Csak a Puffin

Csokis-mogyorós torta - Snickers-tesó

Na itt jött el az a pillanat, amikor be kellett ismernem, hogy szeretem Rachel Allent. Szívből. Örökre. Csinálhat bármit, megbocsátom. Isteni süti. Uh, nagyon komoly. Jó, mondjuk a répatorta és a cheesecake is übergigaszuper lett, úgyhogy nem most jöttem rá, hogy tud sütni, dehát a liezonnak meg kell lenni, hogy aztán egy kellően patetikus pillanatban elhangozzon a “szeretlek”… ugye?:)  Főleg úgy, hogy még beletettem egy kis doki-twistet…haha. Rachel és én: nyerő páros:)

Rachel Allen: Favourite food at home című könyvéből:

Hozzávalók:

1 adag linzertészta:
11,25 dkg vaj szobahőmérsékleten
25 g cukor
1 tojás
175 g liszt

Mogyorós réteg:
50 g vaj
75 ml tejszín
100 g cukor
150 g sótlan mogyoró

Csokis réteg:
200 ml tejszín
200 g étcsoki

1. Elkészítjük a linzertésztát: mindent összegyúrunk, folpackba csomagoljuk a gombócot és pár órára hűtőbe tesszük (ezt akár előző nap is megtehetjük).
2. A tésztát kinyújtjuk és kibélelünk vele egy 25 cm átmérőjű, minimum 3-4 cm mély sütőformát. Félórára hűtőbe tesszük, közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
3. Kivesszük a hűtőből, a tésztára teszünk egy nagy darab sütőpapírt, rá egy nagy halom szárazbabot és vakon sütjük 20 percig. (A sütőpapír+bab helyett az is megoldás, ha rengetegszer megszúrkáljuk villával a tésztát, vagy kerámia pitesúlyt használunk.)
4. Ha kész, kivesszük a sütőből és megvárjuk, míg teljesen kihűl. Mármint nyilván nem állunk mellette és huhukoljuk, hanem elmegyünk és csinálunk valami értelmeset addig.

Például megcsinálhatjuk a mogyorós krémet:
1. A mogyorót száraz serpenyőben kicsit megpirítjuk (óvatosan, ne égjen meg!), majd kivesszük és apróra vágjuk.
2. A vajat, a cukrot és a tejszínt egy kis lábasban összeolvasztjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott mogyorót és jól elkeverjük. Félretesszük ezt is hűlni. (ezen a ponton már tényleg érdemes valami értelmes kiegészítő tevékenységet beiktatni).

Ha kihűlt a tészta és a krém is, akkor összetesszük, amink van, vagyis a krémet egyenletesen eloszlatjuk a tésztán, majd úgy ahogy van, betesszük a hűtőbe. 1-2 óra múlva hozzálátunk a csokis réteg elkészítéséhez:

Ehhez a tejszínt egy kis lábasba tesszük, felforrósítjuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről és belekeverjük a kockákra tördelt csokit és addig kevergetjük, míg teljesen elolvad a csoki.

Ha ez megvan, akkor kivesszük a hűtőből a sütit, a tetején egyenletesen elkenjük a csokikrémet, és még utoljára visszatesszük kicsit a hűtőbe, hogy a csokis réteg is dermedjen egy kicsit.

Doki-twist:
Emlékeztem, hogy a narancs és a mogyoró nem rossz együtt, ezért én a tésztára vékony rétegben kentem egy adag narancslekvárt és csak arra öntöttem rá a mogyorós krémet. Elég jó ötlet volt. Ajánlom nektek is. Valószínűleg a felső csokis rétegbe is lehetne tenni reszelt narancshéjat, az sem ártana neki.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Anonymous says:

    milyen mogyorót használtál? földi vagy török?

  2. Andoc says:

    úúú, az a csoki de szép rajta… recept félrerakva:)

  3. 🙂 akkor nekünk nem sok maradt, ahogy elnézem:) flatcat – valahol külföldön vettem x éve…:( sokat segítettem, ha?viki – igazad is van:)

  4. Benc-E-moke says:

    ez durva! 🙂 Dokikám, nézz be hozzánk, hagytam ott vmit Neked. 🙂 – Emőke

  5. flatcat says:

    Öööö…Azok a tányérok…Komoly áldozatokat tudnék hozni értük! :)))(persze a süti is jó, na, persze hogy az 🙂 )

  6. Bianka says:

    ez ütős és nagyon finom, azt hiszem megbarátkoznék vele :))))

  7. Csibe says:

    Azt a kis szeletet itt hagyom, a többit viszem!!!

  8. 4Gyerek says:

    hű, ha én ebből most egy icipici morzsácskát kaphatnék….


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!