Csak a Puffin

Pizzagolyó

Balatonfüred-Arany Csillag Pizzéria. Nem tudom, mond-e ez valakinek valamit. Életem első 24 évében nekem sem mondott semmit, pedig szinte minden évben eltöltöttünk egy-két hetet Füreden. Aztán az egyik legjobb jóbarátnőm – aki persze életében kb. akkor járt először a városban – mesélte, hogy, ha arrajárunk, feltétlenül próbáljuk ki az Arany Csillag Pizzériában a pizzagolyókat. Megtettük. Azóta megmutattuk másoknak is, aztán megint megmutattuk másoknak is, és így most már nem telik el úgy kirándulás Balatonfüreden, hogy ne ugranánk be egy-két adag pizzagolyóért a főút melletti pizzériába, pedig nem ritkán járunk arra. A receptet talán egyszer kerestem már a neten, de nem találtam, így a gondolat sem foglalkoztatott igazán, pontosan tegnapig. Úgy esett, hogy ültünk itthon munkaidő után fáradtan, az újságban előre gondosan bekarikázott Jamie vidéki konyháját néztük. Hát, megmondom őszintén, Jamie műsoraiért soha nem voltam túlzottan oda, de ez a vidéki konyhás, ez napról napra levesz a lábamról. Ebben az adásban különféle pizzákat készített zacskószáj barátunk, de úgy, hogy csak ültünk itt belesüppedve a kanapéba és szóhoz sem jutottunk, csak mindenáron pizzát akartunk enni. Így aztán gyorsan összeállítottam egy tésztát, a már bevált recept szerint, elkészítettem hozzá a Jamie által bemutatott paradicsomos feltétet, pár szelet paradicsom és mozzarella került a tetejére és már sült is. Isteni lett, de megmaradt a nyerstészta fele, amiből valami mást akartam készíteni. És itt jött az isteni szikra, hogy hát miért ne próbáljam meg a pizzagolyókat?? Mondjuk azért, mert nem tudom, mi van benne:) De olyan mázlim volt, hogy beütöttem a gugliba és így rátaláltam a Főtér szilveszteri adására, amelyben éppen ezt a receptet mutatták be. Mint kiderült csak sonka és sajt van benne, semmi egyéb….:) Íme hát a recept. Amilyen egyszerű, olyan nagyon finom! De tényleg!


Pizzatészta:
fél kg liszt
1 lapos evőkanál só
fél evőkanál szárított oregáno
frissen őrölt fekete bors
1 tasak szárított élesztő
1 teáskanál cukor
3 dl langyos víz
3 evőkanál olívaolaj

Töltelék:
sok sonka
sok reszelt sajt

1. A tésztához szükséges alapanyagokat a fenti sorrendben egy nagy tálba öntjük, kicsit kézzel összegyúrjuk, majd dagasztókarokkal ellátott robotgéppel hólyagosan simára dagasztjuk.
2. Letakarjuk és kb. 45-60 perc alatt meleg helyen duplájára kelesztjük.
3. Előmelegítjük a sütőt 220 fokra.
4. A megkelt tésztát 3 részre szedjük, majd egyesével dolgozunk velük. Kinyújtuk kb. 30×15ös téglalappá, a téglalap közepére ráhelyezzük a sonkákat (úgy egyben, nem is kell felvagdosni) jó bőven teszünk rá reszelt sajtot, majd hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük a tésztát, úgy, ahogy a csigák készítésénél szoktuk. Félretesszük és ugyanígy járunk el a másik két tésztadarabbal is.
5. Ha elkészül a három rúd, kb 1,5-2 cm-es szeletekre vágjuk őket, és az így kapott szeleteket lefektetve tepsire rakjuk.
6. Nagyjából 15-18 perc alatt készre sütjük. Az a jó, ha a tetején a sajt egy icicpicit kezd pirulni.

Lehet így, pucéron is enni, de ennél még sokkal, sokkal jobb, ha fokhagymás mártást készítünk hozzá, amibe bele lehet mártogatni a golyókat (jobban mondva kiscsigákat). Kidobástól megmentett 2 dl tejfölhöz kevertem kb. 3-4 gerezd zúzottokhagymát, kicsit sóztam, borsoztam, és hozzákevertem kb. 2 ek olajat is. Ez is teljesen jó lett, de legközelebb Mamma fehér majonézéhez fogok fokhagymát adni, és abba fogjuk tunkolni a golyókat. Iszonyú jó!

Ugyanez villámgyorsan elkészíthető, ha leveles tésztát használunk, nem pizzatésztát. Pont ugyanilyen jó lesz.

VKF - Hal volt, hal nem volt

Gabojsza nyitotta az évet az új VKF forduló kiírásával, témája a tengeri (és egyéb vízben élő) állatkák és egyéb képződmények étellé varázsolása. Ez nagyon jó kis téma, csak egy baj van vele, hogy nincs a tarsolyomban ilyen recept. Családunk nem igazán van oda a vízi állatokért, Apa még csak-csak, és talán a Bátyám is megeszik bizonyos tengeri herkentyűket, de sem Anyukám, sem pedig a Férjem nem rajong értük. Ebből a nagyobbik gond, hogy a Férjem nem szereti őket. Mert én viszont igen. Legalábbis enni. De azt nagyon. Itthon általában éttermekben szoktam kiélni ilyen irányú igényeimet, legtöbbször azonban külföldi útjaimon pótolom az elmaradásokat. Emlékszem, amikor először voltam Svédországban, valami helyi szokás miatt meg kellett kóstolnom különféle pici nyers halakat – hát az nem volt túl jó -, aztán ettünk nagyon finom halat Apával Marseille-ben pár éve, mégis a legintenzívebb élmény tavaly nyáron ért, amikor egy hétig egy görög szigeten töltöttem a munkaidőmet:), ahol minden este a sziget legjobb éttermeiben vacsoráztunk. Ott ettem olyan sok finom tengeri herkentyűt, hogy hajaj. Az más kérdés, hogy utána legtöbbször úgy aludtam, hogy álmomban felriadtam, mert úgy éreztem, pici kis halak úszkálnak a bendőmben… Szóval az nagyon klassz volt.. Ennek ellenére sem álltam még neki soha az elkészítésüknek. Persze, kérdezhetnétek, hogy miért nem? Dehát erre már nagyrészt válaszoltam egy korábbi VKF során, amikor elmondtam, hogy kinek és miért sütök-főzök. Ha meg ez a valaki nem szereti, de semmilyen formában sem, akkor nehéz beiktatni az étrendbe.. Így most nem is futja semmi okosságra, csak két kis apró kenőkére, amit a tapenade mellett, bármikor, bármilyen mennyiségben meg bírok enni. A tonhalkrém, és a paradicsomos koktélrák a két “pályaművem”:)

Tonhalkrém:
7 dkg töltőtömegű tonhalkonzerv lecsepegtetve
1 kiskanál vaj (szobahőmérsékletű)
2 kiskanál tejföl
1 kiskanál citromlé (mármint citromnak a leve)
baguette, pirítós, bármilyen kenyérke

Mindent jól összekeverünk, rákenjük a pirítósra és kész:)

Próbáltam már vaj nélkül, vagy a tonhalkonzerv levét megőrízve, de sehogy sem volt túl jó, nekem így a legjobb.

Paradicsomos koktélrák:
30 dkg fagyasztott koktélrák, felolvasztva, lecsepegtetve
3 gerezd fokhagyma
6-8 db koktélparadicsom 2 vagy 4 darabba vágva
4 dl paradicsomszósz
1 db citrom
petrezselyem
olívaolaj
só, bors
baguette, pirítós, bármilyen kenyérke

1. Egy serpenyőben olívaolajat forrósítunk, beletesszük a fokhagymát, hozzáönjük a paradicsomszószt, sózzuk , borsozzuk, rászórjuk a petrezselymet és felforraljuk.
2. Ha felforrt, hozzáadjuk a rákokat és így is összeforraljuk.
3. Ha kész, pirítósra helyezzük, citromszeletekkel és koktélparadicsomokkal díszítjük.

Ez a recept egy 2007-es nyári Receptklub magazinból származik, csak fényképem nincs róla…

Ez tehát a két alibiművem, úgy látom, azért másoktól lehet majd ötletet meríteni, aztán talán a következő VKF témája a gombóctéma lesz, és akkor én is felvonulhatok az egész arzenállal:)

Útravaló keksz - A legfinomabb csokis-narancsos keksz

Holnap reggel útra kelünk és meg sem állunk Tirolig, végre eljött ugyanis az idei nagy síelés ideje. Mai napomat így a készülődés határozza meg, én vállaltam az útravaló kekszek, ropogtatnivalók elkészítését. Férjem azt mondta, hogy valami jó kis cookiet csináljak, így fellapoztam a mostanában megjelent újságokat és kiválasztottam egyet. Ez itt az. Finom, ropogós, remek választás volt. Éljen a csoki és narancs párosa!
Itt található a recept: http://csakapuffin.cafeblog.hu/2010/10/15/csokis-narancsos-puszedli/ 

Csülkös bableves

Készültem rá, már régóta. Még soha nem, de most, most belevágtam. Anyukám egy Istennő!:) Ahogy Tesóm szokta mondani egy-egy jól sikerült ebéd után:) De tényleg!! Ez a bableves verhetetlen… Szegénykém, bár az internettel már nagy barátságban van, a gépelés még nem tartozik a kedvencei közé, így kicsit megijedt, mikor kértem tőle, hogy küldje át emailen a csülkös bableves receptjét, mert én azt most meg akarom csinálni. Bepötyögte nagy nehezen, de elszállt. Elkeseredett, másnap erőt vett magán és bepötyögte még egyszer és megint elszállt. Akkor már nagyon szomorú volt és azt mondta, hogy sajnálja, de ne számítsak a receptre pár napig, mert ez a trauma annyira megviselte… Aztán Apa segítségével mégis sikerült beírni, mindenki megnyugodott, már csak nekem kellett egy szabad délelőttöt találni a megvalósításra. Ezek után pláne nem hagyhattam cserben Anyukámat, úgyhogy tegnap nekiálltam és elkészítettem életem első csülkös bablevesét. Különben is itt pöffeszkedett már a csülök néhány napja, lépni kellett, nem volt mese. Hát nem egy 30 perces összedobós étel, de megéri a melót, annyira finom.

Hozzávalók:
1,5-2 kg hátsó sertés csülök – füstölt, nem pácolt
80 dkg zsenge, nagy szemű tarkabab vagy
50-60 dkg száraz bab – ebből is a tarka a jó (a szemetet ki kell belőle válogatni, majd mosás után előző este sok hideg vízben be kell áztatni, mert duplájára duzzad. Áztatás után még 2x átmosni)
rántás (zsír/olaj, liszt, pirospaprika)
400 gr-os tejföl
1 vöröshagyma, megpucolva, de egyben hagyva
3-4 babérlevél

1 konzerv paradicsompüré

1. Reggel fogjuk a csülköt, meleg vízben többször megmossuk alaposan, néhány helyen bevagdossuk és beletesszük egy jó nagy fazékba, jó sok hideg vizet engedünk rá, majd feltesszük főni, közepesnél kicsit nagyobb lángon. Nagyjából 3 órán át főzzük, addig, amíg a hús leválik a csontról. A főzővízben hagyjuk kihűlni.
2. A tervezett ebéd előtt kb. másfél órával átmossuk a babot, egy nagyobb lábosba tesszük, ráengedünk kétszerannyi hideg vizet, belehelyezzük az egész hagymát és a babérleveleket és legalább 1, de akár 2 ek sót is. Közepes lángon főzzük, nagyjából 20-30 percig, de figyelni kell, szét ne főjjön a bab (ha kezd repedezni, akkor lejjebb kell venni a lángot).
3. Ha letelt ez a fél óra és kezdenek puffadni a babok, elkészítjük a rántást. 1-2 ek zsírban/olajban kicsilángon elkeverünk 2-3 ek lisztet, ha zsemleszínű, akkor lehúzzuk a tűzhelyről és hozzákeverünk 1 kiskanálnyi pirospaprikát, ráöntünk 1-1,5 dl vizet és 2-3 merőkanálnyi csülök főzővizet. Visszatesszük a kislángra és folyamatosan kevergetjük, míg a rántás felszívja a folyadékokat is, és végül hozzáadunk egy paradicsompürét is, azt is jól elkeverjük benne.
4. Ha ez kész, akkor óvatosan hozzáadagoljuk a leveshez és együtt felforraljuk. Ha ez is megvan, akkor fogunk egy mélytányért, vagy bögrét, belemerünk 2-3 ek levest, és a nagy tejföl kb 2/3-át. Jól elkeverjük, majd óvatosan ezt is a leveshez keverjük. Így is felforraljuk, de ügyelni kell rá, hogy a bab nehogy szétfőjjön. Az a jó, ha a leves állaga krémes, sem nem híg, sem nem sűrű. A végén kipecázzuk a babérleveleket, kivesszük a hagymát és jó nagy csülökcafatokkal tálaljuk.

Ui.: Persze megint az volt, hogy L csak a végeredményt látta, azt nem tudta, hogy mi került a levesbe, így mikor kiszedtem és leültünk volna enni, megkérdezte, hogy “ecet ugye van benne?” mire én mondtam, hogy nincs, erre ő felállt és magához vette az ecetes üveget, gondolta, majd neki kell rendbetenni az ízeket… de miután megkóstolta, egyből belátta, hogy úgy jó, ahogy van!

Magic bonbon

Mióta elkezdődött a gombócláz, azóta gondolkodom az újabb és újabb bonbon-ötleteken. Azt már egyből tudtam, hogy ha egyszer rájönnék, hogyan lehetne tölteléket adni egy csokis burokba, akkor biztosan banános és narancsos krémet készítenék bele. Nehezen találtam rá a megoldásra, de amióta láttam t3v kosárkáit, azóta tudom, hogy ez lesz a megoldás. Persze pont nem volt itthon bonbon kapszli, csak a bazinagy muffinkosárkák, az meg túl ormótlan lett volna bonbonnak, ezért várnom kellett a megvalósítással. A krémek viszont nem mentek ki a fejemből, még álmodtam is velük egyszer… Aztán lett bonbon-kapszli, és megvalósult a nagy projekt. Úgy jártam el, ahogy t3v írta, minden ment a maga útján, elkészült a banános és narancsos krém is, megtöltöttem, befedtem a kosárkákat és kész is voltak a bonbonok. Aztán annyira vigyáztam rájuk, csak kiváltságosok kaphattak belőle:), így aztán mire lefotóztam volna, kicsit elfáradt az a maradék egy-két bonbon és már nem mutatott szépen… Annyira akartam, hogy legyen egy szép kép is róla, hogy elkészítettem még 4 darabot, de addigra már elfogytak a krémek, no meg a csoki sem volt már elég a fedőhöz, így végül is nyitott kosárka lett, túrókrémmel, és Ízbolygó nyomán vásárolt kicsiszívvel.

Hozzávalók:
étcsoki (én a szerencsi Szerecsent szoktam használni)
bonbon kapszlik

tálca
ecset

1. Helyet csinálunk a hűtőben. Fogunk egy kislábost, megolvasztunk benne étcsokit. Adunk hozzá pár csepp olajat, jól elkeverjük, és a tűzhely mellé odatelepedünk a tálcára helyezett üres papírkapszlikkal, meg egy ecsettel.
2. Gyors mozdulatokkal csokibamártjuk az ecsetet, kikenjük a kapszlikat, fejjel lefele fordítjuk őket, aztán ha mind kész, gyorsan betesszük a hűtőbe a tálcányi kapszlit.
3. Néhány perc múlva kivehetjük, és újból kikenjük csokival, különösen ügyelve arra, hogy az esetleges csoki nélkül maradt helyekre is jusson, majd ezeket is fejjel lefele fordítjuk és tálcával együtt visszatesszük a hűtőbe.
4. Ha jól megdermedtek, akkor jöhet bele a töltelék. Ha a végén le akarjuk fedni a tetejét is csokival, akkor kb. a 2/3-ig töltsük meg, azzal, amivel csak akarjuk. Én a krémekhez felvertem kevés hideg tejszínt, a feléhez villával szétnyomkodott banánt adtam, a másikhoz pedig pár csepp narancslevet és egy narancs héját reszeltem még bele.
5. Ha a krém is benne van, megint visszatesszük a hűtőbe, de ekkor már nem fordítjuk fejjel lefele, csak hagyjuk, hogy kicsit a töltelék is dermedjen, hűljön.
6. Ha be akarjuk fedni, akkor újból csokit kell olvasztani, majd rácsorgatni a krém tetejére, úgy, hogy teljesen befedje a csoki az egészet. Ha mindez megvan, megint mehet egy végső dermedésre a hűtőbe, végül lepiszkáljuk a kapszlit egy hústű segítségével (nagyon könnyű, csak finoman kell bánni a kosárral, nehogy eltörjön a kezünkben) és adagolhatjuk a kiválasztottaknak kedves szavak ellenében.

Grenadine (éppen tegnap) és Chili is írt már csokikosárkákról, itt és itt.

Sajtgolyók

Nem tudom, mondtam e már, de van egy varázsfüzetem, amibe a blogos dolgokat, ötleteket rögzítem. Ez a füzet egyike a legszebbeknek, nagyjából mindig nálam van és mostanra majdnem tele lett a sok okosságtól, amit az utóbbi fél évben beleírtam. Ebbe jegyeztem fel az első néhány nap statisztikáit, gondosan melléírtam, hogy mit tettem fel és hogy hányan, honnan jöttek, nomeg persze jó ötleteket másoktól, dátumokat a fontosabb eseményekről és még sok minden egyebet is. Itt kezdtem el összeírni azokat a kategóriákat is, amelyek a nagy megújulás során blogszerkesztésem vezérfonalául szolgálnak. A kategóriák amelyeket feljegyeztem a következők: levesek, húsos ételek, vendégváró falatkák, tészták, kenyérfélék, vegakaja, kelt tészták, sós sütemények, tepsis sütemények, krémek, italok, aprósütemények. Hozzárendeltem a kategóriákhoz a már elkészült ételeket, és most azokból igyekszem kiegyensúlyozottá tenni kis édes blogom ízvilágát:) Az alábbi sajtgolyót a vendégváró falatok listájáról sorsoltam. Íme:

Hozzávalók:
7,5 dl húsleves (én a múltkori húsleves maradékát használtam fel)
1 ek vaj
1 kicsi, finomra vágott hagyma
36 dkg rizs
1,25 dl fehérbor
csipetnyi őrölt sáfrány
5 dkg reszelt parmezán
2 enyhén felvert tojás
10 dkg mozzarellasajt, kb. 1×1 cm-es kockákra vágva
10 dkg zsemlemorzsa
olaj
só, bors

1. A levest feforraljuk, majd csökkentjük a hőmérsékletet és gyöngyöző állapotban tartjuk.
2. Egy nagyobb lábosban felhevítjük a vajat, beletesszük a hagymát, üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a rizst, 2-3 percig óvatosan kevergetjük, hogy összekeveredjen a hagymás vajjal.
3. Ráöntjük a fehérbort, hozzáadjuk a csipetnyi sáfrányt, végül lassanként hozzáadjuk a húslevest, összekeverjük és fedő alatt 15-20 perc alatt lassú tűzön megfőzzük. Ha kész, félretesszük hűlni.
4. Ha már majdnem teljesen kihűlt, összekeverjük a tojásokat a parmezánnal, sózzuk-borsozzuk. Hozzáadjuk ezeket is a kihűlt rizshez, összekeverjük, majd gombócokat formázunk a rizses masszából úgy, hogy a közepébe beleteszünk egy kocka mozzarellát.
5. A kész gombócokat megforgatjuk a zsemlemorzsában, majd minimum 1 órára hűtőbe tesszük őket.
6. Ha letelt a hűtési idő, forró olajban aranybarnára sütjük.

Forrón tálaljuk, csak akkor érvényesül igazán a “sajthatás”!

Forrás: Nélkülözhetetlen vendégváró falatok

Narancsos fahéjas csirkemell

Újabb sikeres próbálkozás egy bloggertárs repertoárjából, nevezetesen Marmalade narancsos-gyömbéres csirkemelle. Érdekes kombináció, szerintem fontos, hogy a végén alaposan locsoljuk meg még egy narancs levével a kész hússzeleteket.


Hozzávalók:
1 csirkemellfilé felszeletelve
1 narancs leve és reszelt héja
1 kisebb narancs karikára vágva
friss gyömbér
fél kiskanál fahéj
2-3 evőkanál méz

1. A gyömbért és egy narancs héját lereszeljük, a gyümölcs levét ráfacsarjuk és megszórjuk fahéjjal.
2. A csirkemelleket enyhén besózzuk, majd a fűszeres narancslevet ráöntjük. Rátesszük a karikára vágott narancsdarabkákat és lefedve egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
3. Másnap egy jénai tálba átöntve 30 perc alatt megsütjük és párolt rizzsel vagy krumplipürével tálaljuk.

Fehércsokis citromos gombóc

Gombóc. Megint. Nem tehetek róla. Ez is nagyon finom. Gourmandulától származik a recept, köszönet érte.


Hozzávalók kb. 30 db gombóchoz: 1 bögre = 240-250 ml
fél bögre tejszín
250 g fehércsoki
1 ek frissen reszelt citrom/lime héj
1 citrom/lime leve (opcionális)
1,5 bögre kókuszreszelék
Vanília esszencia (opcionális)

1. A csokit gőz fölött, vagy simán a tűzhelyen kislángon felolvasztjuk, majd félretesszük hűlni.
2. A tejszínt is felforraljuk, óvatosan, állandó kevergetés mellett, kislángon. (Itt jöhet bele pár csepp vaníliaesszencia, de nem kötelező.) Ezt is félretesszük, hogy hűljön kicsit.
3. Ha már langyosra hűlt a csoki és a tejszín is, akkor lassan hozzáadjuk a tejszínt a csokihoz, és sima krémmé keverjük. Hozzáadjuk a citromhéjat és a citromlevet, és kicsit több mint fél bögre kókuszreszeléket. Elkeverjük, majd betesszük a hűtőbe egy fél órára, hogy kicsit megdermedjen a massza.
4. Ha letelt a félóra, kivesszük a hűtőből, ha nem állt össze eléggé, akkor keverünk még hozzá kókuszreszeléket, visszatesszük megint a hűtőbe. Ha kész, jól megdermedt, gombócokat formálunk a masszából, meghempergetjük kókuszreszelékben és kész. Ha mind kész, visszatesszük a hűtőbe és tálalásig ott tároljuk.

Szerintem nagyon-nagyon finom, jó ötlet a citrom, nagyon üdévé teszi! Legközelebb fogok a közepébe tenni egy-egy szem mandulát is.

Olajbogyós pulykamell

A karácsony előtti utolsó pesti napok egyikén készült ez a túlélő összeállítás, akkor már nagyban törekedtem a romlandó készletek eltüntetésére, hogy ne kelljen őket kidobni a 10 napos távollét miatt. Nagyjából olyan volt a szituáció, mint Stahl műsorában a “majd a Buday” rész, amikor van egy doboz, amiben néhány hozzávaló van és abból “alkot” valamit a szakács. Más kérdés, hogy sokszor olyan alapanyagok vannak abban a varázsdobozban, ami szerintem nem található meg egy átlag háziasszony kamrájában, hacsak nem árulják ezeket az egységcsomagokat valamelyik áurházláncban. Nyilván nem. De ha már itt tartunk, az én képzeletbeli dobozomban maradék olivabogyó, egy nagyobbacska pulykamell volt, és nagyjából semmi más. Az ötlet pedig az aszalt gyümölcsös pulykamellből eredt, annyi változtatással, hogy ezúttal nem serpenyőben, hanem a sütőben sütöttem meg, jó ötletnek tűnt ugyanis a Kicsi Vú által az előbbi húshoz fűzött kommentárban említett technika. Valóban egyszerűbb, kevesebb felügyeletet igényel.

Hozzávalók:
Pulykamell

Bors
Olajbogyó
Olívaolaj
Alufólia

1. A pulykamellet kisebb téglalapokra vágjuk és kiklopfoljuk, óvatosan nehogy kilyukadjon valahol. Sózzuk, borsozzuk, kicsit állni hagyjuk. Közben félbevágjuk az olajbogyókat és előkészítünk néhány darab alufóliát. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. Kiterítjük a szeleteket, rászórunk néhány szem olajbogyót és jó szorosan feltekerjük a húst. Ahogy kész, egyből ráhelyezzük az alufóliára, feltekerjük és a két végén, mint a szaloncukrot, megcsavarjuk.
3. Ha minden hús szaloncukorrá vált, rátesszük őket egy tepsire, vagy egy nagyobb jénaiba és sütjük kb. 50-60 percig.

Ha kész, kivesszük a sütőből és várunk kb. 15 percet, mielőtt kibontanánk az alufóliát.

Tapasztalat: Így, pucéron, azt gondolom, hogy jobb lett volna serpenyőben sütni a húst, ha viszont ezt a szaloncukros megoldást választjuk, akkor érdemes néhány bacon-szeletet is rátekerni a húsra. Egyébként hozzánk hasonló olajbogyó-rajongók biztosan szeretni fogják.

Aranygaluska

Egy sima, egy fordított, jöjjön az édesvonal jegyében az eheti kelt tészta, a nagy klasszikus, az aranygaluska. Nekem ezek a mennyiségek váltak be.


Hozzávalók:
50 dkg finomliszt
2 dl langyos tej+fél kiskanál cukor bele
2,5 dkg élesztő
7 dkg cukor
7 dkg vaj (olvasztva)
2 tojás
csipetnyi só
15 dkg darált dió
15 dkg cukor
3-5 dkg vaj (olvasztva)

1. Az élesztőt a langyos cukros tejbe morzsoljuk, liszttel meghintjük, letakarjuk és felfuttatjuk.
2. Közben egy nagyobb tálba belemérjük a többi hozzávalót, majd mikor felfutott az élesztő, azt is hozzáadjuk és jól összegyúrjuk. Segítségként használhatunk dagasztókaros robotgépet, de kézzel is kivitelezhető. Ha elvált a tál falától a tészta, letakarjuk és meleg helyen 1-1,5 órán át kelesztjük. Míg kel a tészta, kivajazunk egy 26-cm-es tortaformát (vagy más, hasonló méretű sütőalkalmatosságot).
3. Ha megkelt, előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A tésztából kicsi cafatokat tépünk és kb. 2 cm átmérőjű golyókat formázunk, amelyeket szépen sorban egymás mellett (de nem túl szorosan!) elhelyezünk a tortaformában. Ha nincs több hely és kész a legalsó sor, akkor meglocsoljuk olvasztott vajjal és megszórjuk alaposan a cukros darált dióval. Ezután jöhet a következő sor, ha az is kész, azt is meglocsoljuk olvasztott vajjal és megszórjuk a maradék cukros darált dióval. Addig ismételjük, míg a tészta el nem fogy. (Az említett 26-os tortaforma esetén kb. 2 réteg jön ki.)
4. Kb. fél órán át pihentetjük, majd betesszük a sütőbe és aranybarnára sütjük nagyjából 30 perc alatt.

Mi vaníliasodóval és csokisziruppal szoktuk enni.
Vaníliasodó:
fél liter tej
2 tojás
3 ek cukor
pár csepp vaníliakivonat
A tejet felforraljuk, közben a 2 tojást alaposan elkeverjük a cukorral, és mikor már forr a tej, hozzáadjuk a cukros tojást és a pár csepp vaníliát, és néhány perc alatt megvárjuk míg besűrűsödik.
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!