 20 db-hoz:
14 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 db tojás
10 dkg cukor
5 dkg étcsokoládé megolvasztva
3 dkg cukrozatlan kakaópor
6,5 dkg liszt
2 teáskanál őrölt fahéj

5-8 dkg mascarpone

2 evőkanál porcukor
1 teáskanál őrölt fahéj

 

1. A puha vajat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat és az olvasztott étcsokoládét és alaposan összekeverjük.

2. A kakaóport, a lisztet és a 2 teáskanál őrölt fahéjat összeforgatjuk  és a tojásos keverékhez adjuk. Kikeverjük, majd sütőpapírral bélelt kisebb sütőtálba (kb. 20×20 cm) kanalazzuk és 180 fokos sütőben kb. 30 percig sütjük.

3. Ha kész, megvárjuk, míg teljesen kihűl, majd kézzel szétmorzsoljuk és megmérjük. 15 dkg-onként kb. 2,5 dkg mascarponét adunk hozzá és kézzel összegyúrjuk.

4. Az így kapott masszából kisebb golyókat formázunk és (azonnal, vagy 1 óra hűtő után) fahéjjal elkevert porcukorban hempergetjük meg.

brunofotos

 Ez értelemszerűen nem Brúnó fotója. Az már fekete mágia lenne, ha fotózás közben még saját magát is tudná fotózni:)  Ez csak simán az én fotóm.

Csokis-epres emeletes desszert

A március tipikusan az a hónap, amikor már unalmasak a banános, narancsos, mandarinos édességek, látszik az eper, a málna és a barack az alagút végén és már a fél karunkat odaadnánk egy üde, áfonyás nyári sütiért is, hogy a meggyes pitékről ne is beszéljünk. Na ilyenkor kell kinyitni a mélyhűtőt és elhasználni a tavaly elrakott gyümölcsöket. Ha jó kisdobos voltál, márpedig miért is ne lettél volna az, akkor beosztottad a készleteket – ami nálunk azt jelenti, hogy addig-meddig tartogatjuk vészhelyzet esetére a nagy becsben tartott gyümölcsöket, míg végül még akkor is lesz, amikor már rég tele lesznek a piacok a friss gyümölcsökkel…:) – Szóval beosztottad, minden második hónapban megengedtél magadnak pár szem málnát, ha jól viselkedett a család, egy doboz epret kiolvasztottál karácsony környékén, de hála a tavaly nyári gondos dobozolásnak még mindig van ott pár adag. Pár adag, amit most végre felhasználhatsz. Kezdheted egy ilyen kis bemelegítéssel. Krémes, csokis is, epres is és szupergyorsan elkészül.

epres csokis poharkrem

Hozzávalók:
4 dl habtejszín
50 g étcsokoládé
4-5 teáskanál porcukor
150 g eperpüré

1. Elkészítjük az eperpürét: a kiolvasztott epret botmixerrel turmixoljuk.
2. Megolvasztjuk az étcsokoládét, majd félretesszük kicsit hűlni – de ne dermedjen meg, mert akkor kezdhetjük elölről.
3. A habtejszínt a porcukorral felverjük, majd kettéosztjuk.
4. A tejszín egyik feléhez hozzáadjuk a megolvasztott, kicsit kihűlt étcsokit és jól elkeverjük, a másik feléhez hozzáadunk kb. 100-120 g eperpürét és azt is jól elkeverjük. Kóstoljuk meg, ha szükséges, adjunk még hozzá porcukrot/eperpürét.
5. Poharakba adagoljuk a krémeket: alulra kerül a csokis tejszínhab, rá az epres tejszínhab és hogy még szebb és jobb legyen, a tetejére adagolunk egy kis eperpürét is.

 

(Megtalálsz a facebookon is, ha nagyon keresnél. Itt az oldalam.)

 

epres csokis krem fekvo 2

epres csokis krem fekvo

Banános-áfonyás desszert

Ez itt a tökéletes túlélő desszert. Mit tudunk róla? Édesnek édes, villámgyorsnak villámgyors, szépnek szép és még majdhogynem kímélő. Egy nagy szelet Dobos-tortánál biztos, hogy könnyedebb, szóval ha munka után a vacsora végén még kívánsz valami édességet, de nem akarsz másnap órákat az edzőteremben tölteni, akkor ez pont jó lesz. A banán helyett lehet egyébként ananászt, jobb napokon majd epret, málnát is használni.

 

joghurtosafonyasbananos

Hozzávalók 4 adaghoz:
4-50 dkg natúr joghurt
3-4 evőkanál méz
8 db zabkeksz
3 db banán
5 dkg szárított áfonya
5 dkg étcsokoládé

1. A zabkekszet apró darabokra törjük (legegyszerűbb egy zacskóba tenni és klopfolóval ütögetve felaprítani), a banánt felszeleteljük, a csokoládét felaprítjuk.

2. A joghurtot kikeverjük a mézzel és előkészítünk 4 db 2 dl-es poharat.

3. A poharak aljába mézes joghurtot kanalazunk, rászórunk egy adag kekszmorzsát, erre tesszük a banánszeleteket és megszórjuk szárított áfonyával. Ezután ismét joghurt következik, majd a tetejére ismét kekszmorzsa, banán és áfonya, és végül egy kis aprított étcsokoládé.

A facebookon is megtalálsz, ha keresnél, itt az oldalam.

bananos fekvo

(Lisztmentes) szuperegyszerű diós keksz

Villámgyorsan elkészül, kicsit olyan, mintha csokis lenne, közben meg nem is, de cserébe liszt az nincs benne, úgyhogy egy fokkal feljebb léphetünk a bűnözésmentesség felé tartó létrán. Jó, a cukor az cukor, de mindent nem lehet kiiktatni, ha édességet akarunk. Megpróbálhatjátok alternatív édesítőkkel, de azért nem vállalok felelősséget:)

dios keksz 001

Hozzávalók:

16 dkg dióbél
8 dkg cukor
3 dkg cukrozatlan kakaópor
2 tojásfehérje
1 mokkáskanál házi vaníliakivonat

1. A diót ledaráljuk és félretesszük. A cukrot összekeverjük a tojásfehérjékkel és a vaníliakivonattal, majd hozzáadjuk a kakaóport és a darált diót és összekeverjük.
2. Sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit és előmelegítjük a sütőt 160 fokra.
3. A masszából kis golyókat formázunk, a tepsire helyezzük őket és tenyérrel, vagy egy pohár talpával kissé ellapítjuk őket. 12-15 perc alatt készre sütjük.

dios keksz 2

Csirke cacciatore - mascarponés-paradicsomos csirke

Elkészíteni könnyebb, mint leírni a nevét, ennyit elárulok. Olaszosoknak különösen ajánlott, paradicsom-bazsalikom rajongóknak pláne! Utána meg jöhet egy jó tiramisu. Mint ez itt például.

paradicsomos bazsalikomos csirke

Hozzávalók:
3 db csirkemell (bőrével, vagy anélkül)
10 dkg mascarpone
2 db 400 grammos konzerv hámozott egész paradicsom
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só, bors
2 nagy maroknyi friss bazsalikomlevél

1. A vöröshagymát és a fokhagymát felaprítjuk és kevés olívaolajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a hámozott paradicsomot, a nagyobb darabokat szétnyomkodjuk, enyhén sózzuk, borsozzuk és 15-20 perc alatt sűrűre főzzük.
2. Közben egy serpenyőben kevés olívaolajon megpirítjuk a félbevágott csirkemelleket, majd egy sütőtálba tesszük őket. Ha besűrűsödött a szósz, beletépkedjük a bazsalikom felét és hozzákeverjük a mascarponét. A paradicsomos szószt a csirkemellekre öntjük.
3. 180 fokos sütőben kb. 25-30 percig sütjük, majd friss bazsalikommal megszórva tálaljuk. Köretként polentát, főtt tésztát vagy rizst kínálunk hozzá.

csirke cacciatore

3 ellenállhatatlan csokitorta

Már szinte várom, hogy hétvége legyen és jöjjön a válogatás:) Most megrendelésre ismét csoki van a főszerepben, 3 olyan torta, amit nem lehet abbahagyni.

A legnagyobb kedvenc, a Mississippi mud pie. A csokitorta. Recept itt.

csokitorta-allo

csokitorta-fekvo csokitorta-fekvo-2

Aztán egy nagyon mogyorós csokitorta, a 3 közül a leggyorsabban elkészíthető. (Egy kis olvasztott csokival is meglocsolhatjuk, ha ez még így nem elég véletlenül:) Recept itt.

mogyoros_csokitorta_fekvo

És végül egy csokis pite, amiben szintén van egy kevéske csoki:) Recept itt.

csokitorta_570

csokitorta_3

Rákóczi túrós pohárban

A Rigó Jancsi és a túró rudi torta poharas verziója után íme egy újabb kanalas orvosság. Én mondom nektek, hogy receptre kellene felírni ezeket a túrós édességeket, istenbizony’ gyógyító erejük van:) (Na jó, egy laktózérzékenynek nem ajánlanám, de amúgy…simán!)

rakoczi_turos_poharban_2

Hozzávalók kb. 6 adaghoz:

Habcsókok:
1 db tojásfehérje
4 dkg porcukor

Túrókrém:
50 dkg túró
3 dl tejföl
1 dl habtejszín
8 dkg porcukor
1 tasak vaníliás cukor (bolti, vagy 10 g házi)
1 citrom reszelt héja

sárgabarack lekvár

vajas keksz (bolti, vagy házi – recept itt)

1. Előmelegítjük a sütőt 140 fokra és sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit.

2. A tojásfehérjét a porcukorral kemény habbá verjük és a sütőpapíros tepsire kis csúcsos kupacokat adagolunk (kiskanállal).  15-20 percig sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

3. Ha a habcsók kihűlt, elkészítjük a túrókrémet: A tejszínt felverjük, a túrót kikeverjük a porcukorral, vaníliás cukorral, a tejföllel és a citrom héjával, majd összeforgatjuk a tejszínhabbal.

4. Kb. 2 dl-es poharakat készítünk elő és összeállítjuk a desszerteket: a pohár aljába széttördelt vajas keksz darabokat szórunk, rákanalazunk egy adag túrókrémet, rá lekvárt, megint kekszet, megint túrókrémet, lekvárt és a tetejére pár szem habcsókot.

 

Ez pedig itt a facebook oldalam.

rakoczi_turos_poharban

 

Forrás: Nők lapja konyha – legújabb száma

Sütipecsétes kekszek

A legmenőbb kekszek a sütipecsétes kekszek. A gyerekek köreiben mindenképp, de én még olyan felnőttet sem láttam, aki ne csodálkozott volna rá, hogy “milyen cuki”:) Karácsonyos, nem karácsonyos, feliratgyártós, home made, i love you, vagy épp eat me feliratos, teljesen mindegy, csak legyen!! Most ráadásul nagy akció van a Gasztroshopban, a legtöbb sütipecsét gyártó kütyü akciós, úgyhogy hajrá! Nézzetek szét itt!

karacsonyi-pilota-3-fekvo

545489_10151059469292765_865095739_n

 

kokuszos_21

csokis-keksz-fekvo

csokis-keksz-nutellaval-01_570

Kisokos külföldi receptekhez

Végre megvan ez az elveszettnek hitt tábla is! Ha gyakran használsz külföldi recepteket, akkor jól fog jönni. Ott van a szuperguszta csokitorta, nekiállnál, de aztán jönnek a kérdések: hány dl egy cup? Na és a 300 Farenheit az hány Celsius fok? És mennyi az az 1 Tbsp? Ismerős? Akkor lehet nyomtatni, kiragasztani a konyhafalra és okosan nem eltéveszteni a mértékegységeket a jövőben.

Köszönet érte Dorkának, az Otthonka blog Dorkájának!!

puffin-szülinap-570

Dupla Nutellás-málnás csokitorta

Nagy levegő, úgy vigyázzatok, hogy már a hozzávalók mennyiségének olvasása hizlal:) De hát ilyen ez az édességesdi: ha ütőset akarsz, akkor oda kell tenni magad és nem bohóckodhatsz himihumi light-os desszertekkel. Márpedig ez igazi nehézbombázó. Csak Te nem leszel az, ha megeszed az egészet:) Mármint bombázó. Nehéznek nehéz leszel, az tuti:)

nutellas mogyoros

Hozzávalók 26 cm átmérőjű tortaformához (vagy 2 db 18-cm-eshez):

A tésztához:
225 g vaj
150 g cukor
6 db tojás
200 g étcsoki
100 g Nutella
50 g darált mandula
130 g liszt
100 g málna (mirelit, kiolvasztva)

A Nutellás krémhez – ez duplázható is:)
125 g vaj
90 g porcukor
4 evőkanál Nutella
fél dl tejföl
100 g étcsokoládé

A tetejére:
5-10 dkg sótlan mogyoró apróra vágva

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra és előkészítünk egy 26 cm átmérőjű (szilikon) tortaformát. A tésztához való 200 g csokit megolvasztjuk, majd félretesszük hűlni. A málnát kiolvasztjuk és lecsepegtetjük.

2. A vajat megolvasztjuk és kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat és összekeverjük. Hozzáadjuk a Nutellát és az olvasztott csokit és jól elkeverjük.

3. Jöhet a liszt és a darált mandula, azokat is elkeverjük benne és a kész masszát a tortaformába öntjük. Beleszórjuk a málnát és sütőbe toljuk. Kb. 20-25 perc alatt készre sütjük (tűpróba) és hagyjuk kihűlni.

4. Míg hűl a torta, elkészítjük a krémet: a 100 g csokit megolvasztjuk és hűlni hagyjuk. A puha vajat kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a Nutellát, a tejfölt és az olvadt csokoládét és alaposan összekeverjük. A krémet minimum 30 percre hűtőbe tesszük.

5. Ha kihűlt a sütemény és a krém is megdermedt egy picit, akkor összeállítjuk a tortát: a tortát félbevágjuk, az alsó lapot megkenjük a Nutellás-csokis krém 2/3-ával, ráhelyezzük a másik lapot és a tetejére rákenjük a maradék krémet.

6. Apróra vágott sótlan mogyoróval megszórjuk, hogy még szebb legyen:)

 

Ez pedig itt a facebook oldalam, ha esetleg keresnéd. 

nutellas mogyoros2

 

Ez volt a Segítsütim egyébként, csak kicsit átszerkesztettem, hogy ne áztassa el a mirelit málna, meg hogy még durvább legyen a krémes rész.

ú

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!