Csak a Puffin

Gordon Ramsay tiramisu

Nemrég olvastam valahol, hogy Gordon Ramsay-nek van valami rém egyszerű tiramisu receptje, amiben ráadásul nem használ tojást. Nem jelenteném ki, hogy fóbiám van a nyers tojástól, pedig egyszer kistörpekoromban nagy húzással véletlenül megittam egy barna pohárban lévő tojást és az rettenetes volt. De – bár bölcs és hibáimból tanulni képes egyed vagyok – , a rosszemlék már a múlté, így például almáspite, vagy zserbó készítésekor kifejezetten figyelni kell arra, hogy elegendő nyerstésztát gyúrjunk, mert egy részét tuti, hogy nyersen begyűröm…:) Legalábbis sokáig így volt. A kaput az tette be, amikor egy ismerősöm a legapróbb részletekre figyelmesen kitérve (értsd napi hányszor hogy rohant a klóra és miért…) mesélte el a szalmonellafertőzésének minden mozzanatát, így azóta ha lehet, kerülöm a nyerstojással való közvetlen nexus kialakítását, ami egy tiramisu esetében eléggé megnehezítette az alkotást, egészen eddig. Nem mintha ez nem juthatott volna nekem is eszembe, de kivagyokén, hogy elbitoroljam Gordonunk ötletét, szóval őt követtem a hagyományos tiramisu elkészítésekor és ezalapján készítettem el aztán saját narancsos tiramisumat

Tiramisu:
Hozzávalók:
25 dkg mascarpone
1 kk vaníliakivonat
3 ek konyak
150 ml erős kávé kihűlve
150 ml tejszín
4 ek cukor
16 db babapiskóta
5 dkg étcsoki reszelve a tálaláshoz
1. A mascarponét elkeverjük a konyakkal, a vaníliakivonattal és 50 ml kávéval.
2. A tejszínt a cukorral felverjük, ha kész, hozzákeverjük a mascarponés kutyulékhoz.
3. Fogunk egy mélyebb tálat, vagy poharakat, ha egyesével akarjuk tálalni a tiramisut. A maradék 1 dl kávéban egyesével megforgatjuk a babapiskótát, a pohár/tál aljára helyezzük, szorosan egymás mellé őket, rákanalazunk egy adag krémet, aztán megint jöhet egy sor kávéban áztatott babapiskóta, megint krém, egészen a tál tetejéig. A lényeg, hogy a tetején krém legyen. Hűtőbe tesszük minimum 4 órára, majd tálaláskor étcsokit reszelünk a tetejére.
Narancsos tiramisu:
Hozzávalók:
25 dkg mascarpone
1-2 narancs reszelt héja
3 ek narancslikőr/narancslé
150 ml facsart narancslé
150 ml tejszín
4 ek cukor
16 db babapiskóta
5 dkg étcsoki reszelve a tálaláshoz
1. A mascarponét elkeverjük a narancslikőrrel, a reszelt narancshéjjal és 50 ml narancslével.
2. A tejszínt a cukorral felverjük, ha kész, hozzákeverjük a mascarponés kutyulékhoz.
3. Fogunk egy mélyebb tálat (vagy poharakat, ha egyesével akarjuk tálalni a tiramisut). A maradék 1 dl narancslében egyesével megforgatjuk a babapiskótát, a pohár/tál aljára helyezzük, szorosan egymás mellé őket, rákanalazunk egy adag krémet, aztán megint jöhet egy sor narancslében áztatott babapiskóta, megint krém és ígytovább, egészen a tál tetejéig. A lényeg, hogy a tetején krém legyen. Hűtőbe tesszük minimum 4 órára, majd tálaláskor étcsokit reszelünk a tetejére.

Zene: Sinead O’ Connor-I guess the Lord must be in New York City (ha jól emlékszem, a You’ve got mailben szerepelt ez a zene)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. zsuzsa, jó ötlet. én azért tartom magam a tojásmenteshez:)

  2. zsuzsa says:

    Szia, én úgy teszek bele tojást, hogy megfőzöm a cukorral, mint egy tortakrémet (na jó, a nagymamámnál ez volt A tortakrém, tojás+ cukor besűrítve, ízesítve, majd vaj). Én már vaj helyett mascarponet teszek bele. De tiramisunál is működik. Nem mondom, hogy árt neki…

  3. Charlotte: hát ez nagyon kedves Tőled, köszönöm! Teli hassal?! mondasz valamit, én is sokszor érzem úgy másoknál, hogy jobb lett volna nem odanézni:) de azért egy picit örülök, ha te is éhes leszel nálam:)SK:) túlélem:) de azért magamban társítok valamit az SK-hoz, aztán ha visszatérsz, már tudni fogom, hogy Te vagy az:)

  4. Anonymous says:

    Köszi a kanál-infót. Ne sokat töprengj, hogy ki lehetek, mert csak egy névtelen olvasód vagyok, csak ha már megnyilatkozom, akkor illő “alá is írnom”. SK – eská 🙂

  5. Charlotte says:

    Szia!Nagyon jó a blogod, tetszenek a receptjeid :DDDKi kellene írnod hogy csak teli hassal lehet nézegetni, mert folyton éhes lettem a képek láttán. Gratulálok 🙂

  6. wowhohoho, Piszke Professzor!:):) köszi, sajnálhatja az ország, hogy nem vettél részt ott és akkor a választásokon:):):) SK-kit is takar az SK? A kanalat én – ha jól emlékszem – a solymári Auchanban vettem. Sok Auchanban néztem előtte, de sehol máshol nem találtam, csak ott. Fackelmann termék. Próba szerencse. Latsia – most már én senem:):) vannak az eleve bölcsek, meg vagyunk mink, akik csak próbálunk azzá válni:):):)

  7. Latsia says:

    Én se tettem sohtojást a Tiramisu-ba, nem is értem, hogy aki igen, az miért?:O)

  8. Anonymous says:

    Hol lehet ilyen szép műanyag kanalat kapni? Olyan régóta keresek, de sehol nem találok… SK

  9. piszke says:

    A nyerstészta nagyon finom!! De hacsak nem teszel bele direkte laboratóriumi szalmonallla-turbózott tojást, akkor nem valószínű, hogy elkapnád. Ha van is, főleg a héján, és annak meg finom langyos helyen sokat kell szaporodni, míg megvan a csíraszám egy fertőzéshez. Tudom, mert egyszer házi majonézben benyeltem vendégségben.Ezért nem tudtam résztvenni az első szabad választásokon, mert a fertőzőn tolták az infúziót belém.A szalmonellamentesre UV-zett tojást meg merem nyersen is kajába tenni, de az a kaja se áll mondjuk napokat a hűtőben…biztos, ami biztos.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!