Csak a Puffin

Két szuper szaloncukor házilag

Mert még szaloncukrot is gyárthatunk házilag, bizony. Pepecselős, nyilván pepecselős az a munka, aminek a végeredménye egy 3×2 cm-es csokidarabka, de ha csapatban csináljátok, páran összeálltok és adjátok egymásnak egyik “munkaállomásról” a másikra, mint egy jó öreg futószalag mellett, akkor lehet ezzel haladni. Főleg ha szól mellette a karácsonyi zene és kortyoljátok a forralt bort. A nedű adagok növelésével ugyan lassul a munkamenet, de cserébe még jobb lesz a hangulat:)

konyakos szilvas (1)

Konyakos-szilvás-marcipános

Hozzávalók kb. 20 db-hoz:
10 db aszalt szilva
4-5 evőkanál konyak
200 g marcipán

1. Az aszalt szilvát meglocsoljuk a konyakkal és állni hagyjuk 1-2 órán át. Ha letelt az idő, lecsepegtetjük, papírtörlővel kicsit felitatjuk róla a nedvességet és félbevágjuk.

2. A marcipánt két folpack darab között kinyújtjuk, majd 4-5 cm széles csíkokra vágjuk.

3. Az alkoholos aszalt szilvadarabokat bebugyoláljuk a marcipánnal, sütőpapíros tálcára helyezzük és hűtőbe tesszük.

4. Vízgőz felett, vagy alacsony lángon, kis lábasban – folyamatos kevergetés mellett – megolvasztjuk az étcsokoládét és pár csepp étolajat adunk hozzá. Az előkészített töltelékeket megforgatjuk a csokoládéban, úgy, hogy mindenhol érje csokoládé, majd egy kiskanál, vagy bonbon mártóvilla segítségével lecsepegtetjük róluk a felesleget. A sütőpapíros tálcára helyezzük a csokis szaloncukrokat és hűtőbe tesszük, hogy megdermedjenek. Ha megdermedtek, selyempapírba tekerjük, és (kb. 12×15 cm méretű)  díszcsomagoló papírba csomagoljuk, két végükön megtekerjük és színes szalagokat kötünk rájuk.

 

mandulás citrusos

 

 

Mandulás-gyömbéres
Hozzávalók kb. 15 db-hoz:
3 evőkanál cukor
4-5 evőkanál víz
15 dkg fehér csokoládé
10 dkg darált mandula
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 citrom reszelt héja

1. A vizet és a cukrot egy lábasba mérjük és addig melegítjük, míg a cukor teljesen el nem olvad. Beletördeljük a fehér csokoládét és – alacsony lángon, folyamatos kevergetés mellett – megolvasztjuk.

2. Hozzáadjuk a mandulát, a gyömbért és a citrom héját és összekeverjük. Ha kész, hűvös helyen hűlni hagyjuk, majd hűtőbe tesszük 1 órára.

3. Ha megdermedt, nudlikat formázunk belőle és a fentieknek megfelelően bevonjuk csokoládéval és díszcsomagolással látjuk el.

szaloncukrok hazilag

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Dokika says:

    🙂 igen, ezekkel vigyázni kell, mert párolognak.

  2. Era M says:

    Ez a szaloncukor tényleg szuper! Ajándékba készítettem, félek is, hogy elfogy karácsonyig…:-)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!