Csak a Puffin

Brownie 3.

A múltkori háromszintes brownie sikere után megvolt már a fejemben ez a kis torony, málnapüré meg még úgyis volt, úgyhogy jöhetett az építkezés. Sütöttem 1 adag brownie-t egy 26 cm átmérőjű tortaformában. Fogtam egy poharat, köröket vágtam ki vele a brownielapból. Megcsináltam a málnás krémet, fogtam egy brownie-szeletet, jó sok krémet raktam rá, elegyengettem, aztán fogtam egy másik brownie szeletet, azt félbevágtam lapjával, hogy fele olyan vastag legyen, rátettem óvatosan a krém tetejére, kicsit igazítottam még a krémen, és csináltam még pár ilyen tornyot, aztán beraktam mindet a mélyhűtőbe kb 1-1,5 órára. Kivettem a mélyhűtőből, közben elkezdtem étcsokit olvasztani egy kis lábasban, mikor megolvadt, hozzákevertem pár csepp olajat, majd a még hideg brownie tetejére kentem, ami a hidegtől egyből meg is dermedt. Hát így készült a szép kis browniem.

 

Brownie alap:
100 g étcsoki
100 g vaj
125 g cukor (a fele is elég)
1 nagy tojás
55 g liszt

Málnahab:
280 ml tejszín
100 g porcukor
150 g málna

1. A csokig megolvasztjuk és félretesszük. A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojást és végül a lisztet, és jól kikeverjük, végül hozzáadjuk a csokit és ha simára kevertük, a tortaformába öntjük.
2. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
3. Kb 40 percig sütjük. Ha kész, elzárjuk a sütőt, az ajtaját kinyitjuk és hagyjuk kihűlni a sütit. (kell neki legalább 2 óra)
4. Elkészítjük a málnahabot. A tejszínt kemény habbá verjük, a málnát leturmixoljuk és a porcukorral együtt a tejszínhez keverjük.
5. Ha a süti teljesen kihűlt, összeállítjuk a tornyot a fentiek szerint és kész.

Orange curd

Vagy ha citromot használunk, akkor lemon curd. Csodálatos napok állnak mögöttem, fokozhatatlan izgalommal várom, hogy végre április legyen. (Irónia, örökbefogadtalak.:)
Csőtörés, csőgörény, tb, hol ne folytassam??? Ha nem lett volna a Harlem a múltkor, meg a VVV vacsora, meg még pár dolog, úgy törölném ezt a hónapot a kalendáriumomból, hogy nyoma sem maradna.. Ér panaszkodni? Ér. És ér beletemetkezni a sütésbe? Ér. Akkor tessék, itt van egy kis kiegészítő, ami jó, ha mindig kéznél van. Jól jön például macaronhoz, tortákhoz, bárhova. Sőt, ha szeretsz veszélyesen élni, akár még magában is kanalazhatod.

Ha jól emlékszem, Salsa Orsitól származik az eredeti recept, ezt variáltam naranccsal most.

Hozzávalók:
2 közepes méretű narancs (én 1,5 narancsot használtam, de azok nagyon nagyok voltak, egyenként 250 grammosak)
15 dkg cukor
5,5 dkg vaj
3 tojás

A narancsok héját egy kisebb lábasba reszeljük, belefacsarjuk a levüket, hozzáadjuk a cukrot és a vajat és az egészet gőz fölött addig kevergetjük, míg a cukor és a vaj teljesen elolvad. Ha kész, levesszük a tűzhelyről és félretesszük, míg szobahőmérsékletűre hűl. Ha kihűlt, beleütjük a tojásokat, kézi habverővel jól elkeverjük és kis lángon 12-15 percig kevergetjük, míg besűrűsödik. Mivel a végén maradhat benne tojásfehérje darabka, vagy bármi más, ami nem krémes, ezért érdemes a legvégén átpasszírozni egy sűrűszövésű szitán.

Jó hír cserébe: Újra működik a Gasztrotipp, nyomulunk a Húsvéttal. Gyertek, olvassátok, töltsetek fel kafa húsvéti recepteket!

(Még mindig) Vendégem Vagy Vacsorára

A tavalyi sikeres első évad után, elindul a második évad. Barátaimmal, a JAMVILD közösség tagjaival, mely egyébként azóta a pécsi lakathalmon is megpecsetélte barátságát, úgy döntöttünk, hogy belevágunk még egyszer és elindítjuk a második évadot, mert hát elég jól sikerült az a 7 este, amit tavaly a VVV keretében együtt töltöttünk. Úgyhogy stay tuned, jönnek a vacsorák, a felállás ugyanaz, az alapokról itt olvashattok, holnap kezdődik a móka, a tavalyi győztes, V főz elsőként. A szabályok kicsit változtak az eredetihez képest, most kell lenni valami fix témának, ami köré felépül az este – de hogy az egy nemzet, egy film, egy zene, vagy egy szín, vagy bármi más, az teljesen mindegy. A pontozás annyiban módosult, hogy most maximálisan 15 pont adható, ebből 10 az ételekre és 5 az egyebekre. Az első menü és szedettvetett kis logócskánk:

Aki készít nekem egy szebb logót ugyanezekkel a feliratokkal nem letöltött képből, hanem saját rajzból, annak készítek egy általa választott sütit és személyesen adom át:) Emailben lehet jelentkezni: doctorpepper7(kukac)gmail(pont)com.

Krémsajtos-málnahabos brownie

Mindig mondom L-nak, hogy ismerem, nekem ne kamuzzon, amikor azt mondja, hogy finom, akkor tudom, hogy valami azért nem az igazi, de ezt már kifejtettem egyszer. Persze nekem van igazam, mert most például, mikor ebből bekapta az első falatot, még teli szájjal mondta, hogy “hááát, ez qva jó” és tömte be szépen sorjában. Szóval engem nem ver át, holmi “finom, hidd már el, hogy finom” dumákkal, mikor tudom jól, hogy ilyen reakcióra is képes. Lényeg: ez tényleg fantasztikus kreálmány, a múltkor már egyszer felelőtlenül elszórtam egy “legjobb brownie” minősítést, de most felül kell bírálnom magam, mert ez a legjobb brownie. Tavaly tavaszi delicious magazinból származik a recept, lehetne szebb is, de nem fosztanálak meg Titeket most a recepttől a kép hiánya miatt, úgyhogy ezt kapjátok. A fagyasztott málnának úgyis szezonja van:)

Hozzávalók:
Brownie alap:
200 g étcsoki
200 g vaj
250 g cukor
3 tojás
110g liszt

Krémsajtos cucc:
400 g krémsajt
150 g cukor
fél kk vaníliakivonat (aroma)
2 tojás

Málnahab:
280 ml tejszín
100 g porcukor
150 g málna

1. A csokig megolvasztjuk és félretesszük. A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, és végül a lisztet, és jól kikeverjük, végül hozzáadjuk a csokit és ha simára kevertük, 20×30-as sütőformába öntjük. (Az adag felét készítettem, egy 24 cm átmérőjű tortaformában)
2. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
3. A krémsajtos részhez a krémsajtot a cukrot és a vaníilakivonatot géppel elkeverjük, hozzáadjuk a tojásokat és alaposan elkeverjük. A csokis masszára öntjük, majd kb 40 percig sütjük. Az a jó, ha a szélein a krémsajt kezd kicsit barnulni. Ha kész, elzárjuk a sütőt, az ajtaját kinyitjuk és hagyjuk kihűlni a sütit. (kell neki legalább 2 óra)
4. Elkészítjük a málnahabot. A tejszínt kemény habbá verjük, a málnát leturmixoljuk és a porcukorral együtt a tejszínhez keverjük.
5. Ha a süti teljesen kihűlt, málnahabot kanalazunk a tetejére és kész.

Tapasztalatok: 
A krémsajtos részt a recept eredeti leírása szerint a tojások hozzáadása után a robotgép sebességét növelve én még jól felvertem, mert azt írta a recept, hogy könnyű legyen a krém. Na ettől aztán túl híg lett szerintem, és így a krémsajt réteg elég vékony lett – bár nekünk így tökéletes lett, ha valaki vastagabb krémsajt réteget szeretne, a krémsajt és/vagy a tojás mennyiségének növelésével sűrűbb krémet keverhet, főleg ha nem tolja rá a végén a nagysebességű robotgépet.
A málnahab is elég folyós, így közvetlenül tálalás előtt kanalaztam csak rá.


Na és ma nem zenevideó van, hanem Harlem Globetrotters. Ma ugyanis 15,5 éves késéssel végre élőben láthatom őket. Történt ugyanis kispubi koromban, hogy jegyet szereztünk rém bonyolult módon sok protekcióval a nyíregyházi showra, ami Debrecentől akkor még kb 1 óra autóútnyira volt, és az volt a terv, hogy megyünk négyen, tesóm, a két unokatesóm, meg én. Erre mi történt? Stréber hetedikes Juditkát előző nap kiválasztották, hogy legyen ő a nyolcadikosok ballagásán a “konferanszié”, mely ajánlatot ebben a korban még nem illett visszautasítani. A ballagás viszont délután 5-kor volt, így nem érhettem oda a show-ra, melynek fájdalmát azóta sem sikerült feldolgoznom:):) De most eljött az én időm, ma este látni fogom őket. Nem tudom, a jelenlegi életemben milyen felkérést kaphatnék ma estére, amit “nem illene” visszautasítani, de vissza fogom. 

GBT vagyis GasztroBlogger Találkozó

Kicsit összekuszálódtak a szálak, ezért itt is szólok, hogy hétvégén GBT lesz, ha valaki szeretne jönni, de még nem jelentkezett, vagy szeretne jönni és jelentkezett, de nem kapott értesítést a részletekről, írjon emailt nekem: doctorpepper7(kukac)gmail(pont)com címre.

Mákos pohárkrém

Adva volt egy mákos recept, közepesen gyenge végtermékkel. Az eredeti recept szerint ugyanis a mákos alapot kettévágjuk és szilvalekvárral kenjük meg – hát ez így nem egy nagy flash, mondhatnám azt is, hogy kifejezetten rossz. Bölcs Pepper azonban ezt megérezte, így csak 2 sort kent meg szilvalekvárral, a maradék mákos sütiből pedig egyrészt elkészítettem ezt a pohárkrémet (Lajos Mari most biztos büszke lenne rám:), és még egy másik édességet, de az még nincs lefotózva. Lényeg:

Hozzávalók:
5 tojás
15 dkg vaj
12 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
15 dkg liszt
20 dkg darált mák
1 cs. sütőpor
1 citrom reszelt héja
1 ek rum

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, kibélelünk sütőpapírral egy kb 20×30-as tepsit/sütőformát.
A vajat megolvasztjuk és a cukrokkal habosra keverjük, hozzáadjuk a tojássárgákat, jól kikeverjük, majd jöhet. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, a vajas cukros keverékkel óvatosan elkeverjük.
2. A lisztet, mákot és sütőport elkeverjük, a masszához öntjük, belereszeljük a citrom héját, hozzáöntjük a rumot és lazán összekeverjük, majd a tepsibe öntjük és 20-25 percig sütjük.

Megvárjuk míg kihűl.
A süti  kb 1/4-ét kis kockákra vágjuk és félretesszük, míg elkészül a krém:

20 dkg mascarpone
150 ml tejszín
1 kk vaníliakivonat
4 ek porcukor
1 citrom reszelt héja
2 citrom leve

A tejszínt kemény habbá verjük és összeforgatjuk a mascarponéval, a vaníliakivonattal, a porcukorral és a reszelt citromhéjjal.

Előveszünk 4 poharat, lerakunk az aljába 1 sor mákos sütit, meglocsoljuk a citrom levével, rákanalazunk egy adag krémet, aztán megint mákos süti, citromlével locsolás és a tetejére megint krém. Hűtjük kb 2 órán át.

Kukoricakrémleves

Ha már – kicsi Vú szavaival élve – a meggybefőttnek szezonja van, akkor azt hiszem, a kukoricakonzervnek is szezonja van:) Közben új puffin társadalmi életre kelt, rajta van most már a facebookon is:) lehet csatlakozni, rajongani, virágot küldeni és autogramot kérni (eheh:).

Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
2 ek olaj
1 db közepes krumpli
300 gr konzerv kukorica
9 dl víz
1 kk só
bors

1. A hagymát apróra vágjuk és az olajon üvegesre pirítjuk.
2. A krumplit megpucolva kockákra vágjuk és a hagymás olajon megforgatjuk.
3. A kukoricát a lábasba öntjük, felöntjük 8-9 dl vízzel és felforraljuk. Sózzuk, borsozzuk és kis lángon puhára főzzük, majd levesszük a tűzről, turmixgéppel pürésítjük. Ha selymesebb levest szeretnénk, érdemes a turmixolás után átpasszírozni a levest.

Pirított baconnel tálaljuk.

Zenebona pedig a múlt hét toronymagas győztese: John Legend – Everybody knows

Meggyes-túrós süti

A dumarész még nem a régi, de azért egy sütivel tudok domborítani még ezeken a “remek” napokon is. Abszolút szezonális, meggy minden fáról potyog ilyenkor, úgyhogy bárki könnyedén megcsinálhatja.

Hozzávalók:
10 dkg puha vaj
20 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 tojás
25 dkg túró
1 citrom reszelt héja
4 dl tej
25 dkg liszt
2 kk sütőpor

kb 30 szem kimagozott meggy

1. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra, kivajazunk egy kb 20×40-es tepsit.
2. Egy nagy keverőtálban robotgéppel habosra keverjük a puha vajat és a cukrokat, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, belereszeljük a citromhéjat, majd hozzáadjuk a túrót és tejet. Jól elkeverjük, fokozatosan hozzáöntjük a lisztet és sütőport és simára keverjük.
3. A tésztát a tepsibe öntjük, elegyengetjük, majd egyenletesen beleszórjuk a meggyet, és 35-40 percig sütjük, tűpróbával teszteljük.

Kecskesajtos céklakockák és téli Balaton

Nem vagyok nagy passzban ezen a héten, pedig történnek jó dolgok, csak most rosszak is, de majd csak elmúlik és minden helyreáll. Lényeg, ez is egy kis torony, és ha jól emlékszem, ezt is valamelyik főzős reality-ben láttam. Elég egyszerű, nem beszélek mellé, most nem megy igazán.

Hozzávalók:
1 közepes fej cékla
10 dkg kecskesajt
só, bors
vörösborecet

1. A céklát félbevágjuk, alufóliába csomagoljuk és 200 fokon sütjük 1 órán keresztül.
2. Ha kész, kivesszük és megvárjuk, míg kihűl.
3. Ha kihűlt, meghámozzuk, kockákra vágjuk, alaposan sózzuk, borsozzuk, kicsit meglocsoljuk vörösborecettel, és kockákra vágott kecskesajttal együtt tálaljuk.

Ez minden. Ha jobb hetem lett volna, szebb fotót készítettem volna, de mert nem volt, hát ennyire futotta.

Viszont ha már esik a hó, régóta ígérgetek többeknek téli balatoni képeket. Hát íme, klassz volt.

Leveles tészta kérdés

Adott egy kérdés, segítsetek bloggertársak! Leveles tésztát használni ér, ez eddig ok, de melyiket érdemes? Írjátok meg légyszi a tapasztalataitokat, hogy melyik vált be és melyik nem – beszerzési hellyel együtt. A tante fanny, a tescos, a lidlis, vagy melyik? Emailben vagy kommentben várom az okosságokat. Köszi!

Amíg gondolkodtok, addig adok nektek zenét, klassz kis medzsis klippel, de hiányzó utolsó pár másodperccel:(

Owl city: Fireflies

(A kérdés felvetése mögött az áll, hogy mióta itt lakunk, össze vissza vásárolunk, hol itt, hol ott, és nem bírom megjegyezni, hogy melyik volt jó és melyik nem:) és mikor M barinőm erről kérdezett, nem tudtam neki bölcs választa adni..)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!