Csak a Puffin

Csirkemellfalatok sajtmártással

Ez a recept eredetileg a VVV-játékok egyik fordulójában készült, V tolmácsolásában, aki végül meg is nyerte az egészet. Én meg újra elkészítettem nyáron. Nincs mit mondanom, jó volt. Nem is csoda, hogy nyert!

Hozzávalók:
80 dkg csirkemell
só,bors

A sajtmártáshoz:
4 dl tej
10-10 dkg edami és márványsajt
4 dkg vaj
2 csapott evőkanál liszt
2 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
1 db tojássárgája
2 evőkanál száraz fehérbor
őrölt fehérbors

1. A csirkemellet megmossuk, sózzuk, borsozzuk, apró darabokra vágjuk és kevés olajon pár perc alatt megsütjük.
2. A sajtmártáshoz a tejet felforraljuk, beletesszük a sajtkockákat és megvárjuk, mígy elolvadnak.
2. Egy nagy serpenyőben a közepesnél kisebb lángon a vajat megolvasztjuk, megfuttatjuk rajta a fokhagymát, lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a liszttel és elkeverjük.
3. Visszatesszük a tűzre, ráöntjük a sajtos tejet, és közepesnél kicsit nagyobb lángon kevergetjük, míg besűrűsödik (pár perc).
4. A tejszínt és a tojássárgáját jól elkeverjük egy kézi habverővel.
5. Ha a serpenyőben lévő massza besűrűsödött, lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a tojásos tejszínt, a fehérbort, fűszerezzük és néhány perc alatt összeforraljuk.

Tökmagos pogácsa

Három éve keresem kb a tökéletes tökmagos pogácsa receptjét. Egyszer ettem egy istenit, ha jól emlékszem Horváth cukrászdából jött, és azóta szeretném reprodukálni. Na mondjuk nem mozgattam meg minden követ a cél érdekében, közelebb áll az igazsághoz, ha azt mondom, hogy úgy gondoltam, ha nagyon akarom és csendben várom, akkor egyszer csak az ölembe pottyan a megoldás. Hát persze, hogy nem pottyant, ezért kénytelen vagyok kísérletezni. Ez egy próbálkozás. Nem rossz, arról szó sincs, de még nem AZ.

Hozzávalók kb 40 db-hoz:
2 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 kk cukor
10 dlg vaj, olvasztva
45 dkg liszt (30-15 arányban eredetileg graham-finomliszt arányt ír a recept)
2 kk só
1-1 ek tökmag (és egyebek, ha vegyeset szeretnénk, napraforgómag, lenmag, szezámmag)

A tetejére
1 tojás

1. A tejet meglangyosítjuk, a cukorral elkeverjük, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk.
2. A lisztet, az olvadt vajat, a sót és a felfuttatott élesztőt egy nagy tálban összegyúrjuk, amikor már kezd összeállni, hozzágyúrjuk a magvakat. Ha kész, letakarva duplájára kelesztjük.
3. Előmelegítjük a sütőt 190 fokra.
4. Lisztezett deszkán kétujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk és tepsire sorakoztatjuk a pogácsákat. A tetejüket felvert tojással megkenjük, a tepsin még 15 percig kelesztjük és végül 15 perc alatt szép aranysárgára sütjük.

Tapasztalat: Az íze jó, legközelebb nagyobb átmérőjű pogácsákat fogok szaggatni, hogy több “belseje” legyen.

Forrás: Gabula-Halmos-Körpedi-Patyi – Nagy Süteménykönyv

Hááát a zenéket meg elfelejtettem!!
Robbie Williams a The Killers Human című számával:

Csokik - rendszerező áttekintés

Na retrogyerekek! Úgy tűnik, hogy tegnap adódott itt egy kis pityputy a 80-as évek csokijait illetően, már-már meginogtam gyermekkorom alappilléreit illetően, amikor olvastam a kommentjeitekben, hogy nem ismeritek a Mókus csokit. Hát hogy létezhet ilyen??? :-):-)

Akkor ismételjünk: (na nem mindegyik eredeti csomagolás (pl autós), de a legtöbb igen:
Ismerősek, nem?

És akkor a Mókus csokiról egy közelit:

Akkora volt, mint a kicsi sport szelet, az a kis tömzsi hasáb. Pisztácia ízű – mint kiderült – hát meg nem mondtam volna.. Memorizáljátok, aztán jövő héten visszakérdezem!:)

És most ért csak villámcsapásként a felismerés, hogy ez a csoki 2 Ft-ba került, ami egyúttal azt is jelenti, hogy eljutottam abba a korba, amikor már én is tudok olyanokat mondani, mint régen a szülők/tanárok, hogy “hmmm, amikor még 2 ft volt egy szelet csoki”. Megvan, ugye? Csak ők a filléres fagyival és kenyérrel példálóztak mindig:):) Hát erről ennyit mára.

A képek nagyrésze innen származik, és van 1-2 innen.

Sport szelet és csokirecept-vadászat

Sport szelet házilag, nem újdonság, tudom, de igazából ez csak egy fedősztori a kérésemhez. Mert innentől kezdődik a segélykiáltás a bloggernépnek!! Merthogy az egy dolog, hogy ez nagyon hasonlít az eredeti sport szelethez, de a sport szelet nálam már felnőttkori barátság. Kisebb koromban a család 4 tagja 4 féle csokit szeretett ebből a klasszikus válogatásból. Apa – Kapucíner, Anya – Szamba, Zolika – Lottó és Juditka Bohóc, és egy, amit mindenki szeretett, a Mókus csoki.  Így szép az élet, ha változatos, hm?:) Hát nagy bánatomra egyiket sem tudom reprodukálni, így addig beérem a sport szelettel, de Ti, kedves bloggertársak, ha zsebetekben van a szüsárd recept, vagy van sejtésetek, hogy lehetne reprodukálni a fentebb említett klasszik csokikat, áruljátok el nekem légyszi!! Egy megoldás már van, Flat-cat kapucínere, tesztelésre felvettem.

Hozzávalók:
50 dkg darált háztartási keksz
25 dkg vaj
2 dl tej
20 dkg cukor
4 ek kakaópor
2-3 ek rum (vagy több)

a tetejére:
10 dkg étcsoki
1 ek olaj

1. A tejet, a cukrot és a vajat egy kis lábasban összemelegítjük, míg a cukor teljesen elolvad benne. Ha kész, hozzákeverjük a kakaóport, kekszet és a rumot.
2. Ha kész, egy sütőpapírral bélelt kisebb sütőformába simítjuk és hűtőbe tesszük 1-2 órára.
3. Az idő lejártával elkészítjük a csokimázat, kislábasban megolvasztjuk a csokit és hozzákeverjük az olajat és ezt a szép fénylő csokimázzal bevonjuk a massza tetejét. Ha ez is megdermed, vághatjuk, ehetjük.

Mogyorós csokilapok

Végtelenül egyszerű és mégis szuper ötlet. Kedvenc szakácskönyvemből, a Cooking school Provence-ból származik, tökéletes ropogtatnivaló fagyi mellé, ilyen hűvös napokon pedig forrócsoki mellé.

Sótlan földimogyoró/mandula
Étcsoki
Pár csepp olaj
A mogyorót vagy mandulát felaprítjuk, étcsokit olvasztunk egy kis lábosban, a végén hozzákeverünk pár csepp olajat. Hozzákeverjük a darabolt mogyorót/mandulát, majd egy sütőpapírra kiskanálnyi halmokat helyezünk, kilapítgatjuk és hűtőbe tesszük. Ha megdermed, könnyedén leválasztjuk a sütőpapírról és lehet harapdálni. Szerintem szuper!

Bonbongyűjtemény frissítés!

Tavaly novemberben egyszer már összeszedtem egy csomó bonbon, trüffel és szaloncukor-receptet egy kupacba, gondoltam, jól jön így karácsony előtt, és ez nem bizonyult rossz ötletnek, úgy tűnik, hogy sokan szeretitek. Ezért most szeretném kicsit frissíteni a listát, küldjétek el légyszi a kapcsolódó bejegyzéseiteket, én meg majd folyamatosan bővítem, ahogy jönnek be a linkek. Továbbra is csak a már kipróbált receptekre szorítkoznék. Hajrá!

Aszalt sárgabarackos mogyorós gombóc Piszkénél
Barackos golyó Áginál

Bounty gombóc Doctor Peppernél

Chilis narancsos bonbon Gourmandulánál

Cukormentes narancsos szaloncukor GourmandLizardnál

Csokikosárkák Chiliinél

Csokis narancsos cukormentes trüffel Cukroskatánál

Csokoládédobozkák Okostojásnál

Earl Grey trüffel Vajaspánkóéknál

Epres fehércsokis trüffel Piszkénél

Fehércsoki bomba Gabojszánál

Fehércsokis (Amarettós) trüffel Okostojásnál

Fehércsokis citromos gombócok eredetileg Gourmandulánál

Fűszeres fehércsokis gombócok Gabriellánál

Gesztenyegolyó Áginál

Gyömbéres és fügelikőrös trüffel Kicsi Vúnál

Gyömbéres trüffel Dolce Vitánál

Gyömbéres trüffel Okostojásnál

Gyümölccsel töltött tejcsokibonbon Maszatkonyhánál

Hamis marcipángolyó Sajtkukacéknál

Ízbolygó ajándékcsomagja receptekkel Okostojásnál

Karamella Vestánál

Kávés narancsos trüffel Chef Vikinél

Kókuszos golyó Kicsi Vúnál

Kókuszos szaloncukor Ildinkónál

Kókuszos fehércsokis trüffel Maszatkonyhánál


Kókuszos cukormentes trüffel Cukroskatánál

Konyakmeggy és Amorella Okostojásnál

Lime-os mézes trüffel Doctor Peppernél

Magic bonbon Doctor Peppernél

Mákos fehércsokis trüffel Csokiimádóknál

Mandulalikőrös házi trüffel Starfokkernél

Mandulás-tejcsokoládés (grillázsos) trüffel Okostojásnál


Marcipánnal töltött aszalt szilva bonbon Vajaspánkóéknál


Marcipános bonbon Reninél


Marcipános bonbon Vestánál
Mazsolás marcipános bonbon Gabriellánál

Mazsolás-sárgabarackdzsemes-diós-konyakos gombócok Piszkénél

Mentás fehércsokis trüffel a Kerek csokoládén

Mézes trüffel a Maszatkonyhából

Mozart golyók Macinál

Narancsos marcipánbonbon Chef Vikinél

Narancsos trüffel Okostojásnál

Narancsos trüffelek Ildinkónál

Nutellás bonbon Palócprovence-nál

Ropogós mogyorós bonbon Okostojásnál

Rumos meggyel töltött csokigolyók Starfokkernél

Rumos-meggyes bonbon Lilahangyánál

Szaloncukor Dolce Vitánál

Szarvasgombás trüffel Zsuzsánál

Tejszínes karamell (szalon)cukor Piszkénél

Tripla csokis trüffel Nemisbékánál
Trüffel Áginál
Trüffel Creme de Cassisos mustárral Macinál

Trüffel-kosárkák Rossa melánál


Vajkaramella Beatbullnál

Vaníliás trüffel Gourmandulánál

Vörösborban ázott aszalt szilva csokoládéburokban Okostojásnál

Zserbógombócok Doctor Peppernél

Sok bonbon egy helyen

Sajtos tócsni

Úgy látszik, ez egy ilyen tócsnis hét. Esküszöm nem direkt. A hagyományos tócsnit is imádom, ezek is beváltak, mit mondjak még? A tócsni az tócsni, legalábbis nálunk tócsni, és nem tócsi, nem lepcsánka és nem más. Hanem tócsni. Mondjuk most, hogy így leírtam 1 perc alatt kb 4-szer, azt is kijelenthetem, hogy a levesbetét mellett ez is egy olyan szó, ami semmiképpen nem indulna a Doctor Pepper által legszebbnek tartott gasztroszavak kategóriában, hanem inkább a citrom-díjasok között, tócsni, mócsing, levesbetét – na, már van három:) Lényeg a lényeg, hogy ez is finom:

Hozzávalók:
25 dkg krumpli
6 dkg krémsajt
2 tojás különválasztva
2 ek liszt
só, bors
fél kk mustár
olaj

1. A krumplit lereszeljük, 10 percig állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk belőle a vizet.
2. A tojások sárgáját, a krémsajtot, sót, borsot és mustárt a krumplihoz keverjük.
3. Egy másik tálban a tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan ezt is a sajtos krumplihoz keverjük.
4. Serpenyőben kevés olajat hevítünk (éppen csak egy evőkanálnyit), 2 evőkanálnyi masszát kanalazunk bele, szétlapítjuk, majd mindkét oldalát 3-4 percig sütjük. (Természetesen az olajat folyamatosan pótoljuk)

Tehetségkutatás és találás angol módra:

Banános-csokis sütemény

Egyszer-kétszer kifejtettem már, hogy mennyire durván elismerésfüggő vagyok, főzés és egyébfronton egyaránt. Ez eddig ok. Dehát a család az ugye adva van és a barátokat sem ezalapján válogatjuk, így vannak olyan páciensek, akik bármit kapnak, bármennyire is ízlik, csendben termelik be a tápot, akkor is, ha nagyon-nagyon ízlik nekik. Igen, vannak ők. Őket is szeretjük, de másért:) Vannak, akiknek ha ízlik valami, vagy nagyon ízlik, akkor mondják is, jól is esik, de nincs az a nagy katarzis. Őket is szeretjük, de másért:) És vannak olyanok, akik ha ízlik valami, akkor már azt is úgy mondják, hogy az ember legszívesebben azonnal állna neki a következő fogásnak, hogy még több és még több ilyen nagy elismerést zsebeljen be, ha meg valami nagyon nagyon ízlik nekik, hát annál több kedves elismerő szót kiskukta nem is várhat. Na, hát I barátunk ebbe az utóbbi táborba tartozik, egyik legkedvencebb “kosztosom”:) És ez az ő kedvenc süteménye, legalábbis azokból amiket már evett nálam.

Hozzávalók egy 18×24 cm-es sütőformához:

12,5 dkg vaj
12 dkg cukor
2 db banán villával szétnyomkodva
2 db tojás
18 dkg liszt
0,5 tk sütőpor
9 dkg étcsokoládé

A csokimázhoz:

8 dkg étcsokoládé
1 kk olaj

A sütőformát kivajazzuk és előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A banánokat villával szétnyomkodjuk, az étcsokit apróra vágjuk vagy lereszeljük. A vajat megolvasztjuk,  hozzákeverjük a cukrot, a tojásokat, a szétnyomkodott banánokat és jól összekeverjük. Végül hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és az apróra vágott vagy reszelt csokoládét, jól elkeverjük, a sütőformába kanalazzuk, egyenletesen eloszlatjuk és 20 perc alatt készre sütjük.  Hűlni hagyjuk, majd ha már kihűlt, elkészítjük a csokimázat. Kis lábasban alacsony hőmérsékleten olvasztani kezdjük a csokoládét, kevergetve, nehogy leégjen, majd ha megolvadt, hozzáadunk 1 kk olajat, jól elkeverjük és a fényes csokimázzal lekenjük a sütemény tetejét, megvárjuk míg megdermed és kész a hétvégi sütemény!

És akkor Coldplay Viva La Vida I-nek:)

Provence-i csirkemell

Hmm, Provence-ra gondolni mindig jó. Kicsit haragszom is a világra, azért hogy Provence-t szeretni ma már szinte modoros. Ha azt mondod, odavagy Provence-ért és/vagy neadjisten még Toszkánáért is, sablonosnak tűnsz. Lehet, hogy ez manapság trendi, de nálam a mánia nem Peter Mayle és Frances Mayes könyveinek olvasásában merül ki, nem ott kezdődött és nem is ott végződik. Majd egyszer ezt még alaposabban is kifejtem, talán majd nyáron, most maradjunk ennyiben, ha már ez a csirke ezt a nevet kapta, nyilván a szardella, fokhagyma, olíva alapján, akkor legyen így. Nem azt mondom, hogy azonnal megelevenednek a levendulamezők lelki szemeim előtt, ha ezt az ételt esszük, de mindenesetre nem egy tiroli sípálya jut eszembe róla.

Hozzávalók:

50 dkg paradicsom
1 kg csirkemellfilé
só, bors
2 ek olívaolaj
5-6 gerezd zúzott fokhagyma
3 ek szardellapaszta
1,2 dl száraz fehérbor
2 dl húsleves alaplé
15 db olívabogyó apróra vágva
2 ek vaj
1 ek bazsalikom

1. A paradicsomot forró vízbe dobjuk kb 1 percre, majd kivesszük és könnyedén eltávolítjuk a héját és feldaraboljuk.
2. A csirkemellet szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk,
3. Az  olívaolajon  serpenyőben hevítjük, belerakjuk a csirkemell szeleteket és mindkét oldalukat 4-5 percig sütjük.
4. A szardellapasztát és a zúzott fokhagymát közepes lángon kevergetés mellett fél percig hevítjük, majd hozzáadjuk a bort és felforraljuk. Ha felforrt, hozzáadjuk a paradicsomot, a húslevesalaplevet és az olivabogyót és kis lángon 10-12 percig főzzük, a végén hozzákeverjük a vajat, majd a csirkemellekre kanalazva tálaljuk.

Mi krumplipürével ettük. Jó volt így.
Forrás: TvPaprika magazin

Mai zene: Spoon: The Underdog

Almás tócsni

Azt mondtam már itt, hogy nyáron elköltöztünk, de talán azt még nem, hogy miért szeretek itt lakni, ugye? Na akkor most mondom. 18 év után egy nagy város után éltem 10 évet egy még sokkal nagyobb városban, konkrétan Budapesten és most meg egy kisvárosban. Hogy ez miben más és miért jó? Hát egyrészt azért, mert itt harangoznak óránként, ilyet Pesten gyakorlatilag nem tapasztaltam. Az állandó alapjzaj mellett egy rendszeres hangot tudok felidézni, ja nem, kettőt. Egyik a repülők zaja – 13. kerület, légifolyosó alatti lakás – ez volt az egyik, a másik pedig a Közgáz épületében a vásárcsarnokra néző irodába átszűrődő vásárcsarnoki hangosbemondó hangja, tudod, az az “én elmentem a vásárba…” hang… Hát ja. Harangot nem nagyon hallottam, cserébe most negyedóránként, és úgy, hogy meg is hallom, mert csend van:) A másik amiért jó itt lakni, mert van itt könyvtár, de olyan könyvtár, hogy ingyenes minden, mikor beiratkoztam, kb ez a beszélgetés zajlott:

– Jó napot kívánok szeretnék beiratkozni.
– Rendben, kérem a személyi igazolványát…. Ok. meg is vagyunk.
– És mennyit fizetek?
– Semennyit.
– Van külön pénztár lent?
– Nem, nincs.
– De akkor hol kell fizetnem?
– Sehol.
– És akkor könyvenként kell fizetni, vagy hogyan?
– Nem, nem kell.

Szóval ingyenes, és van egy csomó magazin is, amit ki lehet kölcsönözni 1 hétre. Hát milyen jó már?! Úgyhogy pénteken négykor ne keressetek, mert akkor könyvtárban vagyunk. A vidéki élet pozitívumai kiskáté eheti fejezetét itt le is zárom, majd legközelebb folytatom.
De hogy ez miről jutott eszembe és mi köze a recepthez, hát meg nem mondom. Annyi baj legyen, voila:

2 db alma megpucolva
5 dkg liszt
4 dkg cukor
késhegynyi őrölt fahéj
4 ek vaj

Az almákat lereszeljük, elkeverjük a liszttel, cukorral és fahéjjal és 5 percig pihentetjük.
Egy kisméretű serpenyőben kevés vajat hevítünk, az almás masszából egy adagot a serpenyőbe halmozunk, ellapítjuk és mindkét oldalát megsütjük.

Will Stratton: Katydid

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!