Csak a Puffin

Pisztáciás brownie

Elmaradt idén a síelés, legalábbis nekem. Ok, tavaly is, de az más, síszezonban született Brúnó, előtte enyhén risky lett volna a projekt, utána meg még csepp volt, gondolom, azért sem osztott volna “legjobb anyuka” díjat a védőnő, ha 1 hónaposan elvisszük síelni. Na nem őt, hanem a kisbabát. Aztán ősszel kitaláltam, hogy szerintem idén el kellene mennünk, visszük Brúnót is meg pár nagyszülőt, vagy valahogy csak lesz, de menjünk, mert az milyen jó lesz. Ennek aztán az lett a vége, hogy mi Brúnóval maradtunk itthon a nagyszülőkkel, Laci meg elment a barátainkkal egy hétre. Win-win, ha? Fenét:) Mondanom sem kell, hogy most volt eddig talán a legjobb csapat, úgyhogy nem kicsit sajnáltam, hogy nem voltunk ott. Nem maradt más választásom, minthogy reméltem, hogy most pont nem lesz jó a hangulat: semmi röhögés, semmi jókedv:) és így nem maradunk ki semmi jóból. Javasoltam is Lacinak, hogy esetleg olvasson fel kortárs verseket a hangulat “fokozása” érdekében, vagy beszélgessenek az optimumszámításról, de sajnos nem jött be a terv..:) A síelés klassz volt, mint mindig, itthon meg legalább készült egy-két finomság, mint például ez a brownie, amit a szuperjófej anyukám fordított nekem a Marie Claire magazin honlapjáról. Karamellszósz járt volna mellé, az csorog ott a kanálról, de nem írom le, mert nem lett jó az állaga. Tejszínhabbal is kiváló lesz.

Hozzávalók 18 cm-es formához:
130 g étcsoki
100 g vaj
2 db tojás
80 g cukor
35 g őrölt pisztácia (sótlan)
30 g liszt
50 g pisztácia (sótlan)

+ karamellszósz/tejszínhab a tálaláshoz

1. A sütőt előmelegítjük 200 fokra és előkészítünk egy 18 cm átmérőjű tortaformát.
2. A pisztáciát száraz serpenyőben megpirítjuk, majd felaprítjuk (nem túl apróra).
3. A vajat egy lábasban közepes lángon megolvasztjuk, majd beletördeljük az étcsokit és addig kevergetjük, míg az is teljesen elolvad.
4.. A cukrot a tojással gépi habverővel kikeverjük, majd a csokis lábas tartalmához adjuk és átkeverjük. Beleszórjuk a lisztet és a darált pisztáciát és elkeverjük, majd hozzákeverjük a pisztáciadarabokat is és a tortaformába öntjük és kb. 15 percig sütjük.

(Eredetileg nincs benne őrölt pisztácia, de szerintem úgy sokkal jobb lesz az íze.)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. hmmm, hát attól még elvileg nem kellene sok mélyedésnek lennie, ha liszttel helyettesítetted. ha nem, akkor lehet – bár nem próbáltam úgy:)

  2. Anonymous says:

    Szia!Szilikonos sütőformában sütöttem. Az őrölt pisztácia kimaradt belőle. Lehetséges, hogy ezért lett az alján sok mélyedés?

  3. Anonymous says:

    Darált mandula várt felhasználásra, így azzal és darabolt pisztáciával készült, így is finom lett, köszönjük az ötletet 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!