Csak a Puffin

Pöttyös túró rudi - gyárlátogatás

Mivel Balatonfüreden és környékén viszonylag kevés – kb. 2 – gasztroevent van egy évben, egészen felvillanyozott ez a meghívás, gondoltam, most aztán bepótolok minden kihagyott rendezvényt és megspórolt utazást, kerül amibe kerül, én elmegyek ebbe a gyárba. De hát hogyne mentem volna, elvégre a túró rudi gyárba hívtak. Akkor is, ha innen nézve a világ végén van. Nyilván egy alufelni gyártó üzembe nem mentem volna, de a túró rudi gyárba? Hát hogyne már. Főleg, hogy 10-ből legalább 4 olvasóm a túró rudi torták miatt szeret. Ugye, hogy Te is. Mondtam én:) Már csak miattatok is el kellett mennem erre a tanulmányútra, így erőt vettem magamon és tényleg átszeltem az országot ezért a túráért, ahogy erről itt már akkor, egy héttel ezelőtt élőben is blogoltam.

Az üzem kívülről csak diszkréten pöttyös, de legalábbis nem csíkos:), belül aztán klasszik üzemépület, pöti étkezde, akarom mondani kantin szigorúan piros pöttyös terítőkkel, függönnyel és békebeli menzahangulattal. Nem sűrűn járnak itt látogatócsoportok, ez azért nem egy turista látványosság, bár biztos vagyok benne, hogy sok gyerek jönne inkább ide osztálykirándulásra, mint hogy 3 éven belül ötödszörre is megnézze az egri várfalat. (been there, done that) Erre nyilván nincs lehetőség, szigorú élelmiszerbiztonsági előírások vannak és nagy elővigyázatosság, nem lehet csak úgy ki-be járkálni.

Ha viszont protkósként bejutottunk, akkor végigmentünk az egész gyártási folyamaton. Tejből túró, túróból rudi, rudiból csomagolt rudi. Röviden ennyi a folyamat, no big deal:) Na persze, leírni könnyű:) Mindez óriási nagy volumenben, de hát valahogy elő kellett állítani azt az 5 milliárd rudit, amit az elmúlt 45 évben legyártottak. Kispályásan ezt nem lehet.

Mindig is imádtam a “hogyan készült” sorozatokból a futószalagos gyártósorokat, ahogy beraknak egy képet a gép alá és puzzle lesz belőle például, (igen tudom, lehetne izgalmasabb is az életem:), szóval ezek után nyilván ez a része tetszett a legjobban a gyártásnak. Nem mintha túró rudi torták jönnének a szalagon, de akkor is, hihetetlen jól néz ki, ahogy jönnek sorban a kis rudik, sorakoznak, aztán kapják a csokiadagot, dermednek, aztán spuri a csomagolószakaszra és nemsokára már dobozban várják a raklapos utazást. Közben persze ellenőrzik sokszor, méret, íz, zsírtartalom és még sok-sok szempontból, de hát ilyen ez a rudibusiness.

Imádtam én már sörgyárban is időzgetni, pedig sört egyáltalán nem iszok, de ez a rudigyár, hát ez tényleg nagyon kellemes kis üzem volt. Nem esett rosszul a csokiillat, bevallom őszintén, elszippantgattam volna ott a levegőt hosszabban is, pláne, hogy a bendőm is rendben volt, mert minden folyamat után megkóstolhattuk a rudit. Teljesen más az íze egyébként akkor, amikor lejön a gyártósorról. Az még a “márezsemolyanmintrégen” típusú nyafogóknak is ízlene:)

Nagy gyár, sok ember: több mint 200 fő dolgozik a rudigyárban, ahol, vigyázz, spoiler: egyértelműen a csomagolószakaszon van a legjobb hangulat, a futószalagos-laboratóriumos-túróelőállítós termekben csak a gépek kattognak szinte, a csomagolásnál viszont már barátságos a hangulat. Ha jelentkeznék munkára, biztos oda kéretném magam:) Vagy lennék én a főkóstoló mondjuk. Vagy a potyázó. Vagy ilyesmi. A 45 év az olyan sok, hogy bőven nem éltem még a nyitáskor, sőt, az első párszázezer darab legyártásán is már rég túl voltak, mire én egyáltalán megszülettem, ehhez képest pláne, de önmagában is hihetetlen, hogy van egy valaki, aki 42 éve dolgozik már a gyárban. 42. Jó sok, ugye? Intézmény. Mr. Túró rudi. Történt egysmás azért 71 óta…Cserébe szerény, csendes, őrzi a rudikat és figyel nagyon, de nem nyilatkozik a tv-nek. Egy mondatot sem. Meg is értem, én sem nyilatkoznék:)

A túró rudi egyébként eredetileg túró mignon volt, amit tejipari szakemberek egy moszkvai tanulmányút után találtak ki és fejlesztették több mint 10 éven át. Lehet, hogy ha akkor olyan lett volna a felállás, hogy Amerikába mentek volna tanulmányútra, akkor most nem túró rudit majszolgatnánk, hanem marshmallowt tartanánk a tűzbe, vagy oreo kekszet ropogtatnánk, de ez már nem derül ki sosem.

Hálistennek hamar rájöttek, hogy ez a mignon nem túl jó név, és átkeresztelték túró rudira, aminek a reklámozását kapásból be is tiltották, merthogy “erkölcstelen”. Haha, erkölcstelen, hello 60-as évek. Először amúgy Budapesten kezdték a gyártást, és csak amikor kinőtték a budapesti üzemet, akkor települtek át előbb Nyíregyházára, majd mai helyére, Mátészalkára.

A csomagolás és a név is telitalálat lett, így szépen lassan bekúszott a hétköznapokba a túró rudi, 91-re már 1 millárd darabot gyártottak. A marketinggépezet remekül megy, még jobban fut a rudiszekér a 90-es évek óta, bővült is a kínálat, van már sok ízesített rudi, guru és bonbon is, de még mindig a natúr, étcsokis a legmenőbb. De csak itthon. Bármennyire is szerették volna, külföldön lábat vetni nem sikerült. Hiába próbálkoztak újra és újra, egyszerűen nem megy máshol a túró rudi. Csak a külföldön élő magyarok ennék szívesen, de nekik meg kiviszik a rokonok. Már ha marad az út végére..:)

Több kép itt, a facebookon.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!