Csak a Puffin

Az ígéret szép szó, ha megtartják - Stracciatella krém

“Az ígéret szép szó, ha megtartják” mondta Forrest Gump egyik kedvenc filmemben, amit már csak azért is érdemes megemlítenem, mert azt hiszem, ebben a filmben hallottam először a DrPepperről:) Szóval ígéret. Megígértem, hogy a fagylaltok mellett leírom az igen egyszerű, de nagyon nagyon finom stracciatella krém elkészítési módját is és csak most vettem észre, hogy csúnyán elmulasztottam a közlését. Tehát.

Hozzávalók:

2,5 ek liszt
3 dl tej
1 cs vaníliás cukor
10 dkg cukor
2 dl hideg tejszín
5 dkg étcsoki
1. A lisztet egy kis lábasban simára keverjük a tejjel, majd kislángon sűrűre főzzük. A végén hozzákeverjük a vaníliás cukrot és a cukor felét, és hagyjuk teljesen kihűlni. Míg hűl, apróra vágjuk a csokoládét (vagy reszeljük) és félretesszük.
2. Ha kihűlt, a tejszínt a maradék cukorral kemény habbá verjük és lazán a főzött krémbe forgatjuk. Végül a csokit is hozzákeverjük, és hűtőbe tesszük 1-2 órára.
Variáció: A krémbe keverhetünk néhány darab epret, vagy málnát, amivel aztán a tetejét is díszíthetjük.

Forrás: Magyar konyha 2008/5

PS: Ma van tíz éve, hogy együtt vagyunk L-lel! És még mindig nem vagyok 30! Nem is tudom, ez a nap valahogy még fontosabb, mint a házassági évforduló napja, pedig azt a napot is imádtam! De mégis augusztus hetedike az augusztus hetedike. Akkor még nem is nagyon volt email-címünk:):) Most meg van vagy 15! Fejenként:):) Meg blogok, meg honlapok, meg mi minden:) Meg akkoriban még nem is jártam Budapesten, csak hébehóba, kétévente egyszer.. Most meg már 9 éve itt élek:) És akkor még nem is volt DVD, csak CD, de az is nagyszám volt.. Jójó, ismerem azt a listát, ami ezekről szól, de milyen már, hogy már nekem is ilyen múltam van, pedig én már a 80-as években születtem! Ok, az elején, de akkor is!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Köszönjük mindenkinek! Jó volna mindig ilyen fiatalnak maradni:):) Dehát vannak itt még sokkal-sokkal fiatalabb kollegák is!

  2. gabojsza says:

    Gratulálok az évfordulóhoz én is! Még sokszor 10 évet kívánok Nektek, boldogságban, egészségben! :-)))

  3. kicsi vú says:

    Jól van, látom aktív vagy, ezt már szeretem!:) Az évfordulóhoz meg gratulálok, és a sokszorosát kívánom a továbbiakra!

  4. Beatbull says:

    gratu a 10 évhez és még sok boldog és szép együtt töltött esztendőt kívánok! ;)ps: a sztracsi nagyon csini lett 😉

  5. Grenadine says:

    gratulálok! (hogy lehet a 80as években születni??:)

  6. Mamma says:

    Nagyon sok boldogságot Nektek!!:-)), és még sok ilyen, meg olyan évfordulót!!(Úgy látszik, ebben (is) hasonlóak vagyunk, én is inkább EZT az évfordulót tartom számon:-))Egyébként meg olyan szemtelenül fiatal vagy, hogy szégyen, hogy már *ekkora* múltad van!!:-)))

  7. Csatlakozom Ízbolygóhoz, én is gratulálok!:)Gusztusos a Stracciatella krémed!

  8. Ízbolygó says:

    10 esztendő! Gratulálok hozzá és még sokszor ennyit kívánok Nektek!!!!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!